vissza

Ne szenvedjen csendben senki!

okt
31
2010

A Kor Kontroll Társaság és a Magyarországi Fájdalom Társaság nyílt napjára gyülekeztünk vagy három-négyszázan.. A helyszín a már jól ismert Eötvös 10. Az asztalnál csupa „nagy” ember. A mikrofonnál Bulla Bianka, aki néhány idézettel és bájos mosolyával azonnal megteremtette a nap hangulatát. A vers melyet felolvasott maga a fájó gyönyörűség. Címe: Óda a szép embóliához. Bianka nagy tapsot kapott. Ezt követte a Terézváros alpolgármester-helyettese, aki őszintén örült, hogy kerületében ilyen rangos eseménynek adhat helyet.
B. Király Györgyitől, az első blokk moderátorától először is megtudtuk, hogy mi a fájdalom. Hippokratész i. e. úgy 500-ban úgy fogalmazta meg, hogy a szervezet  házőrzőkutyája.. Ezt gondolom, nem kell magyarázni. Bajt észlel a testben és hangot ad neki. Majd Embey Isztin Dezső vette át a szót:

- A fájdalom az élettel együtt jár. Már Krisztus előtt több ezer évvel ismerték a fájdalomcsillapítás fontosságát. Jelenleg rendelkezésünkre állnak a csillapításához szükséges alapvető gyógyszerek. Tudomásul kell venni, hogy az ópiumszerű piruláknak van mellékhatásuk. Ilyenek a székrekedés, melyet egy injekcióval meg lehetne szüntetni. Csakhogy ezt a megszüntetést akadályozza, hogy a biztosító nem finanszírozza. Így a betegnek  ez havi 100 ezer forintjába kerülne. Vagy itt van egy másik példa. A csontdaganatos betegeknek, akiknek a fürdőszobába is fájdalommal jár kimenniük, létezik egy olyan nyelv alá rakható gyógyszer, gyógyszer, amelytől  fájdalommentes lesz a paciens. Ezt a gyógyszert sem tudjuk felírni, használni, mert olyan drága. Még folytathatnám a sort a műtétek utáni neuropátiás tünetekkel, melyet szintén nem tudunk enyhíteni, mert azt a gyógyszer-családot csak a diabéteszesek kapják 90 %-os térítés ellenében.
Dr. Embey Isztin Dezső, fájdalom-specialistának, aki a Fájdalom Társasság alapító elnöke is  minden szavát issza a közönség. És ami még ennél is érdekesebb, az asztal körül ülők is! Valamennyien úgy veszik át a szót, hogy a „Tanár úrra” hivatkoznak.

Ketten tanítványai is voltak, Dr. Tajti János neurológus egyetemi docens, valamint Borbényi Erika onkológus főorvos.  Dr. Géczi Lajos az Országos Onkológiai Intézet főorvosa szerint a fájdalomcsillapítás három dolgon múlik. Orvos - beteg- gyógyszer harmonikus kapcsolatán. Ha bármelyik hibádzik, nem jön létre. Vannak, akik ódzkodnak a gyógyszerektől, azt gondolják,tompulnak, elvesztik a kontrolljukat a viselkedésük fölött. Mások a mellékhatások miatt utasítják vissza. Olyanok is vannak, akik a támogatás híján nem tudják kiváltani gyógyszereiket a patikában.. Felhívta a figyelmet arra is, hogy  a fájdalmat sokszor hosszú időn át csillapítják,- anélkül, hogy kiderítenék az okát-  így a betegről csak későn derül ki, hogy  rákos.
A moderátor B. Király Györgyi mindig a legjobbkor gördíti izgalmasabb válaszok felé a meghívottakat. Ezúttal azt kérdezte, hogy csak a test fáj? A válasz nem késik:

- Nemcsak testből állunk. Természetes, hogy szoros kapcsolat van a lélek és a test között – mondja Borbényi Erika. – Ugyanis – folytatja – egy daganatos beteg elszigetelődik, elveszti a jövő képét, magányos lesz, kimerült és bűntudatot érez. Hozzá kell segíteni, hogy ezek a „jegek” leolvadjanak róla. Ilyen eseteknél a hipnózis, mint terápia jó szolgálatot tehet.
Hogy állunk a fájdalomcsillapító orvosok képzésével? – teszi fel egy új rázós kérdését a moderátor. - Nagyon rosszul – mondja Embey doktor – míg fejfájás –ambulancia hál, istennek 26 van az országban, addig fájdalom-ambulancia nagyon kevés. Az oktatásban csak Pécsett szerepel  a tananyagban -  a többi három egyetem kihagyta. Pedig erre az orvosokat tanítani kellene! 
Dr. Erőss Lóránd neurológus idegsebész beszámolt az Országos Idegsebészeti Intézetben alkalmazott új módszerekről, például a pacemakerhez hasonlatos idegstimulátor készülékről, amit bizonyos csillapíthatatlan fájdalmak esetén ültetnek a betegbe.  Hallgatói kérdésre válaszolva elmondta azt is,  hogy  szerinte az őssejt még nem alkalmas gyógyításra- és fájdalom csillapításra sem- ezért akinek van ötmillió forintja nem feltétlenül Kínába kell utaznia őssejt beültetésre.

Meggyőződése, hogy  a gyógyulás csak 50 százalékban múlik az orvoson, szükség van a beteg részéről is az elszánásra, az akaratra , az együttműködésre, és ez lesz a másik ötven százalék. Dr. Tajti János egyetemi docens, a szegedi egyetem neurológusa a Magyar Fejfájás Társaság alapítója azt hangsúlyozta, hogy a bár a   migrénes fejfájás  a lakosság 12 százalékát érinti,  sokan tartják hisztériának és nem veszik komolyan családtagjaik szenvedését. Embey doktor szomorúan beszélt arról, hogy nálunk nincsenek palliatív osztályok, vagyis olyan helyek, ahová a megműtött, de önmagukat ellátni nem tudó betegek kerülhetnének, miközben Lengyelországban például ezek az osztályok mindennaposak. Tessék csak elképzelni, hogyan lehet  hazaküldeni, és a háziorvos gondjaira bízni  egy önmagát ellátni képtelen áttétes , béna beteget, aki viszont az onkológiai osztályok valamennyi szükséges kezelését megkapta már, tehát onnan mennie kell!  Dr. Demeter Jolán a Rákliga alelnöke a prevencióra és az egyén szerepére hívta fel a figyelmet a fájdalomcsillapításban is.  Az unásig ismételt egészséges táplálkozásra, a mozgásra,  és arra, hogy ahol erre odafigyelnek ott meredeken csökken a rákos halálozás- lásd a  Skandináv országok- míg nálunk sajnos  meredeken emelkedik. Ezt a gondolatot folytatta tovább Dr Ortutay Judit reumatológus főorvos, aki elmondta,hogy  nekünk magunknak mekkora szerepünk van a fájdalom kialakulásában.  5 kilogramm leadásával a felére csökkenne a térdkopás, 20 kilo súlyfelesleg pedig olyan, mintha 20 kilós zsákot cipelnénk állandóan.  Az unásig ismételt életmód váltással  a mozgásszervi betegségekből származó fájdalom jelentősen csökkenne gyógyszerek nélkül is. 
A nap szakmai része Embey doktor két paciensével, Mariannal és Zsófival zárult. Akik elmesélték kálváriájukat, vagyis hogy mennyit bolyongtak a magyar egészségügy útvesztőiben, amíg eljutottak a fájdalom ambulanciára a megfelelő helyre. A kálváriát nem írom le, mert annyi negatívumot tartalmaz, amivel nem lehet befejezni egy tudósítást. Inkább elmondom azt, hogy Embey doktort „végtagmentő orvosnak” hívják a betegek.

És van egy megjegyzendő üzenete is: a gerinc sérvműtétek  85 %-a felesleges. A következő és az azt követő műtétek pedig az elsőt próbálgatják korrigálni.
Pardon. Nincs még vége, hiszen ezt még követte egy Tai-csi bemutató, ahol a közönséget is megmozdult, és a teremben  csak úgy áramlottak a pozitív energiák.  A bemutatót  tombola követte, ahol szakácskönyvek, borok, orvosi könyvek, és a Pharma Nord keksz, édesség és vitamin  csomagjai találtak gazdára.

Bozsán Eta

Galéria megtekintése

Partnereink