vissza

Ki lett „A nemzet háziorvosa”?

nov
5
2019

Ritka alkalom, amikor a háziorvosok erősen és tisztán érezhetik a feléjük áradó szeretetet és megbecsülést. Ezt élhették át azok, akik jelen voltak november 4-én a patinás Pesti Vigadóban, ahol immár kilencedik alkalommal ünnepelték azokat az alapellátásban dolgozó  háziorvosokat és nővéreket, akik „A nemzet háziorvosa” pályázaton a legtöbb szavazatot kapták. Nemcsak kis-Magyarország gyógyítóit hanem közös gyökereink révén az egész Kárpát medence gyógyítóit Erdélyből a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is. 
2019. május 3-án indult a háziorvosok, nővérek megbecsülését, presztízsét erősítő idei pályázat, melynek meghirdetője az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága, fővédnöke pedig Kásler Miklós, az EMMI minisztere volt. A tíz hazai és a tíz határon túli toplistást a zsűri választotta ki, a végső sorrendet azonban a www.evpraxisa.hu internetes portál olvasói és szavazói döntötték el. Szavaztak  a hálás páciensek, a polgármesterek, az orvos kollégák, a rezidensek, a védőnők és a szakmai egyesületek, szerkesztőségek, valamint idős otthonok, alapítványok is
A téma fontosságát és a rá irányuló figyelmet jelzi, hogy idén 121.446 voks érkezett két és félszer annyi mint tavaly! És bár ezek csak számok, a szeretet hullámait mindenki érezhette, aki jelen volt a díjátadón, hiszen a nyerteseket saját „szurkolótáboruk” is hangosan ünnepelte, akik esetenként több száz kilométerről utaztak a rendezvényre.
„Szép a kezdeményezés, hiszen azokról az orvosokról szól, akik minden nap találkoznak a betegekkel, és a diagnosztizálástól a gyógyulásig kísérik őket. Ők azok, akiket annak idején Hippokratész megálmodott, és ők azok, akiknek munkáját közvetlenül ítélik meg a betegek” – nyitotta a köszöntők sorát Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a pályázat díjátadó gáláján Budapesten. „A gyógyítás igazi esszenciája a szereteten alapuló orvos-beteg viszony. A magyar medicina mindig betegközpontú és humanista volt. A magyarság kultúrájában, hagyományaiban, történelmében egységes nemzet, amely „hozta magával belső-ázsiai gyökereit”. Ezeket a keresztény identitás és az európai értékek olyan egységgé emelték, amelyben minden megtalálható, ami érték.  „ A nemzet háziorvosa” pályázat is ezt az egységet fejezi ki. „ – tette hozzá.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, arról beszélt, hogy ez egy különleges, nemes versengés, hiszen a páciensek saját történeteikkel, tapasztalataikkal versengtek egy-egy orvos díjáért. A zsűri elnökeként elmondta, a mezőny erős volt, nehéz volt a legjobbakat kiválasztani. „Jó volt látni a sokféle módon megjelenített szeretetet, szaktudást, emberi odaadást és a napról napra elvégzett nehéz munkát”.
Lőrinczi Zoltán, az EMMI nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy orvosként, kollégaként is felelősséget érez a Kárpát-medencében élő összes magyarért. A világnak meg kel tudnia, hogy „a magyar egy, szenvedőként, reménykedőként is.” Azt kívánja, hogy a kezdeményezés teljesedjen ki még jobban.
„Mindig megfog az a szeretet, megbecsülés, ami kiviláglik a pályázatokból. Meghatódva olvastam őket, ezek bizonyítják, hogy az orvosok mint szakemberek és mint emberek is jó úton járnak” – összegezte tapasztalatait Farsang Csaba professzor, aki 9 éve tagja a zsűrinek.
Az erdélyi Berszán Lajos atya az orvosokat az istentiszteletet végzőkhöz hasonlította. „Körüljárt, jót cselekedvén” – írja a Biblia Krisztusról, az orvosok is körüljárnak és jót cselekednek. Jézus a betegekkel, szenvedőkkel, rászorulókkal azonosította magát, amit velük tesznek, azt vele teszik – vázolta az újabb párhuzamot.
Andréka Péter professzor az Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója azt mesélte, zsűrizés közben rájött, úgy tud helyes döntést hozni, ha az agya helyett a szívére hallgat, és azokra a történetekre szavaz, amik a leginkább megragadták.
Rurik Imre professzor a Családorvos Kutatók Országos Szervezetének elnöke szerint aki háziorvosként dolgozik, az szakmailag profi. A szakorvos egyszer-kétszer találkozik a pácienssel a betegsége kapcsán, a háziorvos a gyógyulás teljes folyamatát végigkíséri.
Szintén zsűritagként a webbeteg.hu portált képviselő Sztankó Péter szedte össze, mi kell ahhoz, hogy valaki jó háziorvos legyen: szakmai tudás, alázat és jó kommunikáció.
Az Innomed kilencedik éve ajándékoz EKG-készüléket a hazai és a határon túli nyerteseknek. Dévai Endre azt hangsúlyozta, emberként és cégként is nagyon sokat köszönhet a háziorvosoknak.
Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke nem volt jelen, üzenetét B. Király Györgyi, a rendezvény  háziasszonya tolmácsolta. „ Azokat a gyógyítókat ünnepeljük, akik akik itt vannak velünk, köztünk, akik nem mentek el az országból egy könnyebb életért, egy magasabb fizetésért. Önöket ünnepeljük, akik azt is tudják, hogy hogy a legfontosabb dolgokat nem pénzzel mérik, és, hogy felelősek vagyunk azokért, akikhez tartozunk. Önök valamennyien gyönyörű példák! Olyan emberek, akiket méltó követnie az új generációnak! „
Az Egis Gyógyszergyárat Ujfalussy Györgyné képviselte, aki kiemelte, hogy a a szeretetet és az összetartást – ennek fényes példája a pályázat- érdemes ünnepelni. Az Egis mindig is kereste a  kontaktust az alapellátásban dolgozó szakemberekkel, most is- ahogyan jelenlétük is tükrözi-  szoros kapcsolatot ápol a háziorvosokkal „A nemzet háziorvosa” pályázatot kilenc éve támogató Berlin Chemie igazgatója  Oláh Péter elmondta, többek között azért teszik, mert a verseny szellemiségével is azonosulni tudnak: nemcsak a szakembert, az embert is díjazzák.
Király Andrea az Adatsólyom csapata nevében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyébként példaértékű munkát végző háziorvosoknak az adatokat is szabálykövető módon kell kezelniük, ezért személyre szabott GDPR megoldással támogatják a hazai díjazottakat.
A Kárpát- medence gyógyítóinak számára meghirdetett pályázat hazai nyertese Dr. Fekete Borbála ,3 település- Baracs, Daruszentmiklós és Kisapostag- háziorvosa, a határon túli pedig Dr. Herbut Elvira a Vajdaságból, Topolyáról. Mindkét nyertest valóságos szurkolótábor kísérte el a gálára,  közöttük  tapsolt  Kisapostag polgármestere, és Topolya Községházának elnöke is.

Hazai nyertesek
1.Dr. Fekete Borbála/ Baracs, Daruszentmiklós, Kisapostag
2.Dr. Fördős Zsolt / Debrecen
3.Dr. Pintér Anna Kalászné / Zalakomár
4.Dr. Sopov Krszto /Tata
5.Dr. Tari Péter / Budapest
6. Dr. Csipán Zoltán György / Szigethalom
7.Dr. Kóder Péter/ Napkor
8. Dr. Kiss Lajos / Hernádkércs
9. Dr. Todenbier Ágnes / Budapest
10.Dr. Szabó Gergely/ Terény
Különdíjas: Dr. Kozma Katalin / Kengyel

Határon túli nyertesek
1.Dr. Herbut Elvira /  Topolya- Vajdaság
2.Dr. Gondos Attila / Óbecse- Vajdaság 
3.Dr. Katona Béla / Kisdobrony- Kárpátalja
4.Dr. Pohoriljak Vaszil /Tiszabökény – Kárpátalja
5.Dr.  Jakab Lajos/ Badaló- Kárpátalja  
6.Dr. Kovács Emőke és Süket Réka/ Csíkszereda
7.Dr. Balogh Ilona/Nagydobrony – Kárpátalja
8.Dr. Fehér Diana /  Egyházgelle- Felvidék
9.Dr.  Pásztor Gyöngyvér /Nagyvárad- Románia
10.Dr. Rajna Katalin / Királyhelmec- Felvidék

 

Partnereink