vissza

Aki a kutyát és a könyveket szereti

ápr
25
2007

Kocsis András Sándor

A  Kossuth Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója szinte halmozza a titulusokat.  Elnöke a XXI. Század Társaságnak, amely 90-100 egyetemi tanárt,  akadémikust foglal magába. Olyan tagjai vannak, mint Ágh Attila, vagy  Petrovics Emil. Ők alapították a Hazám díjat. Életrajzából még a  továbbiak derülnek ki: két évig a Magyar TV Közalapítványának  elnökhelyettese volt, ugyancsak elnökhelyettesként a Magyar Könyvkiadók  és Könyvterjesztők Egyesületében tevékenykedett 10 esztendeig. Stb.,  stb. (Napestig folytathatók kimagasló szintű feladatai.)

Engem inkább az érdekelt, hogy ez a rendkívüli ember milyen sorsot tudhat magáénak. Így derült fény arra, hogy tipikus magyar családba született, ahol a sváb ősöktől, a tótokig sokféle elődök színesítették a családfát. Eredetileg távközlekedési technikus volt, majd kereskedelemgazdász diplomát szerzett, végül tanulmányait egy szociológusi diplomával tett teljessé.

Arra a csacska kérdésre, hogy szereti-e a könyveket, nem késik a válasszal: „12 éves korom óta aktív olvasó vagyok. 14 évesen kiolvastam az összes Hemingway regényt. Kamasz koromban irgalmatlan mennyiséget olvastam, állva, ülve, villamoson, buszon. Mára sajnos, a szépirodalmi hedonizmusom már a múlté. Viszont visszajött egy fiatal korban abbahagyott tevékenység, ami a képzőművészethez kötődik, ugyanis szobrászkodom. Annyira, hogy az utóbbi két évben 5 kiállításom is volt.”

Amikor a családra terelődik a szó, elmeséli, hogy két fiú apukája. Az egyik most érettségizik, a nagyobbik már diplomát szerezve, kikerült a nagybetűs Életbe. Felesége, Csák Erika, szintén „zenész”, azaz könyvszerkesztő.

De, a ház legfontosabb lakója mégiscsak Bessy, a bernáthegyi. Aki a maga 75-80 kilójával ugrik a gazdára, annyira örül neki. Minden nap szeretetrohammal fogadja. „Bessy egy tündéri szőke nő. Fantasztikus érzés belenézni egy ilyen jámbor kutya szemébe.”

Amikor a hobbikról kérdezem, a legszebbel kezdi az utazással. Tavaly Kambodzsában jártak, melyből könyv is született az Angkor elsüllyedt világa címmel. A mostani ünnepi könyvhét sem múlik el Kocsis publikálás nélkül, hiszen az idei burmai út után elkészült a Buddha gyermekei.

A Kor Kontroll Társasággal úgy került kapcsolatba, hogy kiadványaik között számtalan családoknak szóló, ráadásul az egészségüggyel kapcsolatos könyv jelenik meg. A Kossuth Könyvkiadó ezekkel a könyvekkel támogatja a szervezetet. Persze nem véletlenül, hiszen erősen szimpatizál a mozgalom célkitűzéseivel.

Annyira, hogy naponta 30-40 percet az elnök-vezérigazgató úr vagy kerékpárra ül, vagy futással „Adózik” az egészség oltárán. A mozgás élete részévé vált. Ugyanúgy, mint az esti pipázás, melyhez minden alkalommal másfél deci vörösbort is fogyaszt.

Bozsán Eta

Partnereink