vissza

Salsát jár a közgazdász

ápr
25
2009

Műszaki Egyetemet végzett, majd megszerezte a kandidátusi fokozatot, ezt követően pedig a Közgazdasági Tudomány Egyetemen közgazdasági diplomával a zsebében, a KFKI munkatársa lett, ahol hozzátartozott többek között az egészségügy területe.

- A KFKI megszűnt, de az Ön érdeklődése területe semmit sem változott. Hajrá prevenció?

- Ezért is lettem a Korkontroll Társaság alapító tagja. A prevencióval kevesen foglalkoznak, bár hangzatos ígéretek elhangzanak magas fórumokon. Szerencsére manapság jobban előtérbe került, mint korábban Az én véleményem szerint a megelőzés kiemelkedően fontos, legalább annyira, mint a gyógyítás maga, ha nem fontosabb. A Korkontroll Társaság alapvetően ezt a feladatot helyezte a saját tevékenysége centrumába és összejövetelein - attól függően hol tartják - hol kevesebb, hol több száz embert tudnak mozgósítani A Társaság alapvetően szolgálja a népesség egészségügyi felvilágosítását, a prevenció fontosságának terjesztését. Úgy gondolom a Társaság ebben a „küldetésben” kivívta magának a vezető pozíciót.

- Hogy kell haladni abban, hogy a prevenció minél szélesebb körben elterjedjen?

- A tudatot kell formálni, mert ma legtöbb embernek nem áll rá az agya. Nem foglalkoznak ezzel a rendkívül fontos dologgal. A sorrend úgy néz ki, hogy népegészségügyi szempontból a legfontosabb teendő a szűrés, bár ennek vannak bizonyos pénzügyi korlátai. Maradjunk abba, hogy mindenki felelős a saját életéért , úgy kell élni, úgy kell berendezkedni, hogy már gyerekkorban tudatosuljon egy-egy családban az egészséges életmód. 

- Úgy tudom rendkívül érdekes hobbija van. A salsa nevű tánc. Járja még?

- Nemrégen még jártam. Nem versenyeztem, csak amatőr módon vettem részt benne.  Ez egy kubai eredetű tánc, melynek a rumba és a mambó volt az őse. Magába foglalja a spanyol és a néger eredetűséget. Maga a szó is összekeveredést, szószt jelent. Nálunk az elmúlt tíz évben vált rendkívül divatossá, a fiatalok és én nagyon megszerettük.

- Merthogy?

- Merthogy 62 évesen elmentem egy tánciskolába és beiratkoztam. Most sajnos fekvőtámaszokkal túlterheltem a vállam, de remélem, hamarosan folytathatom. Másik érdeklődési területem, a „hagyományos kínai gyógymódok” és „belső harcművészetek”, melynek egyik reprezentánsa  a taichi (taiji), mely egy kínai, Magyarországon is sokak által gyakorolt „belső, lágy” harcművészeti stílus.

- A család mit szól hozzá?

- Nem kaptam rossz véleményt.

- Önmagán is gyakorolja a prevenciót?

- Hogyne. Odafigyelek mindenre. Táplálkozásra, mozgásra. Arra, hogy minél több zöldséget egyek, melynek egy részét nyersen fogyasztom. A gyümölcsöt semmiképpen sem hagynám ki! Továbbá arra, hogy kevés legyen a zsírbevitel és lehetőség szerint csak a jó zsírok. Telitettből minél kevesebb.

- Mit a véleménye a bevitt vitaminokról?

- Régebben egyetértettem azzal, hogy nem kell pótolni, de több éve úgy gondolom, hogy nehéz természetes módon elfogyasztani azt a vitamin mennyiséget, ásványi anyagot amire az embernek szüksége van. Tehát szükségesnek tartom a bevitelt. Persze úgy, hogy meg kell találni a helyes arányt.  Kell hozzá egy megfelelő orvosi háttér, hogy kiderüljön, mire van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy komplett legyen a bevitel.

- Volt már igazán beteg?

- Nem vagyok egy beteges típus. Kisebb megfázások persze adódtak.

- A kultúrából mit fogyaszt?

- Elsősorban zenét. A mozikban, pedig, a művészfilmeket preferálom.

- Nyárra tervez valamit?

- Ki akarom várni a váll-gyógyulásomat.

- Hova menne, ha menne?

- A Balatonra mindenképpen.

- Péter vagy Pál?

- Péter.

- Bár a névnapomat Péter-Pál napján tartom június 29.-én az aratás napján. Ilyenkor összejövünk a családdal. De, aratni nem megyek.

Partnereink