vissza

Gyógyulásom története

szept
1
2021

Dr. Karsai József  molekuláris biológus mondhatnám milliméterekre volt a túlparttól, így az  Egészség-tér augusztusi adásában szinte hihetetlen gyógyulásáról beszélgettünk.  Csöppet sem vagyok fellengzős, sőt nem is túlzok, amikor a hihetetlen  jelzőt használom, ugyanis meggyógyult a hasnyálmirigyrákból. Miközben az édesapja és a bátyja is ebben halt meg,  tehát az ő genetikájába is  kódolva volt.
Ez az egyik legijesztőbb daganatos betegség, hiszen  lassan és alattomosan alakul ki. Amíg kezelhető lenne nem is mutat tüneteket, szinte kivétel nélkül előrehaladott állapotban diagnosztizálják, amikor már jószerével nincs, vagy nagyon minimális a remény. Azt szokták mondani, hogy maximum egy,  másfél év van hátra.
Karsai József őszintén beszél arról, mit érzett,  mennyire omlott össze a diagnózis hallatán. A megbetegedések többsége a hasnyálmirigy feji részéből indul ki, így a daganat növekedé- se során elzárja a hasnyálmirigy kivezető nyílását és a mellette lévő epevezetéket,  sárgaságot, emésztési zavarokat okoz, így jelentkezett nála is.
Statisztikai adat, hogy a betegek 14 százaléka operálható, a többiek/ a nem operálhatók /túlélése  8 hónap. Így aztán  kulcsfontosságú, hogy a nem operálható beteget is operálhatóvá tudják tenni, vagyis ha a tumor zsugorodik, jöhet a műtét!  Csak ebben az esetben van esély a hosszabb életre.
Beszélgetőpartnerem kapott kemoterápiát, meg is operálták, tehát igénybe vette a hagyományos kezelést. Ugyanakkor immunrendszerét saját gyógynövénykivonatával erősítette, így az egykoron csontsovány 43 kilós molekuláris biológus beszélgetésünk idején már 64 kilós!