Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

15 éve Funk Sándor nevétől volt hangos a média. Mindenki ismerhette a Funk ügyet, vagyis a Nyírő Gyula kórház addiktológiai osztálya főorvosának rendőrségi kálváriáját. A szakma annak idején példaértékűen állt mellé, tiltakozó nyilatkozatot adott ki több a kábítószeresek gyógyítóit tömörítő szervezet, a Pszichiátriai Társaság, az Addiktológiai Társaság, valamint az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet is, arról, hogy veszélyes tendencia, ha néhány drogfüggő tisztázatlan körülmények között tett vallomása alapján meghurcolhatnak egy orvost. Aztán egy év elteltével az ügyészség megszüntette a főorvos elleni nyomozást, Funk Sándor pedig kártérítési pert nyert a BRFK ellen. Arra voltunk kíváncsiak, hogy van ma, hogyan telnek a napjai.

A kérdés nem udvariassági formula, hiszen tudjuk, hogy Ön nem csak orvosként ismeri belülről a kórház világát, hanem sajnos bennlakóként is.

– Köszönöm, jól vagyok. Volt egy infarktusom, de 64 évesen is csak azt érzem, hogy kicsit kevesebbet tudok teljesíteni a korábbiaknál. Aztán eszembe jutott, hogy ez a kis gyengeség attól a gyógyszertől is lehet, amit szedek. Ez különben nem különösebben foglalkoztat, hiszen az idei olimpiára sem neveztem be. Ami a rákos betegségemet illeti, orvoskollégám és barátom már tavaly kijelentette, hogy több CT-t nem csináltat, s tekintsem magam gyógyultnak.

Egyébként a kondíció megtartásához orvosként mit tanácsol másoknak?

– Nézze! 21 éven át naponta futottam, bármilyen szörnyű volt hideg hajnalonként kimenni a fűtött lépcsőházból. A kemoterápia miatt ez abbamaradt. Most egy jóga gyakorlatokkal kombinált tornát végzek, továbbá egy kicsit odafigyelek arra, mit eszem.

Akkor váltsunk témát! Ön nem idegenkedik a tévékameráktól, ha megkeresik egy-egy aktuális ügyben, szívesen nyilatkozik. Egyik ilyen interjújában legutóbb rendkívül aggasztó dolgokat mondott az újabb drogok szinte korlátozhatatlan terjedéséről. Honnan indultunk és hová tartunk?

– Azt hiszem, hogy nagyobb léptékben mérve jelentős változásnak vagyunk a részesei. A 19. századig Európában mindenki fogyasztotta azt az alkohol nevű folyadékot, amit ma sem vetünk meg. Viszont más történt a gyógyszerféle ópiummal. Az 1800-as években kezdtek azzal foglalkozni az országok, hogy valamiképp akadályozni kellene a szer kártékony hatásának lehetőségét. A 20. században felpörögtek a dolgok. Sikerült tisztán, nagy töménységben előállítani olyan hatóanyagot, amely gyorsan hat és gyorsan kiürül a szervezetből, viszont nagy rombolást végez, s függőséghez vezet. Amíg az indiánok csak rágcsálták a kokain tartalmú leveleket, nem váltak rabjaivá, de a tömény változatok függővé teszik az embereket. Ugyanez történt a dohány esetében is. A békepipa elszívása, a csendes esti szivarozás nem okozott gondot, még akkor sem, ha sok háborúskodás után sok békét kellett kötni; a cigaretta azonban rengeteg embert tett nikotinfüggővé és szenvedélyes dohányossá.
A másik körülmény, amely ugrásszerű változást hozott, az ipari forradalom idején történt. Tömegével épültek kórházak, ahol steril körülmények között lehetett műtéteket végezni, s már nem csak abból állt a fájdalomcsillapítás, hogy mondjuk egy amputálásnál hárman lefogták a beteget. Megjelent a gyógyszervegyipar, az emberek először nem orvoshoz mennek, hanem a patikába, ha megfájdul a foguk. Üzletté vált a szerek tömeges előállítása. A dolgok oda-vissza összefüggnek egymással. A földrészünket egyszer csak behálózták a vasutak, Sínen rengeteg katonát lehetett szállítani, aztán jött a hátultöltő puska, amellyel tömegeket lehetett eltalálni és megsebesíteni, s a sebesültek jajgattak, s akkor hirtelen a morfin lett a fő fájdalomcsillapító szer, amit az újonnan feltalált fecskendőkkel be is adtak a katonáknak. S akkor hamarosan rájöttek az orvosok, hogy a morfinról nem lehet leszokni.
Jelenleg egy harc közepén vagyunk, amelyben egyfelől igyekeznek előállítani minél kevesebb mellékhatással járó, ugyanakkor egyre erősebb és tisztább vegyületeket, másrészt próbálják megakadályozni, hogy szedésük szenvedéllyé váljon. A tapasztalat azonban az, hogy hiába próbáljuk előre elképzelni a fejleményeket, mindig valami váratlan fordulat történik. A média legújabban olyan kábítószerekről – és áldozataikról- számol be, amelyek háztartási vegyszerekben találhatók, vagyis nem lehet őket egyszerűen betiltani.
Emlékezzünk, volt olyan időszak, amikor a ragasztószert, az oldószereket szívták be a fiatalok, de a benzinről is kiderült, hogy el lehet tőle kábulni. A most divatos dizájner drogokat képzett vegyészek állítják elő, akiket hajt a verseny, és akik sok esetben nem törődnek azzal, hogy vissza lehet élni a tudományos eredményekkel. A jelenleg ismert kábítószer-molekulák hihetetlen választékban vannak jelen, s a legtöbb alkalmas arra, hogy eufóriát idézzenek elő velük a központi idegrendszer megfelelő helyén. A következményekkel ezek a bűnözők már nem törődnek, hanem felszívódnak és élvezik tudásuk anyagi gyümölcsét.

Tízegynéhány éve megvádolták azzal, hogy visszaélt a gyógyszerként használt kábítószerekkel. Meghurcolták, megalázták ország-világ előtt, aztán végül felmentették. Ma kórházi osztályt vezet, elismert szakember. Foglalkoztatja még ez az ügy? A lelki sérülések sokszor nehezebben gyógyulnak, mint a csonttörések.

– Talán fogalmazhatok úgy, hogy az eset semleges emlékké vált, a legkellemetlenebb dolgok pedig már elhalványultak, eltompultak.

Aki olvasta az Önről írt könyvet, ismerheti, milyen szövevényes eseményekből állt össze a Funk ügy, nem próbálom most ezeket újra felidézni. Az viszont érdekelne, hogy évtizedes távlatból nézve tudja-e már, hogy mi volt a motiváció? Elégedetlen beteg bosszúállása vagy szakmai féltékenység indította el a pokoljárást?

– Soha nem derült ki teljesen, hogy egyik nagyra törő helyettesem irányította és informálta-e félre a rendőröket, vagy másokat biztatott fel. Csak sejteni lehet azt is, hogy az a szer, amit én kezdtem bevezetni Magyarországon a heroinisták kezeléséhez, sértette a drogkereskedők üzleti érdekeit. Lehet, hogy a kettő együtt szolgálta azt a célt, hogy engem tönkretegyenek.

Térjünk át kellemesebb témára! Dolgozószobájában a fotellal szemben egy sámlin jó tucat könyv tornyosodik…

– Ezeket egyszerre olvasom, az olvasás és az utazás a két szenvedélyem. Olvasok és útközben rengeteget fotózom. Azzal a talán lehetetlen céllal próbálok szerezni újabb meg újabb ismereteket, hogy összerakjam a világunkat és megértsem a működését. Mindenbe beleolvasok, nem csak útikönyvekbe, hanem tanulmányokba, visszaemlékezésekbe, leírásokba, sőt még versekbe is, igyekszem elmélyülni, s még azt is kikutatom, hogy milyenek voltak egy adott korban az utcakövek. Talán ez a magyarázata, hogy a hetvenes évek derekán megnyertem a tévében egy szellemi vetélkedőt. Akkor ezért nem adtak milliókat, mint manapság, a jutalmam egy üvegasztal volt, amit később egy rokonkislány fellökött; szerencsére nem lett semmi baja. Ez a vetélkedő mindenesetre hirtelen olyan ismertséget adott nekem, hogy vadidegenek rám mosolyogtak, s egyszer még a zebrán is rám szóltak egy taxiból: „Hajrá, doki!” Kellemes érzés volt.

Csák Elemér

Forrás: BeKopogtató
Hipertónia Társasági Magazin