vissza

A szépség, a jóság és a többiek…

jún
29
2009

Dr. Szüle Endre urológus már egészen fiatal korában ismertette a béta-2 mikroglobulin izotópok diagnosztikáját, azaz felderítette a vesegyulladásokat.

- Még egyetemi hallgató voltam, amikor országos versenyen indultam. Egyetemi tanulmányaim előtt izotóp laboratóriumi asszisztensként dolgoztam Szomor László tanár úr kemény kezei alatt. Köves Sándor követte első főnökömet, aki a vesegyulladások izotópos elkülönítő kórismézését bízta rám. Így jutottam el a béta-2 mikroglobulin meghatározásához és ez ma is működik. Ez egy igen érzékeny, de pontos diagnózist garantál a vesegyulladások felderítéséhez. Az elvégzett mérések évekig a fiókban hevertek, amikor a tudományos diákköri munkában évfolyam-első barátnőm (később feleségem és gyermekeim anyja ) rábeszélt, hogy országos diákköri konferenciára előadással nevezzek be. Diákat készítettem, előadást írtam. A nyilvános előadást elképesztő izgalommal tartottam meg. Azt hittem, hogy meg se fogok tudni szólalni! A zsűri nem pontozott a legjobbak közé, de a rendezvény legvégén a szeretett és tisztelt Dr. Romhányi György Professzor csak annyit mondott: „ az urológus gyerek nagyon tetszett!” Ez nekem ma is lendületet ad. Ő a példaképem. A világ erős példaképek nélkül nem létezhet.

-Ugyancsak fiatalkori élménye lehetett a Képzőművészeti Kör. Mi maradt ebből mára? Kiért rajong és miért? Netán ön is fest ?

- Az emberi létezés meghatározó alapja az alkotás. Valamit mindennap el kell készíteni! Mielőtt az orvosi pályára léptem volna a képzőművészeti út igen komoly kihívást jelentett számomra. Valószínűleg Szüle Péter kiváló festőművész ősömtől örökölt tehetségem adta rajztudásomat. Ezért aktívan festettem az egyetemi képzőművészkör foglalkozásain. Később Szadán; majd Székely Bertalan Műtermének  vonzásában felsőoktatási nyári táborokban dolgoztunk együtt különböző szakágak hallgatóiként. Közben,  más műfajban is kalandoztam : ugyanis a fotókör tagja is voltam. Laboráltunk is aktívan, fürdőkádban hívtunk elő nagyméretű nagyításokat. Olaj-festményeim országos versenyen érmet kaptak.
Mára ebből a fotózás maradt, ugyanis a számítógép a régi laborálást visszaadja. Munkahelyemen dolgozószobám tele van szép festményekkel. Így érzem jól magam. Jelenlegi munkám a festőművészetet nem engedi meg (a múzsát a halál elkergeti ), de biztos vagyok abban,  hogy nyugdíjas koromban újra alkotni fogok. Most csak embertársaimat operálom az egészség világába.

- Az urodinamikai mérésekkel elsőként foglalkozott az országban.

-  Nem egészen. Dicső eleink – a fizika törvényeinek ismeretében – már a XVIII.-XIX. században is tökéletes húgyhólyagnyomást mértek. Húgyhólyagunk vegetatív szerv, - olyan, ami magától is működik. Ilyen vegetatív szervünk a bélrendszerünk. Gondolkodunk azon, hogy mi van a beleinkkel? Ha automatikusan jól működik nem. A vegetatív húgyhólyagot tudatos ellenőrzés alá vonjuk, mikor kicsi gyermekként megtanuljuk a szobatisztaságot. A húgyhólyag szabályos működése bonyolult izom-ideg tevékenység és összetett lelki- és központi idegrendszeri folyamatok vektorainak eredője. Az urodinamikai vizsgálatokat illetően annyi hazai „hangya-szerepem” van, hogy Dr. Fáy Péter világ-zseniális elektromérnök doktorral létrejött a honi, otthoni számítógépre épülő mérési rendszer.

- Ön Pest megye tudója. Milyen a megye urológiai helyzete?

- Hu – Hu , a válasz igen nehéz. Baj van Központi Régióval (ez Budapest és Pest megye együtt ), hiszen van egy tönkretett főváros, és van a migrációval terhelt megye. Ez az urológiai ellátásra is kihatással van. A megyei urológiai ellátás mennyiségi és minőségi feladatai nőnek, de ehhez az anyagi feltételeket nem biztosítják.

- Ön fogad betegeket? Gyógyít is?

- Életem értelme a gyógyítás. Minden héten két alkalommal járóbeteg-ellátást végzek ; illetve a hét minden munkanapján műtétet végzünk, melyet végzek- asszisztálom, vagy felügyelek.

- A Kor Kontroll Társaságról mi a véleménye?

- A népegészségügyi szempontból fontos betegségek visszaszorítása csak ilyen civil szerveződések hatékony működésén alapulhat. Amit személyesen tapasztaltam, -  az eredmény nemzetközi összehasonlításban is – döbbenetesen jó!

- Szabadidejét kivel és mivel tölti?

- Napjainkban mindenki azzal érvel, hogy semmire sincs idő. Szerintem mindenre van idő, amit betervezünk és ezt komolyan vesszük. Szabadidőmet döntően családommal töltöm. Buda-ligeten van egy szép kertünk, kicsi házzal, koí-pontyokkal telepített tóval; békákkal. Az általunk ápolt természet megfigyelése; az eredmények láttán ért örömök a munkából természetesen fakadó nehézségeket teljesen eltünteti. Kertünk szépségeit örömmel fotózom. Őszintén mondom, hogy nem bántam meg semmit. Szerencsés ember vagyok, mert a „sub rosa” megbeszéléseket, a négyszemközti beszélgetéseket én nem ismerem. Számomra minden a nyilvánosság. Világunknak örök törvényei vannak, ezek: a szépség, a jóság, az igazság és a szeretet. Ezen univerzális törvények életemben és munkámban az iránytűt jelentik.

Partnereink