vissza

”Ne bosszankodj, ha esik az eső!”

dec
16
2013

A címben szereplőmondást így folytatta a kecskeméti Margaréta otthonban tartott program előadója: mert ha bosszankodsz, akkor is esik.” Kalmár Sándor pszichiáter főorvos testünk és lelkünk jelzéseire hívta fel a figyelmet, illetve arra, amit manapság sehol nem tanítanak. Ezért is fogalmazott úgy az egyik résztvevő az előadás végén, hogy “ Ezt 3 évestől 70 évesig mindenkinek hallania kellene! “ A remek és empatikus pszichiáter előadása csupa olyan ismeretet tartalmazott, amit nem tanítanak az iskolában, de amit tudnunk kellene a sok fölösleges lexikális tudás helyett. Sokat érünk ugyanis a hallatlan nagy tudásunkkal, ha boldogtalanul éljük az életünket, mert éppen azt nem tanította meg senki, hogyan legyünk boldogok!

Idézem az előadót:
“ A boldogtalanság oka a tudatlanság, az önismeret hiány, a gondolatainkban lévő alaptalan elképzelések, melyek annyira általánosak és mindenki által elfogadottak, hogy eszünkbe sem jut megkérdőjelezni azokat. Nézzünk körül, találunk-e legalább egy igazán boldog embert, aki tökéletesen egészséges, aki nem fél a betegségektől, mentes a bizonytalanságtól, feszültségektől, az idegeskedésektől, nem rágódik a múlton? Aligha. A boldogtalanságnak az is az oka, hogy arra figyelünk, ami nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, ami éppen most van. Ami boldogtalanná tesz minket, az nem a világ és a körülöttünk lévő emberek, hanem a saját negatív gondolataink.

A boldogságról sokat beszélünk, gondolkozunk és mindenkinek van elképzelése arról, hogy mit is jelent, még sem tudjuk szavakban megfogalmazni. A boldogság valójában spirituális fogalom.. A boldogság maga az időtlenség, hiszen a pillanathoz, a jelenhez kötött. A boldogság az a ritka pillanat, amikor az emberben a létezés, a bölcsesség és az időtlenség egységet alkot. Amikor egy anya, aki kisgyermekében önfeledten gyönyörködik, teljesen megfeledkezik mindenről, kizárólag a jelenben, vagyis az időtelenségben létezik. Az örök jelen az örök boldogság, azonnal elmúlik, amikor visszatérünk az időbe. Ezért van, hogy a boldogság mindig utólag tudatosodik az emberben, azt nem lehet tervezni, nem lehet akarni, azt csak köszönettel, hálával, szeretettel, bölcsességgel el lehet fogadni. Boldogság közben az ember élete egy pillanatig örök jelenné változik. Ebben az állapotban, amely magában foglalja a múltat és a jövőt egyaránt, benne rejlik az őstudás és a bölcsesség is.”

Elmondta miért fontos a mentális egészség, a spiritualitás - ami manapság valahogyan kimaradt az életünkből- majd 22 tanáccsal folytatta, amit mindannyiunknak érdemes ismerni, és betartani is, ha harmóniában szeretnénk élni magunkkal és másokkal.

Hasznos tanácsok:
1. Az élet a legfontosabb jó dolog, ami történhet velünk, mert magában foglalja a boldogság, az önmegvalósítás és a lelki egyensúly lehetőségét. Higgyünk ebben és örüljünk az életnek!

2. Tudatosítsuk magunkban, hogy az ember valósában egy megismételhetetlen, különleges, csodálatos, egyedi, bonyolult, kifinomult, több dimenziós fizikai, biológiai, szomatikus, mentális, pszichés, kulturális, szociális és spirituális lény.

3. Rajtunk múlik, mi döntjük el, hogy erősek, egészségesek, okosak, bölcsek, sikeresek, boldogok vagyunk, vagy nem. Tanulj meg mindennek őszintén örülni.

4. Figyeljünk a testünk a lelkünk, a környezetünk, a szellemünk jelzéseire, amelyek harmóniát igyekeznek létrehozni bennünk.

5. Ha nem mi irányítjuk az életünket, akkor sodródunk. ”Rend a lelke mindennek!” Lehetőleg mindent előzetes rend szerint végezzünk.

A rendet örökké fenyegető rendetlenség az életet alapjaiban kikezdő depresszió forrása, amely később már következménye a depressziónak.

6. Törekedjünk ön-uralomra, ön-fegyelemre, ön-ismeretre és magabiztosságra.

Az elégedetlenségünk legfőbb forrása az önfegyelem és az alkalmazkodás hiánya. Törekedjünk az elégedettségre!

7. Minden reggel az első gondolatunk pozitív legyen, de ha napközben negatív gondolatunk támad, azt azonnal változtassuk meg! A pozitív gondolkodás a boldog élet alapja. Küldetésünk van a világon, amit csak pozitív gondolkodással tudunk megvalósítani. Pontosan határozzuk meg a negatív, károsító gondolatainkat, és söpörjük ki a tudatunkból.

Ahogyan gondolkozunk, olyan lesz a közérzetünk, amilyen a közérzetünk, olyan lesz a hangulatunk és ez fogja meghatározni a cselekedeteinket és döntéseinket, amelyek visszahatnak a gondolkodásunkra.

8. Ismerjük meg a csendet, tanuljunk meg legalább egy relaxációs technikát, ami a leginkább megfelel a személyiségünknek, és azt végezzük rendszeresen. Ennek segítségével megszabadulhatunk a lelki mérgezésektől. (Autogén tréning, zenehallgatás, tánc, jóga gyakorlatok, chi, testgyakorlatok, etc.)

9. Rendszeres relaxáció és meditáció, de a hasi légzés hatására is javul a szívműködésünk, csökken a vérnyomásunk, lelassul a légzésünk, javul az izomzatunk és az idegrendszerünk vér ellátása, csökken az izomfeszülés és a fájdalom, javul a koncentrációképességünk, csökken a szorongásunk, javul a hangulatunk, javul az alvásunk, erősödik az immunrendszerünk, és növekszik a türelmünk és az önbizalmunk.

10. Figyeljünk a lelki táplálkozásunkra. A lelki táplálékok ellenőrzés nélküli bevitele az érzékszerveinken keresztül, a szervezetünkben mérgezést hoz létre, amely nemcsak megrövidíti az életünket, de a minőségét is tönkreteszi, és megkeseríti. A lelki táplálékok bevitele az érzékszerveken keresztül történik, és ezeknek a ”lelki tápanyagoknak” is megvan a maguk anyagcseréje. Megtalálhatók azok a ”szervrendszerek”, amelyek ezeknek a feldolgozását végzik. Ahogyan a testi táplálékokból lehetséges normális bevitel a szükségleteknek megfelelően, a szükségesnél kevesebb bevitel (alultápláltság), a szükségesnél több bevitel (túladagolás), káros anyagbevitel, (mérgezés) ugyanúgy a lelki táplálkozásban is mindez létezik. Lehetséges az érzékszerveken belül is hiánybetegség, túladagolás okozta károsodás, káros információ bevitel okozta károsodás. Az egyik legfontosabb táplálkozási forma a BÖJT, amely nem azonos az éhezéssel és a koplalással, és amelyet mindenkinek rendszeresen gyakorolnia kellene, minden szinten. A testi táplálék megvonás tisztítja legjobban a testet, a mentális táplálék-megvonás feltölt pszichés energiával, a kulturális táplálék megvonás segít megérteni a környezetedben zajló változásokat, magasabb dimenziókba emel és fokozza a tisztánlátásodat. Egyik nem helyettesítheti a másikat. Csak egyféle táplálkozás az ember pusztulásához vezet (a csak fénnyel táplált gyermek halála igazolja ezt.)

11. Kerüljük a mentálisan és spirituálisan analfabéta, önző, gyűlölködő, csak a saját érdekeiket képviselő és irigy embereket, akikből ma olyan sok van, és akik lelki mérgezést okoznak.

12. A betegségek testi tünetein kívül figyeljünk a lelki, környezeti, spirituális tünetekre, mert azokon is változtatni szükséges. A pozitív gondolkodás, a remény, a gyógyulásba vetett hit segít a betegségek leküzdésében.

13. Védekezzünk a lelki környezet szennyezés ellen. Tanuljuk meg, hogyan szabaduljunk meg a lelkünkben felhalmozódott szeméttől. Ahogyan a szervezetünk hányás útján eltávolítja a testünkbül a rossz vagy mérgező táplálékot, a lelkünkből is el kell azokat távolítani. A lelki takarítás egyik legegyszerűbb módszere: rendszeresen írjuk le, 20-25 percen keresztül azokat a gondolatainkat, amelyekkel nem tudunk megbirkózni, de ne olvassuk el, hanem a leírt szöveget azonnal semmisítsük meg.

14. Minden nap tervezzünk legalább fél órát rendkívüli feladatokra.

15. Keressük meg a számunkra legkellemesebb, aktív pihenési formát.

16. Minden nap tervezzünk legalább egy órát a lazításra, sétára, pihenésre, zene-hallgatásra, kikapcsolódásra, meditációra, amelynek során foglalkozhatunk a kulturális, lelki (mentális) és spirituális egészségünkkel. Ezzel tehetünk legtöbbet a ”tanult tehetetlenségünk” ellen.

A zene a visszahozható idő.

17. Keressük meg azokat a gondolatainkat, amelyekhez annak ellenére ragaszkodunk, hogy nem igazak, és változtassunk rajtuk. Például: ”számomra fontos, hogy mindenki szeressen és csodáljon,” csak én tudom jól megcsinálni,” ”nekem jogom van, ….”

18. Rossz körülmények között is keressük a nyugalmat, teremtsünk megelégedésre okot adó körülményeket.

19. Ápoljuk a családi és baráti kapcsolatokat. Ne feledkezzünk meg a szertartásokról. Tudatosítsuk magunkban, hogy a közösségek értékes és fontos tagjai vagyunk. Ne a birtoklásra, hanem az együtt létre törekedjünk.

A szertartások lehetnek:

  • pozitívak és negatívak,
  • rendszeresek, (vasárnapi mise)
  • időszakosak, (Húsvét, Karácsony)
  • nagyon vágyott cél érdekében végzettek, (gyermekáldás érdekében)
  • egyszeriek, (születés, halál, temetés)
  • ismétlődőek, (születésnapok, névnapok, évfordulók)
  • folyamatosak, (lakásunk takarítása rendben tartása)
  • fizikaiak, (testgyakorlatok)
  • biológiaiak, (tisztálkodás, fürdés)
  • mentálisak, (tanulás, olvasás)
  • kulturálisak, szociálisak, (összejövetelek, tömeg-rendezvények, színház látogatás, hangversenyek)
  • spirituálisak, (böjt, imádkozás, zarándoklás, szent helyek látogatása)
  • rendkívüliek

20. Ne feledkezzünk meg a szeretetről. Tanuljuk meg a másikat odafigyeléssel meghallgatni.

21. Keressük meg a társadalom legfontosabb védőhálóit, és ha szükséges, vegyük igénybe a segítségüket. A legfontosabb védőhálók: a család, a munkahely, a barátok és a kis közösségek, a hobby.

22. Figyeljünk egymásra:

”Egy hideg téli napon egy csoport sündisznó összebújt, hogy melegükkel védjék egymást a megfagyástól. Hamarosan azonban érezni kezdték egymás tüskéit, és ezért ismét eltávolodtak egymástól. Amikor a meleget kívánva újból egymáshoz húzódtak, megismétlődött az előző kellemetlenség, ezért a kétfajta kín között ide-oda vándoroltak addig, amíg meg nem találták egymás között azt a távolságot, ami legjobban megfelelt nekik.” (Schopenhauer)

A távolság támasz és melegség iránti vágyat hív életre, viszont az a közelség, amit túlzottnak érzünk, fájdalmat okozó, és elhárítást vált ki azért, hogy megfelelő távolságot alakítsunk ki.

23. Növeljük a szociális kapcsolatok számát: tudatosan tervezzünk társas tevékenységeket.

24. ”Ne bosszankodj, ha esik az eső, mert ha bosszankodsz, akkor is esik.”

A rendezvényről egyébként a Hírhatár is beszámolt, illetve a meghívót az önkormányzat portálján is közzétették:

kecskemet.hu/
www.kecskemeti-hirhatar.hu/

B.Király Györgyi