vissza

Mi lett a "Kísértés" Mariannájából

okt
10
2008

Molnár Marianna

Molnár Marianna a maga 27 évével a huszonévesek, közé tartozik, de bekerült egy olyan körbe, amelynek célja az egészséges életmód népszerűsítése, 45 felett. Ahogy ő fogalmaz: - A Kor Kontroll Társaság alapító tagsága egy nagycsaládnak mondható, hiszen mindenki ismeri a másikat barátként, vagy a szakmából.

Nagyon fontosnak tartja, hogy az egészségre már fiatalkorban is figyeljünk, mert megfelelő táplálkozással, mozgással, egyáltalán helyes életmóddal több betegséget is meg lehet előzni. Marianna úgy gondolja, hogy minden korosztálynak megvannak a maga problémái, így sajátos feladatai is a megelőzésben.

A társaság titkáraként minden ügyes-bajos dolgot intéz,- méghozzá- szívesen, hiszen szeret szervezkedni. Ugyancsak ő a felelős a médiakapcsolatokért; feladata a sajtótájékoztatók, a tévéfelvételek szervezése, a gyártásvezetés. Így aztán több új emberrel is megismerkedett az elmúlt másfél évben, akik között „terjesztheti az igét”. Mindezt pedig szerelemből teszi. Már kislánykorában hostesskedett, és ez a világ annyira megtetszett, neki, hogy elhatározta, mindenféleképp lesz egy olyan cége, amellyel szervezhet, rendezhet. Ezt mára el is érte. Vállalkozás szervezői tanulmányait saját vállalkozásában kamatoztatja, rendezvényeket szervez, de emellett arra is marad ideje és energiája, hogy pörögjön a Kor Kontroll Társaságban. Sőt, arra is, hogy blogot írjon. Ezen keresztül is buzdítja saját korosztályát is, hogy minél nagyobb számban látogassanak el a társaság rendezvényeire, ne csak hallgatóként, hanem résztvevőként. Is.

Munkáját napról napra sikeresebbnek tartja, még ha ezért rengeteget is kell tennie. A társaság elnökével, B. Király Györgyivel egymást tökéletesen kiegészítik, így egyre többen keresik meg kérdésekkel, tanácsokkal őket. Van, aki orvost kér bajára, más felajánlja, hogy megszervezi a Kor Kontroll vidéki tagszervezetét. Megint más interjút készítene velük, vagy rendezvényre invitálja őket. Ugyan magánéletét abszolút intim szférájának tekinti, mégis a személyes tapasztalat, a személyes élmény szükséges ahhoz, hogy megnyerje az emberek bizalmát. Hiszen a segítségkérő is bátrabban fordul a társaság tagjához, ha azzal szembesül, hogy nem csak ő küszködik problémákkal . A blogon keresztül is keresik, sokszor lelki problémával , s gyógyírként néha elég egy-egy hosszabb levelezés is. Bár blogját eredetileg reklámfogásnak találták ki egy tévéműsorhoz, ma már a Kor Kontroll Társaság céljait is szolgálja.

Hogy Marianna a társaság egyik lelke, szemernyi kétséget sem hagyott bennem a beszélgetés alatt. Lelkesedése biztosan több ember figyelmét irányítja a megelőzés fontosságára, a megfelelő életmód szükségességére.

És hol marad mind emellett a magánember? A Debrecenben született lány Nyíregyházán végezte iskoláit. A középiskola elvégzése után szüleit, nagyszüleit Nyíregyházán hagyva Budapestre költözött, s ma már nyolc éve él a fővárosban. Amit elvárt magától, azt elérte. No, azért van még mit tennie. Leginkább családalapítás terén. Ahogy ő fogalmazott, benne van a korban, s mint kor kontrollos, tudja, hogy hiába tolódott ki a gyerekvállalás időpontja napjainkban, még harminc alatt kellene megszülnie az első babát. Marianna már nagyon várja azt a pillanatot, hogy gyereke lehessen, és ha minden jól megy, akkor egy-két éven belül magához ölelheti bébijét.