vissza

BETEG SZÍVEK MEGMENTŐI

sziv.jpg

A Kor Kontroll Társaság és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet nyílt napja 2012. november 30-án pénteken 10 órától
A belépés ingyenes!

Helyszín: Aesculap Akadémia1115 Budapest Halmi u 20-22.

Tudta, hogy feleannyi beteg hal meg infarktusban Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt? Ráadásul a várható élettartam meghosszabbodott 5 esztendővel! Ebből több mint két és fél évet a szív- és érrendszeri betegségek kezelésében elért színvonalnak köszönhetünk. 
A gyógyszeres és egyéb terápiákban elért eredményekről számolnak be nyílt napunkon a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kiváló orvosai és nővérei.
Olyan ígéretes új módszerekről, mint például a katéteres úton elhelyezhető billentyű, a percutan aorta billentyű beültetés, amelynek segítségével főleg idős betegeknél, szívműtét nélkül lehet a meszes aortabillentyű cseréjét elvégezni.
Elmondjuk, hogy a magyar szívtranszplantáció új lendületet kapott, hiszen az Eurotransplanthoz történő csatlakozással a kritikus állapotban lévő betegek hamarabb juthatnak új szívhez. A gazdag programban bemutatkozik a Gyermekszív Központ is, ahol májusban bravúros szívátültetést hajtottak végre Magyarország legfiatalabb betegén, egy három hónapos csecsemőn. A műtét „eseménytelenül”, vagyis komplikáció nélkül zajlott le, a jól összehangolt munka és jól bejáratott csapat profizmusának következtében.
Ha kíváncsi rá, hogy vannak a felnőtt újszívesek: erre a kérdésre is választ kaphat, hiszen ők is ott lesznek a nyílt napon. Az intézményben ugyanis egyszerre működik a felnőtt- és a gyermek-kardiológia, továbbá az országban egyedül itt végzik egy helyen a szívátültetésre váró betegek műtéti előkészítését, kezelik és gondozzák a transzplantált betegeket, és a veleszületett szívfejlődési rendellenességben szenvedő felnőtteket.
Mivel saját személyes kockázatunkat még mindig alábecsüljük a megelőzésről is beszélünk. Érdemes és kell is változtatnunk életmódunkon, ha szeretnénk elkerülni a szívzűröket, és kiváltó okaikat: a magas vérnyomást, a felnőttkori cukorbetegséget, a magas koleszterinszintet vagy a fölösleges kilókat. Erről is szól a „Beteg szívek megmentői” sok-sok praktikus tanáccsal és szűrővizsgálatokkal.

 

PROGRAM

Fővédnök: Dr. Szentes Tamás főpolgármester- helyettes

10:00 - 10:15 Köszöntő

Dr. Szentes Tamás főpolgármester helyettes
Dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója
B. Király Györgyi, a Kor Kontroll Társaság elnöke

10:15 - 11:45 Előzd meg a szívzűröket!

Talk-show jellegű beszélgetés elhízásról, magas vérnyomásról, koleszterinszintről, cukorbetegségről, mozgásról, egészséges ételekről, alkoholról, dohányzásról

Résztvevők: az Országos Kardiológiai Intézet orvosai:
Prof. Dr. Andréka Péter főorvos
Dr. Prodán Zsolt főorvos
Dr. Kancz Sándor főorvos
Dr. Sitkei Éva főorvos
Dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója
Dr. Barna István a Magyar Hipertónia Társaság budapesti elnöke
Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológiai Társaság leendő elnöke
Dr. Nagy Erzsébet diabetológus főorvos
Moderátor: B. Király Györgyi és Dr. Ofner Péter

11:45 - 12:45 A katéteres kardiológia újdonságai

Résztvevők:
Prof. Dr. Andréka Péter
Dr. Fontos Géza főorvos
Dr. Kardos Attila
Dr. Székely László főorvos
Dr. Szőnyi Tibor főorvos
Polaneczky Judit főnővér


12:45 - 13:10 Aerobic bemutató Szentgyörgyi Rómeó világbajnokkal


13:10 - 13:25 Szünet

Közben sajtótájékoztató
12:45 - 13:25

13:25 - 14:35 Amit a szívtranszplantációról tudni érdemes

Résztvevők: az Országos Kardiológiai Intézet orvosai és betegei:
Prof Dr. Andréka Péter
Dr.Zupán Kristóf szakorvosjelölt
Hajdú Zsuzsa 
Szőcs Júlia Luca és
Börcsökné Szirányi Ágnes újszívesek
Mihályi Sándor transzplantációs koordinátor OVSZ

14:20- 14:45 Tombola

Háziasszony: Bulla Bianka

Szűrővizsgálatok, tanácsadások 10:00 - 14:45 óráig

Vérnyomás és vércukormérés
stressz mérés
biofizikai és informatikai állapotfelmérés
egészséges ételek
táplálék kiegészítők bemutató

Támogatók:

Fővárosi Önkormányzat
EGIS
Biotronik Hungária Kft.
Fresenius Medical Care
B.Braun Medical Care
77 Elektronika Kft.
Pharma Nord
Twinmed Kft.
Medtronic Kft.

Kiállítók:

EGIS
Magyar Szív Egyesület
Pharma Nord
Oxygén Medical Kft.
B.BraunMedical
Magyar Szív Egyesület

Partnereink