vissza

Zsóka és a szeretet energiája

nov
12
2009

A középkorban mágusnak nevezték volna. A kicsit harciasabbak tán boszorkánynak. Mindezt azzal vívta volna ki, hogy a kezéből árad az energia. A mellkasán meg ott marad a mobiltelefon, vagy a parfümös üveg. Olyan, mint egy élő mágnes.

Halász Zsókát akkor vettem szemügyre, amikor a Korkontroll Társaság estjén, - ahol csupa alternatív gyógyító ült az asztal körül – a mellkasára tett egy mobiltelefont és az nem esett le.

Akkor megbeszéltük, hogy felkeresem, és személyesen győződök meg képességéről. Így is lett, és amint megyek befelé hozzá a kertkapun, látom, hogy seprűvel a kezében akkurátusan tisztítja a bejárati utat. Meglát, nem dobja el a seprűt, befejezi. Én meg végigvárom Mázli kutyával, míg minden a helyére kerül. Aztán csak leülünk egy kicsit beszélgetni.

- Ha jól tudom 1992-ben változott meg az életed, azóta reikizel.

- Sokkal előbb. 1988-ban meghalt az anyám és mivel rossz gyászoló vagyok, először összeomlottam, aztán azt mondtam, hogy mehetek egy új élet felé. Túl sok empátia szorult belém, ha gyerekkoromban felolvasták az Ali babát, 40 fokos ideglázat kaptam, a Tamás bátyánál 41 fokosat. Nem is tudom, mikor váltottam, hiszen világ életemben ezt csináltam, csak a kilencven években hivatalossá is tettem. Végig próbáltam minden mást is, elvégeztem az agykontrollt, bioenergetikát, az extraszenzorikát, mire rátaláltam a reikire.(Szemben ülünk egymással és Zsóka egy laza mozdulattal a térdemre tette a kezét.)

- Hű de forró a kezed!

- Fogd meg, egyáltalán nem az. Csak annak érzed.

- Kik jönnek hozzád, mennyien járnak ide?

- Én nem hirdetek sehol, szájhagyomány útján terjedek. Egyetlen mániám, hogy csak azokat tudom kezelni, akiket szeretek. Ha ezt nem érzem, udvariasan elutasítom az illetőt. Ugyanis a reiki a szeretet energiája. Akik tudnak erről a képességemről, azok mindig „megkérik” a kezemet.

- Apropó. Lánykérés. Férj? Gyerek?

- Harmadik férjemre 17 éve találtam rá, gyerekem sajnos nem született.

- Bocs. Térjünk vissza a gyógyító kezedre. Hogy zajlik egy ilyen rendelés?

- Először beszélgetünk egy kicsit, aztán lefektetem ruhástól erre a díványra és a feje búbjától a talpáig minden fontos helyre, ráteszem a kezem. Ilyenkor az energia egyensúlyt próbálom helyrehozni. A betegség ugyanis az energiaegyensúly felborulása. Valahová, valamiért nem jut elég belőle, ilyenkor az a szerv megbetegszik. Én egy szimpla közvetítő vagyok. A világegyetem az adó én meg az antenna. Beindítom a szervezetben a gyógyító energiákat. Nem én gyógyítok, én csak megadom a kezdőlökést az öngyógyításhoz. Még az energia mennyiségét is a páciens önmaga hívja le.

- Milyen problémákkal szoktak felkeresni? A másik gerinc sérvvel, a harmadik daganattal, ami a kezelés során nyomtalanul eltűnt. Ezeket mind orvosok igazolják vissza. Mindenkit elküldök orvoshoz, hogy csináltasson ultrahangot, onnan tudom, hogy egy csecsemőfej nagyságú daganatból előbb teniszlabda nagyságú lett, majd zöld-diónyi és a végén eltűnt. Szerencsére olyan orvossal vagyok kapcsolatba, aki nagyon toleráns és nyitott ezekre a dolgokra.

- Azt is tudod, hogy mi a baj?

- Elmondani nehéz. A rezgésrendszerből érzem, hogy gyulladás, tumor, vagy epekő. Különböző ritmusú bizsergés éri a kezemet.

- Ki volt a legfiatalabb páciensed?

- Gyerekek nem járnak. De a kamaszkorosztály már igen.

- És ki volt a legöregebb?

- A saját nagynéném. Szegényke le volt bénulva deréktól lefelé, másfél év múlva járt. Ugyan járókerettel de járt. 96 évesen halt meg.

- Magadat is szoktad reikizni?

- Igen! A kezem kéznél van! Úgy alszom el, hogy napfonatra és a szívcsakrára helyezem a tenyeremet. (A csakrák az energia feltöltő helyei.) Még a kiskutyám életét is megmentettem. Kórházban feküdt és infúziót kapott, annyira beteg volt, hogy az orvos nem bízott abban, hogy megéri a reggelt. . Megmaradt. Ennek három éve. Ha fáj neki valamilye, jön és odatartja. A virágaimnak elég, hogy vagyok.

A beszélgetést követően lefeküdtem a heverőre. Ajándékba kaptam egy tíz perces kezelést.
Egyetlen pillanat alatt kitágult az orrcimpám. Azt éreztem, hogy lejjebb ment a vércukrom és hogy derekam határozottan hajlítható lett. Nem hittem benne, de a hit nem is fontos. Elég volt megtapasztalnom.

Bozsán Eta

Partnereink