vissza

Hiperaktív hólyag

máj
11
2006

A vizelettartási problémákat a közvélekedés elsősorban női bajnak tartja, hiszen a felnőtt nők körülbelül 40 százalékát érinti. Nem bagatellizálható azonban az sem, hogy minden ötödik férfi életét is megkeseríti valamilyen fokú inkontinencia.

Bárkinél előfordulhat
 Noha az inkontinencia előfordulásának gyakorisága az életkorral arányosan nő, nincsen olyan társadalmi csoport vagy korosztály, amelyben ne jelentkezhetne. Az érintettek közül kétszer annyi a nő, mint a férfi, de a férfiak között is igen nagy, húsz százalékra becsült a számuk.
A jellegzetes tünetek alapján megkülönböztethető stressz-, sürgősségi, túlfolyásos, pszichogén és teljes inkontinencia. A stressz- (vagy terheléses) inkontinencia elsősorban a nőknél fordul elő, hiszen az oka, a gátizmok gyengülése leggyakrabban a terhesség-szülés következménye. A prosztata eltávolítása során a húgyvezeték felső részének, illetve a hólyagnyaknak az esetleges sérülése azonban a férfiaknál is kiválthatja. A sürgősségi (késztetéses) és a túlfolyásos inkontinencia a férfiaknál is gyakori. Az előbbi esetben a vizelési inger megjelenése után a beteg csak néhány percig tudja tartani a vizeletét. Kiváltó oka lehet húgyúti fertőzés, a húgyhólyag túlműködése, a vizelet áramlásának akadályozottsága, a húgyhólyagban lévő kövek, esetleg tumorok. Gyógyszerek mellékhatásaként is előfordulhat, különösen a vizelethajtók szedése esetén kell számítani rá. A túlfolyásos inkontinencia esetén a húgyhólyagban túl nagy mennyiségű vizelet gyűlik össze ahhoz, hogy a záróizom vissza tudja tartani, így a vizelet szakaszosan, gyakran vizelési inger jelentkezése nélkül szivárog. Ennek hátterében a vizeletáramlás elakadása áll, amelyet férfiak esetében a prosztata jóindulatú megnagyobbodása vagy prosztatarák okozhat. Elgyengült hólyagizomzat, beidegződési zavar következménye is lehet. Természetesen a lelki okok miatt bekövetkező vizelet-kontrollvesztés, a pszichogén inkontinencia nem nemhez kötött, emocionális zavarok esetén férfiaknál is előfordulhat.

Lehet átmeneti és hosszan tartó
A vizeletürítés kontrollja a bonyolult folyamat számos pontján megszakadhat. Az okok tisztázásához segít az anamnézis: fontos, hogy a zavar újonnan, hirtelen alakult-e ki, vagy fokozatosan jött létre és huzamosabb ideje tart. Nemtől függetlenül a hirtelen kialakuló vizelet-inkontinencia oka lehet hólyagfertőzés miatti hurut vagy gyulladás, alkohol- vagy koffeintartalmú italok túlzott mértékű fogyasztása, súlyos székrekedés, és gyógyszer mellékhatásaként is jelentkezhet. Amennyiben a vízhajtó gyógyszerek szedése váltott ki átmeneti inkontinenciát, nem kell megijedni, hiszen a gyógyszer elhagyása után a tünetek megszűnnek.
Hosszan tartó vizelet-inkontinenciát okozhatnak a központi idegrendszerben, az agyban illetve a húgyszervekben bekövetkezett elváltozások, valamint a hólyag beidegzéséért felelős idegek betegségei, a mozgásképességet befolyásoló és zavartságot okozó betegségek, veleszületett rendellenességek. A vizeletürítésért felelős agyi területen sérülést, ennek következtében pedig inkontinenciát okozhat az agyvérzés, az agyembólia, az agydaganat is.

Prosztatabetegségek kialakulását is jelezheti
A vizeletürítési kontroll elvesztése nem önálló betegség, hanem a hátterében meghúzódó rendellenesség megnyilvánulása. Különösen férfiaknak ajánlatos felfigyelni már a kezdeti jelekre, a kis mennyiségű vizelet akaratlan elcseppenésére is, mivel olyan prosztatabetegség első tünete is lehet, amely hosszú ideig nem jelentkezik más módon.
A legtöbb férfi a kor előrehaladtával azt tapasztalja, hogy vizelete lassabban áramlik, illetve nehezebben indul meg. Ezt a problémát többnyire a prosztata fokozatos megnagyobbodása okozza, amit jóindulatú prosztata megnagyobbodásnak, benignus prostata hyperplaziának (BPH) neveznek. Ez az elváltozás az életszínvonal és az átlagéletkor emelkedésével a korosodó férfiak mind szélesebb körét érinti, szakértők szerint világszerte az ötven éven felüli férfiaknak több mint a fele szenved prosztatabántalmakban. Nyolcvan éves kor felett a jóindulatú prosztata megnagyobbodás előfordulási aránya már 90 százalékos.
A megnagyobbodás lassan és fokozatosan alakul ki, a legtöbb férfi észre sem veszi a BPH tüneteit, csak akkor, amikor vizeletürítése megváltozik. Amikor a prosztata megnagyobbodik, nyomást gyakorol a húgycső falára, összenyomja a húgycsövet, ezáltal az beszűkül és lassul a vizelet ürítése.
Tünetei lehetnek a gyakori vizelés; a hirtelen minden előjel nélkül támadó vizelési inger; éjszakai felébredés ennek az ingernek a hatására; a vizelet indításának nehezítettsége; a vékonyabb, vagy meg-megszakadó vizeletsugár és a vizelet elcsöpögése. Gyakori tünet a nehéz vizelés, amely elsősorban az éjszaka második felében, hajnaltájt jelentkezik. A fokozatosan kifáradó húgyhólyag nem képes a maradéktalan ürítésre, így növekvő mennyiségben marad vissza vizelet. A húgyhólyag teljes kifáradása heveny formában jelentkező vizelési képtelenséghez vezet, tűrhetetlen vizelési ingereket és súlyos alhasi fájdalmat okozva. Amikor a vizeletáramlás teljesen gátolt, a panaszok csak hólyagcsapolással enyhíthetők. Ilyenkor egy csövet, katétert vezetnek a hólyagba a vizeletürítés biztosítása érdekében.
Ritkábban előfordul, hogy az elfolyási akadályozottság lassan, fokozatosan alakul ki és az állandóan telt hólyagból a beteg vizelete akaratától függetlenül, folyamatosan csepegve folyik el. Ez a veszélyesebb forma, hiszen nincsenek riasztó jelek, a beteget nem kényszeríti orvoshoz az elviselhetetlen fájdalom, viszont a vizelet pangása következtében szinte észrevétlenül kialakulhat a veseüregrendszeri tágulat és az idült veseelégtelenség.
Fontos tudni, hogy ezeket a BPH-ra jellemző tüneteket a jóindulatú prosztata megnagyobbodáson kívül más sokkal súlyosabb betegségek (hólyaghurut, prosztatarák) is okozhatják, ezért a gyakori éjszakai vizelés, nehéz vizelés, vizelés utáni teltség érzés, csökkent vizeletáramlás és sugár, hosszabb vizelési idő megjelenése esetén feltétlen javasolt urológus felkeresése.

forrás: hazipatika.com

Partnereink