Könyvek

Mindjárt megjelenik szakácskönyvünk!

Majd százan gondolták úgy, hogy próbálkoznak, leleményes, fantáziadús és persze egészséges ételeik receptjét küldik be a MOMOT és a Kor Kontroll Társaság harmadszor is meghirdetett, „Egészségedre!” receptversenyére. A pályázók között idén is akad tisztifőorvos, dietetikus, diabéteszes, filmrendező,

Bátorságpróba

„A testünk milliárdnyi apró sejtből áll. Pont úgy, mint ahogy egy vár is sok millió apró téglából épül fel. Könyvünk hősei, Marci, Kata, Tomi és Zsuzsi testében olyan sejtek szaporodtak el, amelyek egyáltalán nincsenek tekintettel környező társaikra. Ezeket a rakoncátlan sejteket daganatsejteknek, illetve, ha a vérben vannak,

Vasárnapi Újság

Könyvet állított össze a Vasárnapi újság adásaiból Győri Béla egykori főszerkesztő. A Magyar Rádió jól ismert kora reggeli műsora a nyolcvanas évek végén nagy szerepet játszott abban, hogy felkutassa és megszólaltassa a múlt rendszer szemtanúit. Politikát befolyásoló tényezővé és mára a

Tüdőtlen idők…

Ezzel a címmel jelent meg a Magyar Szervátültetettek Szövetsége kiadásában a mohácsi kórház pszichiátriai osztályán dolgozó Teppert Éva és Lecler Terka könyve. A történet különleges, mert aki mesél az maga Teppert Éva tüdőtranszplantált, és mert Lecler Kerka nem más, mint Ekler Katalin pszichiáter. Éva az ő

Sorskönyv

„Az embernek sokszor az az érzése, hogy a sors kénye-kedve szerint dobálja. Ilyenkor azt mondom: képzeld el, hogy a Föld nevű bolygó egy stadion, nézőkkel, játékosokkal, és ott egy futball labda. Te melyik vagy? Aki úgy érzi, hogy a sors játékszere, az biztosan azt feleli: ő a labda. Ma 7 milliárd labda van a Földön. A legtöbb ember nem fogalmazza meg

Az egészségügy négy éve

Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az elmúlt négy évben az egészségügy területén? Mire koncentrált az irányítás, milyen eredményeket ért el az ágazat? Hol tartunk Európához, a világhoz viszonyítva az egészségügy, az

FUSS DARNÓZSELI, FUSS!

Az ország egyik legfestőibb táján, a Szigetközben bújik meg az ezerhétszáz lelket számláló Darnózseli község. A település háziorvosa az egészséges életmódnak nemcsak szószólója, hanem aktív művelője is. Évtizedek óta rendszeresen fut, sőt mi több, kerékpárral látogatja a gondozásba

Alváskönyv

„Édes álmot, jó éjt, Amit kis szíved kért”…
Dr. Radics Judit győri pszichiáterrel ezúttal arról beszélgetünk, „Amit az álmatlanságról tudni érdemes”. Ez az alcíme „Alváskönyv” –ének.
Mikor és miért kezdtél el az alvással foglalkozni?
- Ez némiképp a véletlennek

Boldogságkönyv

Maeterlinck KÉK MADÁR- nak nevezi a boldogságot, ami mindig az orrunk elől röppen fel. A Boldogságkönyvben megszólalók nem ácsolnak kalitkát a kék madárnak. De felfigyelnek arra, hogy az emberek jelentős része boldogtalanabbul él, kevesebb örömmel, jóval több szomorúsággal, mint amennyit az élet rákényszerítene. Mit csinál

Stressz és egészség

„Mindenkinek van, mindenki beszél róla, mégis kevesen veszik a fáradtságot, hogy utánanézzenek, mi valójában a stressz.” – fogalmazott Selye János, a stressz-elmélet megalkotója.

A stressz latin eredetű szó. Eredeti jelentése: megsérteni, bántani, szorítani. A mai napig kétféle értelemben használják, ami

Partnereink