vissza

A festő nemcsak él, mesél is

márc
1
2009

Kék bolygóEleinte megpróbálok kérdéseket feltenni neki, aztán rájövök, hogy erre nincs szükség. Hiszen a 72 éves művész, akinek képeibe máris beleszerettem, úgy beszél, ahogy a folyó folyik, ahogy szél fúj. Magától. Ráadásul olyan szépen, és annyira szellemesen, hogy öröm hallgatni. Így aztán a lejegyző szerepét öltöm magamra.
- Kiváló eredménnyel végeztem el a kisvárdai technikumot. Onnan a budapesti Műszaki Egyetemre kerültem. Az egyetem alatt a Ganz Mávag-tól kaptam egy ösztöndíjat és ettől kezdve idekötött minden. A szüleim a legtermészetesebbnek találták, hogy így alakult a sorsom. Bár a középiskolában a tanáromnak valami feltűnhetett bennem, mert arra ösztönzött, hogy a képzőművészet felé menjek. Észrevette, hogy pislogtam a Képzőművészeti Főiskola felé, ahol akvarellt szerettem volna tanulni Elekfy Jenőtől. Apám viszont azt javasolta, hogy folytassam a műszaki tanulmányokat, „Ha festő leszel, az biztosan nem múlik el az egyetem évei alatt. Két lábon állj, fiam!” Hogy honnan tudta?
Később jöttem rá, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna bejutni Elekfyhez, mert akkor őt már politikai okokból kényszernyugdíjazták. A csoda ott folytatódott, hogy a Ganzból a Malév-hoz kerültem repülőtér-tervezőnek. Itt ismerkedtem meg a dekoráció-stúdió vezetőjével, akit úgy hívtak, hogy Elekfy Ákos. Mondanom sem kell, hogy ő volt a Jenő fia. Mondom neki, te Ákos én ismerem a nevetek történetét is! A nagyapád, Kirschner Elek még ezzel a névvel volt Győrben zenész karnagy. Apád Jenő pedig úgy magyarosított, hogy „Elek-fia”, így lett Elekfy. Nagyon szeretnék megismerkedni apukáddal. Másnap jött az Ákos és azt mondta: ”Imruskám! Gyere el hozzánk! Vár az apám!”
Nagy történetté alakult az ismeretségünk, én az ő tanítványának vallom magam, azzal együtt, hogy sosem tanított. Így aztán Elekfy Jenő festőművész titkos tanítványa lettem.
Amikor Jenő bácsi meghalt, a családdal továbbra is tartottuk a kapcsolatot. Felesége, Didó néni (Gizi néni) meghívott hozzájuk. A telefonba azt mondta, hogy biztosan sok szép képe van magának. Mondtam, hogy néhány festményem valóban van Peterdi Gábortól (Várnai Zseni fia), és Jenő bácsitól, de hogy sok lenne, az túlzás. Elmentünk hozzá.

HabaneraA nagyobbik lányom, Márti, aki akkor 6 éves volt, látva Elekfy műtermét, körbeszaladt, nagyot tapsolt: De csodálatosak - mondta -, ha Didó néni látná, hogy az apunak is milyen sok szép képe van! Didó néni rám nézett, kissé dermedten és várta a magyarázatot: De azokat én festettem! – mondtam. És mivel? – kérdezett vissza. Akverellel! Tájat, csendéletét, portrét. És Jenő tudott erről? – faggatott tovább. Nem – mondtam. Egy igazi szépet akartam festeni, és akkor akartam elé állni. Elkéstem. - Na hozza csak el azokat a képeket! - zárta le a disputát Didó néni. Elvittem. Ő is végzett festőművész volt, és ettől kezdve szinte állandó korrektorom, tanácsadóm lett. Egy idő után megjegyezte: „Imre, maga egy őrült! Mert ha Jenőhöz valaki eljött, hogy tanítsa, akkor a Jenő eldöntötte, hogy érdemes költenie, vagy sem. Volt, akinek azt mondta, kedvtelésből nyugodtan fessen tovább. Magát boldogan és ingyen tanította volna.” Ez idő tájt még fiatalember voltam, mindössze 32 éves. 1968-at írtunk.
Miközben főmérnök voltam Ferihegyen, rengeteg kiállításom volt. Létrehoztam a Ferihegy Galériát és még az amerikai Bridgeport-ba is meghívtak egy tárlatra az ottani Magyar Házba. A kiállítás előtt egy vándorkórus adott koncertet. Látok a kórusban egy ősz hajú magas férfit. Amikor vége lett az előadásnak, odaléptem hozzá: „Nem is mondtad, hogy te énekelsz” „Te meg nem mondtad, hogy festesz.” Így futottunk össze egy régi barátommal Amerikában.
Mesélek valamit az unokákról is. Kezdem a Dániellel, ő a legidősebb. Ő annyira jól érezte az akverell-technikát, hogy néhány évvel ezelőtt már a Duna tévében is bemutattak a művei közül néhányat. Jött a tinédzserkor, és abbahagyta, okát nem tudom. Dani most 20 éves. A következő unoka Norbert. Ő kitűnő szobrász lenne, ha csinálná. Egyszer megkérdeztem tőle, mi volt a suliban. Norbi az elmesélés sebességével mintázta ki agyagból a benti feladatot. Jött a tinikor, átváltott az informatikára. Az agyag beszáradt azóta. A harmadik a 16 éves Tibor. Ő az, aki szívbetegséggel született, Amerikában gyógyíttattam meg, az olasz származású Amato professzorral. Ha úgy tudnék rajzolni, mint ő, örülnék neki. Őt is más foglalkoztatja manapság.
ÉdesanyámA napjaim a fénytől függenek. Ha van jó fény, akkor zenét hallgatva a műteremben dolgozom, ha nincs jó fény, akkor vagy a kertben, vagy a konyhában találok elfoglaltságot magamnak. Egyébként készülök egy új kiállításra is az állandó kiállításom helyén a pestlőrinci Gombás Étteremben. Azt találtam ki, hogy nem fogok vándorolni, egy évben egyszer összehozok a saját helyemen egy tárlatot, fogadással egybekötve. Mottót is találtam hozzá:

Egy régi kiállítás új képei. Most egy olyan sorozaton dolgozom, amelyből 15-20 képet szeretnék elkészíteni. Korábban festettem már a repülőteret többször, a repülőtér mellett a felhőket, a kék bolygót. Most távolabbra mennék, egészen a csillagködökig.
Utóirat: Buczkó Imre festő-, és grafikusművész szponzorként került kapcsolatba a Kor Kontroll Társasággal. A „ Dombi fasor”  árverésre került  a Kor Kontroll Társaság „ Nyerj életet című rendezvényén.  Mert ő olyan ember, akinek minden jó ügy mellett „bérelt” helye van.

Partnereink