vissza

A szívgyógyász

máj
30
2007

Dr. Zámolyi Károly

Doktor úr, a maga szíve sose fáj? Természetesen a dalt nem énekeltem el a doktor úrnak, holott soha senkinél nem lett volna indokoltabb. Hiszen, Zámolyi doktor, alighogy „summa cum laude” elvégezte az orvosi kart, hamarosan kardiológiával kezdett foglalkozni. Több mint tíz esztendeje a Bajcsy Zsilinszky Kórház Kardiológiai osztályát vezeti. Érdeklődésének tárgya a ritmuszavarok korszerű diagnosztikája és terápiája. A hiper-szuper pacemakerek. Ő vezette be Magyarországon először a…úristen ezt nem tudom (vagy merem) leírni, mert ez már olyan orvosos. A lényeg talán az, hogy rádiófrekvenciával is megszüntethető a ritmuszavar.

 - Mit éreznek a betegek abból, hogy ennyire jó a pacemaker fejlődése?

- Hogy élnek! Vannak olyanok, akiknél a keringést állítjuk helyre vele. Ettől olyan változás áll be, mintha egészséges lenne a szívük. Vannak olyanok, akiknél a szív elégtelenségét javítjuk a készülék segítségével. És léteznek olyan betegek is, akik életveszélyes ritmuszavarban szenvednek. Pacemakerek egyébként már a 60-as évektől léteznek, de egyre korszerűbb készülékek kerülnek forgalomba, olyanok, amelyek egyre többet tudnak technikailag.

- Mikor kell elmenni orvoshoz? Ugyanis minden barátnőmnek (engem is beleértve) szokott lenni extra vagy gyors szívverése.

- Ha valaki gyorsnak érzi a pulzusát, ha gyakran megszédül, ha eszméletvesztés következik be, mindenképpen orvoshoz kell mennie legjobb, ha rögtön kardiológushoz. Az ő dolga az, hogy kinyomozza az okokat. Még az is megeshet, hogy nem talál megfogható magyarázatot a tünetekre.

- Minden betegség-csoportnak van mutatója. Hány embert érint ez ma Magyarországon? 

- Nehéz lenne számot mondani. A legvalószínűbb az 1 százalék körül van, de az is lehet, hogy ez a jóval nagyobb.

- Mi a véleménye a Korkontroll Társaságról?

- Ez egy nagyon jó kezdeményezés, ugyanis az egészséges életmód hangsúlyosabbá tételéhez, a civil társadalmat is kell bevonni. Az ismeretátadás rendkívül fontos. A társaság ezt vállalta fel, és nemcsak tudományos szárazsággal teszi ezt, hanem összeköti művészekkel színesített programokkal.

- Ön jó példát mutat? Sportol?

- Ami a sportolást illeti nincs lemaradásom. Igaz, hogy szobasport, de minden nap fél órát az „ellipszisemen” járok. Hasonlít a kerékpárra, de inkább olyan, mintha sífutást végeznék. Ezen kívül, szívesen sétálok a hathónapos Labradorommal.

- És a hétvégék?

- Nagyrészük úgy telik, hogy készülök a következő előadásomra. Sok felkérésnek teszek eleget. A baráti társaságokra sajnos egyre kevesebb idő jut.

Máskor pedig Győrbe megyek, ott él az édesapám. A legjobb program persze az, ha a három unokámmal lehetek. A lányomék szerencsére közel laknak, így gyakran láthatom a kicsiket.

- Mekkorák a picik?

- Tényleg picik, két lányom van. Mindketten két hónap különbséggel szültek, egyik egy kisfiút, a másik egy kislányt. Ők most két és fél évesek. Az egyik lányom később szült még egy kisbabát, aki most nyolc hónapos.

- Hol lesz legközelebb előadása?

- November 9-én Párizsba megyek, ahol az Európai Dohányzás Ellenes Liga gyűlése lesz. Ahol a program ismeretében már arról lesz, hogy kinek mi a feladata ebben, milyen leszoktatási eljárásokkal kezdjük, illetve folytassuk a kampányt.

Bozsán Eta

Partnereink