Egy régész- angiológus
jan
20
2010
Farkas Katalin doktornőt a magas vérnyomásról szóló televíziós műsorunkból ismerhetik a nézők. De könnyen előfordulhat az is, hogy, ha egy érdeklődő autós megáll valamelyik autópálya-építkezésen, ahol leletmentő régészek szorgoskodnak, az archeológusok között felfedezi a budapesti Szent Imre Kórház főorvosát. A neves angiológus ugyanis gyermekkora óta vonzódik az ásatások iránt, s valamikor azt tervezte, hogy az orvosi mellé megszerzi a régész diplomát is. Aztán a család került az első helyre, de a szerelem megmaradt, s az érbetegségek szakértője a külföldi utazások alatt igyekszik találkozni a múlt emlékeivel is. Legutóbb Barcelonában.
- Úgy tudom, az Európai Kardiológus Társaság évi kongresszusán részt vett; figyelt, tapasztalatokat cserélt vagy előadott?
- Az ilyen tanácskozások azért hasznosak, mert a színvonalas előadásokból az ember megismerheti a legújabb dolgokat, s közben nem zavarja a napi munka. Emellett poszter formájában be tudtam mutatni az ÉRV (azaz az Ereink Védelmében) program eredményeit. Ez a Magyar Hypertónia Társaság programja, amely az EGIS támogatásával valósult meg, szakmai háttere pedig a következő: a perifériás érbetegségről kiderült, hogy az alsó végtagi vérkeringési zavarok nagy szív-érrendszeri kockázatot is jelentenek, s a betegség nem csak egy területen, hanem egyidejűleg a koszorúereken és az agyi ereken is jelen lehet.
A főorvos asszony elmagyarázza, hogy a fenti összefüggés azért fontos, mert míg a koszorúér betegséget nehezebb diagnosztizálni, addig a perifériás érbetegség – közismert nevén az érszűkület - egyszerűen megállapítható a boka/kar index mérés segítségével, amikor is a boka magasságában lévő vérnyomást viszonyítják a karon mért vérnyomáshoz. A kórházi iroda kicsi, az íróasztalon és egy szekrényen túl a két fotel már alig-alig fér el. A kedves, megnyerő mosolyú hölgyön most nincs fehér köpeny, de ezt könnyű elképzelni rajta; a térdelésre alkalmas kezeslábast, farmert nehezebb. Szerencsére az asztali számítógép monitorjára kivetíthető néhány emlékezetes utazás képe.
- Legelőször egy izraeli úton sikerült részt venni ásatáson, s érdekes cserépmaradványokat tártunk fel, 2007-ben pedig Peruban ért nagy boldogság, hogy megtapogathattam az egykori inka kultúra köveit.
- Tudjuk, hogy az ókori Trója kincseit egy megszállott amatőr, bizonyos Heinrich Schliemann „támasztotta fel” a 19. század végén, de mit szólnak ma a profi régészek ahhoz, hogy egyszer csak valaki odaállít, és azt mondja: én most ásni akarok? – értetlenkedem.
A főorvos asszony meglepő dolgot mond: az utóbbi években egyre több lehetőség van arra, hogy – természetesen szakmai irányítás mellett – amatőrök is részt vehessenek feltárásokban. Farkas doktornő azonban igényes magával szemben, továbbá a régészet tudományára őszinte tisztelettel tekint, ezért aztán tavaly Londonban az egyetemen beiratkozott egy archeológiai tanfolyamra. Megtanulta, hogyan kell egy épület maradványait földrajzilag betájolni, a munkagödör térképét elkészíteni, a leleteket azonosítani és így tovább. Egy olyan kolostor és katedrális romjait ásták ki, amelyeket még VIII. Henrik romboltatott le.Érdeklődöm, hogy van-e olyan történelmi kor, időszak, ami különösen közel áll hozzá.
- Személy szerint engem az ókor és az ókori maradványok érdekelnek a legjobban. Gyermekkoromban nagyon sokszor elolvastam a már említett Schliemann életrajzát, gyakran fantáziáltam azon, hogy egyszer nekem is ilyen komoly emlékeket sikerül majd feltárnom. Most azt tervezem, hogy eljutok Egyiptomba. Hatalmas élmény lesz, ha például sikerül közvetlen közelről látnom annak az ősi kultúrának a monumentális épületeit.
- S mit szólna ahhoz, ha mondjuk valahol az Alföldön bekukkanthatna valamelyik, még megmaradt „kunhalom” belsejébe?
- Olvastam a szakirodalomban, hogy a szántóföldön, réten fel-felbukkanó kisebb dombok, halmok tartalmazhatnak sok száz vagy ezer éves emlékeket. Jó lenne megtalálni azt, ami megmaradt, hiszen amikor létrejött a magyar állam, s felvettük a kereszténységet, az ómagyar, a „pogány” emlékeket - részben szándékosan - megsemmisítették. Visszatérve tehát a beszélgetés elején tréfásan említett lehetőségre, a válasz egyértelmű: „Megragadnám az alkalmat.”
Csák Elemér
