Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

Alig léptünk ki az érdi Központi Kávéház kerthelyiségéből egy hűsítő limonádé, egy melange és egy jó beszélgetés után Szalai Ilona doktornővel, amikor váratlanul utánunk fut egy idős asszony. „Doktornő úgy érzem még mindig magas a vérnyomásom, csak azt szeretném kérdezni, hogy…”, és kitartóan lépdel mellettünk, amíg Ilona megnyugtató szavaiból kiderül számára, hogy holnap megvizsgálja és közösen keresnek valami jó megoldást. Az élet váratlan helyzeteinél nincs jobb bizonyíték a bizalomra, a ragaszkodásra és a szeretetre.

Nagyon ragaszkodnak Önhöz a betegei.
- Örülök is neki. A mi rendelőnkben az orvos és a nővér külön helyiségben dolgozik. Az egyikben a nővér rendel, a másikban én. A nővér mindent megcsinál, ami nem az orvosi vizsgálattal jár. Receptet, beutalót ír, vérnyomást, vércukrot mér. Csak az jön be hozzám, akinek aktuálisan panasza van. Ha valakinek 40 percig kell bent lennie az sem érdekel. Szakmai kihívás is egy komolyabb esetnek a megoldása. Úgy érzem, mindenki fontos, aki azért fordul hozzám, mert segítséget vár. Ezért az ő esete nekem is fontos.

Ez pszichikailag minden esetben kezelhető?
- Igen, mert úgy érzem, ha mindent megteszek érte, akkor nincs tovább. Ha nagy ritkán bizonytalan vagyok és eszembe jut, hogy valakinek lehet, hogy jó lett volna egy EKG-t is csinálni, akkor éjszaka felébredek, és azon rágódom, hogy nehogy baj legyen másnapig. Ezért általában megcsinálom. Ezen nem tudok változtatni. Ez így van, amióta orvos vagyok.

Hogyan kezdődött?
- Nővérként kezdtem a pályafutásomat. Általános asszisztensi képzést kaptam a szakközépiskolában. Több szakmai tanulmányi versenyen értem el jó eredményt, ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom az orvosi szakmával, mert tetszett a gyógyítás, az emberekkel való törődés. Sokan lebeszéltek, hogy szakközépből úgysem fogok bejutni, a sok gimnazista felvételiző között az egyetemre, de úgy alakult, hogy a latin és a sok szakmai gyakorlat nekem inkább előnyt jelentett, mint hátrányt.

Hogy lett Érden háziorvos?
- Férjhez mentem, gyermekünk született és arra gondoltunk, hogy megpróbálunk építkezni, saját fészket teremteni, így kerültünk a fővárosból Érdre. Két évig dolgoztam az itteni rendelőintézet belgyógyászatán, majd mikor megüresedett egy praxis parkvárosban, akkor elvállaltam. Nagyon szeretem itt a munkámat, szakmailag kielégít, de van bennem nosztalgia Budapest iránt. Oda járok fodrászhoz, színházba, de van, amikor csak leteszem az autót és sétálok a régi emlékek között.

Tavaly „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázaton részt vettek és 3. helyezést értek el. Mi a titka, hogy a betegei ennyire szeretik, és ilyen sok megható történetet írtak Önről?
- Mindenkit úgy próbálok kezelni, mintha a saját családtagom lenne. Sokan megállítanak az utcán, integetnek az autóból. 13 éve egy autóm van, mindenki könnyen felismer. A boltban, ahol vásárolok, megszólítanak, beszélgetünk, ők is családtagnak tekintenek és ez a fontos. Úgy gondolom, hogy vidéken jobb a kommunikáció az emberek között. Itt még köszönnek egymásnak, még megbeszélik, hogy kinek ki a háziorvosa, így könnyebb kapcsolatot tartani. Szerencsésen én egy háziorvosi szövetkezetbe kerültem, ahol igyekeztünk minden olyan műszert megvenni, közös pénzből, ami a minimum feltételeknél több.
Mindenünk van, ami a mindennapi betegellátáshoz szükséges. Van defibrillátorunk, doppler készülékünk, több EKG, minden, ami a munkánkat segíti. Sajnos a kivizsgálások nem rajtunk múlnak, azok vidéken lassabbak, mint Budapesten. De erre valók a régi kapcsolatok. Egyébként interneten olvastuk, hogy lehet pályázni a praxisoknak. Kitettünk a betegeknek egy tájékoztatót a pályázati lehetőségről, amire a betegek sorba küldték be a történeteiket. Nem számítottunk ennyi kedves történetre. Ez minket is nagyon meglepett és ugyanakkor nagy örömmel töltött el.
Az oklevelekről kitettünk egy képet a rendelőben, és megköszöntük a betegek támogatását. Sokan csak most olvassák el, és most szembesülnek ezzel a díjjal. Gratulálnak és ők is felidéznek egy-egy történetet. A magam részéről a legnagyobb tanulság a még több tolerancia. Amikor a nap végén a sokadik beteggel foglalkozom és türelmetlenebb vagyok, akkor ráébredek arra, hogy ha a betegek bizalmából egy ilyen díj birtokában vagyok, akkor még toleránsabbnak kell lennem.

Mennyi ideje marad a családra, kikapcsolódásra?
- Két gyermekem van. A lányom 29 éves, a fiam 17 éves. A lányom a Színművészeti Egyetem rendezőasszisztensi szakát végezte, a fiam műszaki érdeklődésű. Ő az apja nyomdokaiba lép.
Nekünk a kikapcsolódást a színház, az opera jelenti, de szeretjük az operettet és a musicalt is. A másik kedvenc időtöltés a kirándulás. Mi úgy gondoltuk a férjemmel, hogy szeretnénk a gyerekeinknek megmutatni az országra jellemző híres eseményeket, helyszíneket. Elmegyünk a virágkarneváltól a Savária fesztiválig, a mohácsi busójárásig, hogy lássák és hátha majd ők is továbbadják.
A másik szenvedélyünk a geocaching. Itt a játékban résztvevők egy érdekesnek tartott helyszínen elrejtenek egy ládát, melynek GPS koordinátáit közzéteszik. A játék többi résztvevőinek ezeket a ládákat kell megtalálni. Ezáltal egy hatalmas online útikönyvvé bővül a játék, ahol számtalan természeti és kulturális érdekességgel ismerkedik meg a részvevő. Nekünk is van már saját geo ládánk Zalakaroson. Külföldre, ha megyünk nyaralni, ott is keressük a geo ládákat.

Álma, vágya, amit szeretne?
- Utazni szeretnék. Mi sátras turisták vagyunk. Ha tehetjük, mindig valamilyen campinget választunk. A természet közeli élmények vonzanak. Amit látunk, megtapasztalunk a világban, azt nem vehetik el tőlünk. Még nem láttam a piramisokat. Legközelebb Egyiptomba szeretnénk menni. Ez az aktuális álmunk.

Seregély István