Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

“Pszichiáter, neurológus, pszichológus, pszichoanalitikus, kandidátus, címzetes főiskolai tanár, a Pest Megyei Pszichiátriai Gondozó Intézet nyugalmazott vezető főorvosa. 14 könyve, 150 közleménye jelent meg magyarul és idegen nyelveken. Több mint hatvan éve foglalkozik a képi világ pszichopatológiájával és az általa kialakított dinamikus rajzvizsgálattal. A Nemzetközi Kifejezés-pszichopatológiai és Művészetterápiás Társaság (SIPE) egyik alelnöke, munkásságáért itthon és külföldön számos elismerésben részesült.” (Idézet a Képek a lélek mélyéről - A Szentgotthárdi Gyűjtemény fülszövegéből)

Nem véletlen az összegzés, szép kerek születésnapot ünnepelhet márciusban a szakma, hiszen Hárdi István akkor tölti be századik évét. jöjjön egy izgalmas születésnapi köszöntő, amit ugyanazokra a felkérő mondatokra többen írtak- Harmatta János, Hárdi Lilla, Kapócs Gábor, Simon Lajos és Vass Zoltán- és persze egészen más oldalról közelítve az ünnepeltet, illetve munkásságát.

Hungarikum a pszichiátriában...

„Hárdi István, szakmánk legidősebb, a legutóbbi időkig aktív tagja, minden tiszteletet megérdemel. Magam még fiatal pályakezdőként úgy ismertem meg, mint az ideggondozó hálózat nagyhatalmú urát, aki rendben tartotta azt a hálózatot, amely biztosította a területi ambuláns pszichiátriai ellátást országszerte. Az ideggondozó rendszerint nem egy egyszemélyes pszichiátriai rendelést jelentett, hanem a gondozónők kijártak a betegek lakására, adott esetben az orvos is. Egyes ideggondozók team munkában működő kis intézmények voltak, pl. a Paneth Gábor vezette csepeli Mentálhigiénés Intézet. Ez még a hetvenes évek.

Ebben az időben kellett főnöknek egy olyan személyiség, akit elfogadott az aktuális irányítás, és Hárdi István ilyen volt. Az ilyen személyiségek alatt tudott működni az a szakmai közösség és rendszer, amelyik a terápiás munkát végezte.

A rendszerváltás után nagyon sok szakmai és szakmapolitikai vita zajlott a Pszichiátriai Gondozók fennmaradását illetően, hogy érdemes-e, kell-e, szükséges-e ezt a hálózatot fenntartani, amire ilyen módon a nyugati országok pszichiátriai ellátásában sem volt példa. 2004-ben, amikor beléptünk az EU-ba, egy nemzetközi konferencián említettem, hogy amit mi beviszünk, az a pszichiátriát illető hungarikum, a Pszichiátriai Gondozók területet lefedő rendszere, kiépült hálózata. Ennek létrehozásában és fenntartásában Hárdi Istvánnak meghatározó szerepe volt.

A magyar Pszichiátriai Gondozók számos viszontagság között fennmaradtak és ma is az alapját képezik annak a korszerű közösségi pszichiátriai ellátásnak, amelyre joggal lehetünk büszkék.

Hárdi működésének másik területe, ahol szintén találkoztam vele, a magyar Pszichoanalitikus Egyesület volt. Mint pszichoanalitikus dolgozott és az egyesület újraalakulásának kezdetén bekapcsolódott életébe. Szakmailag nagyon képzett, széles látókörű idősebb kollégát ismertem meg benne, akinek a szava fontos volt, véleménye kiegyensúlyozott és mértékadó.

Nyugdíjas éveiben szakmai tevékenysége kivirágzott. Az a dinamikus szemléletű rajzvizsgálat, amit képviselt, terjesztett és tudományosan művelt, üdítő, bővülő színfoltot képezett a hazai pszichiátria terápiás palettáján. Vándorgyűlésről vándorgyűlésre, kongresszusról kongresszusra állandó szekciót, tulajdonképpen egy kis belső konferenciát szervezett, neves külföldi előadókkal. Sokat tett ezzel a művészetterápia és a dinamikus rajzvizsgálat klinikai tudományos felhasználásáért és elterjesztéséért. Én mindmáig hálás vagyok neki azokért az ülésekért, előadásokért, amit megszervezett.

Idős korában is töretlen szakmai elkötelezettséggel, aktivitással végezte ezt a munkát. Fantasztikus az a buzgóság, amivel a legutolsó időkig, ahogyan egészségi állapota lehetővé tette, részt vett a szakmai közéletben. nagy tiszteletet és respektust kivívva magának.

Örömmel köszöntöm Hárdi Istvánt ezzel a kis írással 100. születésnapján és kívánok neki jó egészséget és megérdemelt elégedettséget, hiszen, amit elkezdett, a következő generációk tovább viszik , munkássága tovább gyümölcsözik.

Harmatta János

Apu harmonikázott és énekelt hozzá..

Vasárnap reggel. A tavaszi nap besüt az ablakon. Csend van. Halkan felkelek az ágyamból és átlopakodom a rendelőbe. Egy nagy lépcsős virágállvány alatt szeretem megvárni, amíg felébred Apu. Egy ideig ott üldögélek, majd meghallom, ahogy átjön a „dolgozóba” és leül az íróasztalához. Olvas és jegyzetel. Én csendben figyelem, ő dolgozik, én meg szemlélődöm a virágállvány aljában. Aztán átülök az íróasztala alá a lábához. És hallgatok. Én voltam ilyenkor „a hallgató Lilla”. Máskor a „ Kutya” volt a becenevem vagy „Kutyuska”, ami a kutyák iránti olthatatlan lelkesedését jelentette.

Később is ez volt a kedvenc helyem, amikor jöttek hallgatók a „Gyogyóról”, azaz a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskoláról, hogy a „családi környezetben” megtartott elmekórtan szemináriumon részt vegyenek. Én akkor – 4-5 évesen - is az asztal alá ültem, és amíg Apu beszélt, én „karikatúrának” nevezett rajzokat készítettem róla és grimaszokat vágva mutattam fel a diákoknak az asztal alól. Persze nagy nevetés követte. Mindkettőnknek nagy sikere volt!

Apu és Anyu pszichiáterként a János Kórház Pszichiátriai Osztályán dolgoztak egy ideig. Én többnyire ügyeletben láttam őket együtt, mert ha az egyik ügyelt, a másikkal mentünk fel „meglátogatni” vagy fordítva. Aztán - némi ugrás után - jött a Pest Megyei Ideggondozó, ahol már nem dolgoztak reggeltől éjszakáig, és délután találkoztunk.

Apu otthon is rendelt. Én voltam a „telefonos kisasszony”, aki megmondta a rendelési időt. Ha nem rendelt, akkor tanított vagy írt. A Mamám segített az anyagokat legépelni és kijavítani. A piros írógép kattogása minden délután késő estig hallatszott a lakásban. És a Papám hangosan diktálta a készülő könyvek vagy a kéziratok szövegét. Engem is „hasznossá tettek”, mert az összegyűjtött rajzokat rendezhettem el ABC-s sorrendben, amiket a „Dinamikus rajzvizsgálat” című könyvéhez felhasznált.

Amíg ők dolgoztak, én tanultam vagy zongoráztam. A tanulásban Anyu sokat segített. Rendkívül okos, művelt asszony volt. És – többek állítása szerint – ő volt Budapest legszebb orvosnője!

A szüleimtől kaptam a tanulás szeretetét, az olvasás mellettük vált a szenvedélyemmé. Minden információnak utánanézhettem az egyre növekvő könyvtárunkban. És ha az nem volt elég, akkor jött a többi könyvtár.

A nyelvek iránti érdeklődésem is a Papámtól származik. Ma is sok nyelven beszél, olvas, kommunikál. Mindig sok barátja volt, számos külföldi kollégával is intenzíven ápolta a kapcsolatait. Lehetőleg – természetesen – a saját nyelvükön: angolul, németül, franciául, olaszul. Az orosz könyvkiadója emberének már én tolmácsoltam. A szakmai életemben én is több nyelvet használok.

A mai napig szeretek zongorázni, bár már elég kevés idő adatik meg a gyakorláshoz. Apu harmonikázott és énekelt hozzá, de mindig elviccelte a dolgot. Aztán duetteztünk is: én Csajkovszkijt zongoráztam, ő meg orosz operaénekest utánozva halandzsa dalokat adott elő és könnyesre nevettük magunkat közben.

A humor különben is jelen volt a mindennapjainkban. A Papám rengeteg viccet mesélt és mesteri színészi képességekkel utánzott másokat .Engem is „kiképzett”: általa kitalált paródiákkal nyertem az általános iskolában számos „Ki mit tud?”-ot, ami nagy port vert fel az iskolában, mert nem értették, hogy egy jó tanuló, csendes kislány hogyan bújik ki ilyenkor a bőréből és nevetteti meg az egész iskolát.

Gimnazista voltam, amikor megvették az első családi autót, egy Volkswagen „bogarat”. Nagyon izgatottak voltak, amikor először végighajtottak a Népfürdő utcán, és – láss csodát! – gurult! Attól kezdve nagyon sokat utaztunk , utaztak, igyekeztek felderíteni a világ összes sarkát, ami elérhető volt számukra.

Egyetemi éveim alatt és utána a szakmai életben sokat tanultam tőlük.

Tőlük, mert ők mindig egyek voltak a számomra és mindenki számára, elválaszthatatlanok a Mamámmal.

Anyu néhány évvel ezelőtti halála után mi, a család a 2 gyerekemmel igyekeztük pótolni a pótolhatatlant. A munka, a tudásvágy és a humor azonban tovább segítette az életben és viszi tovább ma is. Éppen most fejezte be a legújabb könyvét. Isten éltessen Papám a 100-ik születésnapodon!

Hárdi Lilla

Egy szelíd humanista
„Hárdi tanár Úr 100 éves. Én csak 10 éve ismerem. Hogyan is méltathatnám az előző kilencvenet? Már az is megtiszteltetés-számba megy, hogy egyáltalán felkértek erre. Hiszen nem vagyok méltó szakmai teljesítményének, egész életművének sem ismertetésére, sem értékelésére. Egyet tudok csupán tenni: méltatni azt az embert, akit megismertem 2012-ben és akit sok szempontból mentoromnak tudhatok azóta is. És csak remélni merem, hogy így, hangosan kimondva, elfogad mentéjének…

Kapcsolatunk 2012-ben kezdődött, és nagyon intenzív volt. Egy évvel előtte vettem át az ország legnagyobb bentlakásos szociális intézmények, a budapesti lakókat gondozó szentgotthárdi Pszichiátriai Betegek Otthonának vezetését. Az otthon Isten háta mögötti, határ menti fekvése ellenére Hárdi tanár úr régóta aktív kapcsolatokat ápolt az intézmény korábbi vezetésével, lakóival és dolgozóival. Az ott élő festők és alkotók képeiből akkor már több kiállítás született, melyek létrehozásában és az intézményen belüli szakmai munka facilitálásában meghatározó szerepe volt. 2012-ben az intézmény a 60. születésnapját ünnepelte. A gazdag képi és irodalmi anyag bemutatásának előkészítése során találkoztam vele először és meglepődve tapasztaltam fiatalos hevületét és lelkesedését, korát meghazudtoló fürge elméjét és mozgását. Hihetetlenül élénken kapcsolódott be a közös gondolkodásba és tervezgetésbe, majd vállalta el az egyik ünnepi kiadvány, egy art brut album írását és szerkesztését. Ez a közös munka volt a kiindulása, a valódi alapja a későbbi szorosabb kapcsolatunknak, amelyet sok - de soha nem elég! - együtt, beszélgetéssel töltött óra jellemez. Szentgotthárdon is, de főleg Budapesten, többnyire az otthonában, a könyvekkel és albumokkal teli dolgozószobájában. Amikor a szentgotthárdi intézménybe látogatott, olyan volt, mintha hazajött volna. Pontosan emlékezett az apró részletekre, a lakókra, az alkotókra, a képeikre és a munkatársakkal is közeli, meghitt kapcsolatot ápolt. De ami engem legjobban „megfogott”, az a szeretetteljes, elfogadó és megértő figyelme volt, amivel mindenkihez fordult, amikor találkozott és beszédbe elegyedett vele. Egyszerűen sütkérezni lehet egy ilyen kivételes ember osztatlan figyelmében. És sütkéreztünk is… Élvezettel és hálával telve.

Jó néhányszor meglátogattam otthonában és alkalmam nyílott élvezni a társaságát és meghallgatni szelíden megfogalmazott véleményét, észrevételeit, javaslatait. Egy igaz humanista megnyilatkozásai ezek, aki értő figyelemmel fordul szenvedő embertársai felé és mindig, minden helyzetben az egyedi és megismételhetetlen embert látja bennük. Talán éppen ezért választotta később a pszichiátriát, pszichológiát, pszichoterápiát, a képi kifejezés vizsgálatát, az alkotó művészet és lelki betegségek kapcsolatát. Mert valóban érdeklik az emberek, és szeretné őket megérteni, hogy ha kell, akkor segíteni tudjon nekik. De ezt még soha nem mertem megkérdezni tőle…Hárdi tanár úr mélységesen hisz a team-munkában, tiszteli a különböző szakterületek képviselőit, az eltérő tapasztalatokat és megközelítéseket, hisz ezek integrációjában, egy valóban demokratikus elvek alapján működő terápiás csoportban. Ezt sokan megtapasztalhattuk, amikor láttuk őt a különböző csoporthelyzetekben, Szentgotthárdon, vagy akár a Pest megyei Tápiógyörgyén a szociális otthonokban, majd a János Kórház Nappali Kórházában tett látogatásai alkalmával is. Megható volt értő figyelme, szeretetteljes odafordulása a lakók és a betegeket segítők felé egyaránt. A tudáson és élettapasztalaton nyugvó bölcsessége mellett minden találkozásunk alkalmával lebilincselően anekdotázik, hiszen az összes nagy és ismert hazai és sok nemzetközi szaktekintélyt személyesen is ismert.

Édesapám 1920-ban született. Már rég nincs közöttünk, korán elvesztettem őt. Naplójából tudom, hogy életútja során ő is sok fontos és érdekes emberrel volt kapcsolatban, de nekem sajnos ezeket nem tudta elmesélni, bölcsességét nem tudta átadni annak kamasznak, aki voltam akkoriban. Hárdi tanár úr csak két évvel később született, így egy valóságos apafigurát testesít meg nekem.Talán ezért még inkább érthető a kötődésem. Sajnos, az utóbbi két évben a Covid-járvány miatt megritkultak találkozásaink és telefonbeszélgetéseink. Hálás vagyok a sorsomnak, hogy összehozott vele és máig élvezhetem a figyelmét és a bizalmát. És mindezekért elsősorban neki, Hárdi Tanár Úrnak. Köszönöm.”

Kapócs Gábor

"A kép ősibb mint a beszéd"

Tizennégy évvel ezelőtt kezdtünk el Hárdi Istvánnal együtt dolgozni, tervezni és a terveket megvalósítani a pszichiátriai rehabilitáció, a művészet és művészetterápia területén. Így megismerhettem egy csodálatos orvost és embert, akinek munkájával, szemléletével és szakmai életútjával kapcsolatban, fokozatosan egyre több elképesztő és tiszteletre méltó részlet tárult fel.

Hárdi István pszichiáter, címzetes főiskolai tanár 1950. óta foglalkozik mentális és szenvedélybetegek rajzainak elemzésével. Ezalatt több mint 85 ezer rajzot gyűjtött össze, amelyek elemzése során alakította ki nemzetközi hírű dinamikus rajzvizsgálat módszerét. A rajzokból következtetni lehet az adott betegségre, annak stádiumára, a gyógyultság fokára. Hárdi professzor munkássága megalapozta a művészetterápia és a képi kifejezés-pszichopatológia tudományos szemléletét és elismerését a pszichiátrián belül. Kimutatta, hogy a betegek teljesen mást és másképp rajzolnak gyógyulásuk előtt és után. Betegeinek állapotát és rajzait sokszor egész életükön keresztül nyomon követte. Nemzetközi szinten is egyedülálló gyűjteménye betekintést nyújt a művészetterápia folyamatába, a lelki betegségekkel élők gondolkodásába, belső világába és a kreativitás, alkotó készség változására a betegség lefolyása során.

Elméleti kutató munkája mellett több évtizeden keresztül volt Pest megye szakfőorvosa, és szervezte, felügyelte, támogatta, szakmai tanácsaival ellátta a térség pszichiátriai osztályait és gondozóit. Hárdi professzor azt vallja: "a kép ősibb mint a beszéd", rajzaink minden verbális megnyilatkozásunknál  még a kézírásunknál is többet árulnak el lelki állapotunkról. Különleges élmény volt, hogy a Budapest Art Brut (BAB) Galéria társalapítóiként Kovács Emesével, 2010-től Hárdi István meghívására a dolgozószobájában rendszeresen együtt dolgoztunk a Galéria küldetésének megvalósításában, céljainak elérésében az art brut alkotók elismertetése és a művészetterápia minél szélesebb körben történő alkalmazása érdekében.

2011-ben a BAB Galéria bemutatta Hárdi István életművét az „Iconologia psychopatologica” című kiállítással, ami tükrözte a kreativitás, a művészet és a betegség lefolyása, illetve a gyógyulás közötti szoros kapcsolatot.

Megtisztelő volt számomra és egyben özös munkánk elismerése, hogy 2016-ban Hárdi István engem javasolt utódjául az MPT - általa alapított - Kifejezés-pszichopatológiai és Művészetterápiás Szekció elnökének. 

Hárdi professzor jelenléte, elmélyült szakmai tudása, pozitív és humánus gondolkodása máig sokat jelent a munkatársai és az általa mentorált alkotóközösségek alkotóinak mindennapi munkájában.

Köszönöm az együtt töltött időt, és remélem sok részem lehet még benne! Isten éltessen professzor úr!

Simon Lajos

A klinikai rajzvizsgálat legnagyobb hazai alakja
Kivételes kutató, klinikus, tanár és iskolateremtő egyéniség,akit nemzetközileg is igen nagy tisztelet övez. A Japán Kifejezéspszichopatológiai és Művészetterápiás Társaság Nagydíjat ítélt oda neki, 2000-ben megkapta Bostonban az Ernst-Kris-díjat, majd Életmű díjat vehetett át az Amerikai Kifejezéspszichopatológiai és Művészetterápiás Társaságtól és Nemzetközi Pszichiátriai Társaság (WPA) Média Szekciójától.

A képi kifejezés pszichopatológiájával kapcsolatos életművét nem könnyű összegezni: több száz tanulmányt és több tucat könyvet írt különböző nyelveken, amelyek számos témát felölelnek. Munkáinak nagyobb része magyar nyelven jelent meg, de Hárdi írt tanulmányokat németül, angolul, franciául és olaszul is. Írásait lefordították japánra, szlovénre, csehre, oroszra, litvánra és bolgárra. Munkássága két nagy területet ölel fel. Az első az ápoláslélektan: mai terminusokkal mentálhigiéné és megelőzés . Hárdi 1951-től kezdett el foglalkozni ezzel a témával, és klinikai tapasztalatai alapján 1966-ban írt róla könyvet (Ápoláslélektan ). A könyv hatszor jelent meg átdolgozott kiadásokban, lefordították továbbá németre, csehre, litvánra és oroszra is.
A másik nagy terület a dinamikus rajzvizsgálat (DRV). Ebben a témában 1942-ben írta első tanulmányát, kutatásait 1950 óta folytatja. Kifejlesztett egy új módszert, a „dinamikus rajzvizsgálatot”, és több mint ötven tanulmányt közölt róla. Előadásokat tartott például Freudenstadtban, Bolognában, Münchenben, Hamburgban, Kölnben, Londonban, Párizsban, Bécsben, Bostonban, Torontóban, Kiotóban, Kobéban, Tokióban és Biarritzban. Ő a Magyar Pszichiátriai Társaság Kifejezéspszichopatológiai és Művészetterápiás Szekciójának alapítója és korábbi elnöke, valamint a Nemzetközi Kifejezéspszichopatológiai és Művészetterápiás Társaság (SIPE-AT: Société  Internationale de Psychopathologie de l'Expression et d'Art-Thérapie) egyik alelnöke.

Hárdi számos más témával is magas szinten foglalkozott. Csupán kulcsszavak formájában néhány ezek közül: agresszió, az alkoholizmus terápiája és megelőzése, crampus neurosis, a fájdalom pszichés vonatkozásai, a függőség pszichológiája, iatrogénia, idős betegek terápiája, a hisztéria pszichoanalitikus fogalma, krónikus betegségek, a magyar pszichiátriai és neurológiai irodalom (1945-1960) bibliográfiája, mentálhigiéné és megelőzés, nagy magyar pszichoanalitikusok és pszichológusok (Hollós István, Ferenczi Sándor, Mérei Ferenc) jelentősége, öngyilkosság, a paranoid zavarok és a hisztéria pszichoanalitikus fogalma.

Egyik alapelve, hogy a kifejezés pszichopatológiájának megértéséhez az elméletet mindig a klinikai adatokkal kell konfrontálni. Annak ellenére, hogy kivételes olvasottságáról is jól ismerik kollégái, ő mindig a klinikai tapasztalatokból indult ki, és soha nem fogadott el elméleti spekulációkat a gyakorlat próbája nélkül. Megfigyeléseit is csak akkor adta közre, ha nagy klinikai mintán igazolta őket. Példa erre az is, hogy bár állatrajzokat 1975 óta gyűjt, értelmezésükkel azonban csak 1990 után kezdett el foglalkozni, amikor már óriási mennyiségű :18543 darab állt rendelkezésére.

Korai felismerései közé tartozik a sémák jelentőségének meglátása is; a séma fogalmát később gyakran használta a konfrontációval és a rajzsorozatok után-követésével összefüggésben. Bizonyos sémákat a regresszió megnyilvánulásaként értelmezett – ami később Hárdi egyik kulcsfogalma lett. Már 1942-ben összehasonlított különböző típusú rajzokat, a változás jeleit keresve bennük, azaz hasonlóságokat és az időbeli változások megnyilvánulásait tartva szem előtt – amiben utólag már könnyen felismerhetjük az összehasonlító módszer kezdetét, amire egész későbbi életműve is épült. Hárdi István a képi kifejezéspszichológia és a klinikai rajzvizsgálat legnagyobb hazai alakja. Boldog, szeretetteli születésnapot kívánok!

Prof. Vass Zoltán
Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet

Forrás: Lélekemelő / Pszichiátriai Magazin
2022. február