vissza

Mit tehetsz, ha náthás vagy?

febr
4
2015

A vírusok különböző nyálkahártyáinkon különböző reakciókat váltanak ki. Többnyire gyulladást keltenek, vagyis a szervezetünk, az immunrendszerünk reagál fehérvérsejtek odaáramlásával, hisztamin kiválasztással. Előfordul a nyálkahártya közvetlen károsítása is. A nyálkahártyáink a vírusok elleni háború helyszíneivé válnak, és ezt érezzük náthás tünetként.

Mi a sok a náthából és mi normális?
A náthával, influenzával szinte mindenki megfertőződik időnként. A gyerekek többször (akár évi 5-8x), mert még nem találkoztak ezekkel a vírusokkal és az ellenálló képességük még kevésbé kifejezett a hasonló vírusokkal szemben. A felnőttek többnyire évi 2-4x vészelnek át hasonló betegséget. A fertőzés megfelel az immunrendszer egyfajta tréningjének is, ezért nem jó ha valaki sosem vészel át ilyen banális gyulladásokat, mert előfordulhat, hogy ő jóval nagyobb bajt kell majd elszenvedjen (pl. daganat), mivel hiányos lesz az ellenálló képessége. Én ezért sem támogatom a gyógyszergyárak által finanszírozott, sokszor az állami intézményeket is maguk alá gyűrő kampányokat, melyek a védőoltások mindent megoldó hatásáról beszélnek. Legfeljebb a nozódékat, vitaminokat tartalmazó általam összeállított „védőoltást” szoktam javasolni, de a védőoltás témára még visszatérek. Ha egy felnőtt csak évi max. 1-2x vészel át náthás tüneteket, a náthái maximum két-három hét alatt maradéktalanul gyógyulnak, akkor az jó ellenálló képességűnek nevezhető, az illető vélhetően egészségesen él és főleg egészségesen táplálkozik. A gyerekeknél ugyanez évi 2-4 nátha lehet. Súlyos esendőségnek nevezhető az, ha valaki havonta, kéthavonta beleesik egy ilyen léguti betegségbe, vagy a gyulladásai szinte nem gyógyulnak meg, mire a következő újra elkezdődik. Ilyenkor mindenképp szükséges az életmód, a természetes kezelések újragondolása.

Mit tegyünk tehát nátha vagy influenza esetén?

  • Tartsuk a Tamasi diétát, vagy ha testsúlyunk engedi akár léböjtözhetünk is  Semmiképp ne együnk állati termékeket!
  • Jó néhány napra otthon maradni, feküdni. Tehát próbáljunk betegszabadságon maradni.
  • Igyunk meleg italokat (gyógyteák, meleg víz), vagy vitamindús italokat (frissen préselt levek), vagy csípős italokat (gyömbér ital). Használhatunk mézet, propoliszt, narancsot, citromot és más citrust ízesítésre
  • Lélegezzünk be aromákat (kakukkfű, kámfor, menta, citromfű, narancs)
  • Köhögési reflex csökkentésére szopogassunk mentolos cukorkát, vagy lépes mézet, vagy rágjunk édesgyökeret.
  • Semmiképp ne szedjünk antibiotikumot. Antibiotikum csak hosszú több hetes fennállás után, baktériális felülfertőződés és veszélyes szövődmény esetén jön szóba (tüdőgyulladás, tüszős mandulagyulladás). A bejegyzés készítésekor épp az M1 Híradóban antibiotikum használatát ismertetik többször is normálisként az influenza kapcsán.
  • Maradjunk a meleg lakásban és próbáljunk izzadni – de csak ha nincs lázunk! (Forró fürdő, szauna, szalicilsavas gyógyszer, vagy gyógynövénykészítmény, melegágy, melegítő az ágyban, meleg só, fokozatosan melegedő lábfürdő
  • Légző gyakorlatok végzése

Dr. Tamasi József