vissza

Beteg szívek megmentői

nov
30
2012

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet és a Kor Kontroll Társaság nyílt napján Dr. Kakuszi István a Főpolgármesteri Hivatal képviseletében elmondta, hogy meglepetéssel olvasta rendezvény beharangozóját. Azt, hogy a kardiovaszkuláris halálozás az elmúlt 10-15 évben jelentősen csökkent Magyarországon, azaz feleannyi beteg hal meg ma infarktusban, mint tíz évvel ezelőtt! „Ebben az óriási eredményben – folytatta – benne van a szakma, a technológia, valamint azok a civil szerveződések, akik a lakosságot tájékoztatják. „
Majd köszöntőjét azzal zárta, hogy a főváros népegészségügyi szakértői a jövőben olyan akciókat terveznek, melynek céljai szorosan összefüggenek a mai rendezvény törekvéseivel.
Az első panel a prevencióról szólt, vagyis arról, hogyan, milyen életmódváltással kerülhetik el a résztvevők a kardiológiai beavatkozásokat. Dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az egyén felelőssége betegségeinek kialakulásában.
- A fórum résztvevői elvihetik a fontos információkat arról, hogy mit kell tudni a szívbetegségről. Például azt, hogy a telített zsírsav és a szív betegségei között szoros az összefüggés. Ezt a középkorú férfiak teszteléséből lehet tudni. Kevés olyan betegség van, ami ennyire demonstrálja a társadalom állapotát. A koszorúér megbetegedést olyan dolgok siettetik, mint a helytelen táplálkozás, a stresszes életvitel és a mozgáshiány. A kardiológiai megbetegedések összehasonlításában nemcsak Európában kullogunk hátul a listán, de a Visegrádi Négyek közül is a 4. helyet értük csak el. –

Az ellátórendszer felelős vagy az egyén?

Majd megkérdezte, hogy mire tippelnek a résztvevők, a betegségek alakulásában vajon hány százalékban felelős az egészségügyi ellátórendszer? Mint kiderült igen alacsony százalékban, hiszen 80 százalék a társadalmi hatások, az életmód, és a genetika összesen, tehát az egészségügy mindössze 20 százalékban. „Nincs olyan adótörvény, aminek ne lenne mérhető hatása az egészségügyre. A szűrést, a megelőzést a háziorvosi rendszerben látom megvalósulni, tehát a háziorvosok helyzetének megerősítése lenne a legfontosabb.”
Dr. Barna István, a Magyar Hipertónia Társaság és a Háziorvosi Szakmai Kollégium elnökségi tagja arra kérte a jelenlévőket, hogy ne várjanak csodát! Inkább törekedjenek az optimális testsúlyra, a cigaretta mellőzésére, és személyre szabottan aktivizálják magukat fizikailag. Egy kilogramm testsúly-leadása esetén már csökkenthető a kiszabott gyógyszer mennyisége. Nem kell fogyókúrázni- téves kelképzelés- helyette át kell alakítani a táplálkozásunkat, és ha ezzel havonta leadunk 1 kilót, egy évben az már 12 kiló! Az alkoholról nem kell teljesen lemondani, hiszen a mértékkel fogyasztók megbetegedési mutatói köztudottan jobbak, mint az absztinenseké. A hangsúly a mértéken van! Napi 1-2 deci bor- a nőknek mindig kevesebb, mint a férfiaknak a lebontás különbözősége miatt- megengedhető.

Jó példát hozott fel Dr. Kancz Sándor kardiológius főorvos, amikor elmesélte Finnország történetét.

A követendő finn példa

- Finnországban a munkaképes korú férfiak tragikus szívhalálozása az 1970-es években, már-már az ország gazdasági fejlődését is hátráltatta. A lakosság körében nagyon magas volt a dohányzók száma, a koleszterin szint és a vérnyomás is. A halálozási mutatók javítása érdekében az Észak-Karéliai modell néven elhíresült projekt fő célkitűzésévé vált, hogy minél több dohányos kezéből, szájából vegyék ki a cigarettát, vigyék le a koleszterinszintet az átlagos 7-8 mmol/l szintről az 5 közelébe, és csökkentsék optimálisra a vérnyomást. Ehhez viszont alapos életmód- és táplálkozásbeli változtatásra volt szükség. Olyan rendelkezéseket hoztak, annyi pénzt áldoztak rá, annyira aktivizálták a médiát , hogy 20 év alatt behozták a hátrányukat, ma igen előkelő helyen állnak a megelőzés terén. –
Arra a kérdésre, hogy a szívbeteg számára folyamatosan szedett gyógyszerek mennyire károsítják a májat, így válaszolt:
- Vannak, akik ódzkodnak a gyógyszerektől és csak a természetes módokat fogadják el. Gondolták volna, hogy az Aszpirin fő hatóanyaga a szalicil, a fűzfa kérgéből való? És csökkenti a magas vérnyomást, a cukorszintet? A gyógyszerek szedését akkor sem szabad abbahagyni, ha nincs már panasz.
Dr. Szatmári András professzor. az intézet szakmai igazgatója szerint a prevenciót már gyerekkorban érdemes elkezdeni. „ A mi intézetünkben az egészségügyi ellátórendszeren belül egyedülálló módon gyerekek és öregek is együtt vannak. De mi várható felnőtt korban attól a kiskorútól, aki egész nap tömi magába chipset kólát iszik és ül a számítógép előtt?
- Ha megvan a baj, - vette át a szót Dr. Sitkei Éva kardiológus főorvos – akkor megijed a beteg, megijednek a családtagok. Én meg kihasználom az ijedtséget, és ekkor szoktam elmondani nekik, hogy a beteg életmódján sürgősen változtatni kell.
Egy újabb kérdés arra vonatkozott, hogy lehet- e vérnyomáscsökkentőt fokhagyma tablettával helyettesíteni? Dr. Barna István közölte, hogy „743 féle vérnyomáscsökkentő van ma Magyarországon forgalomban. Ezeket megvizsgálták, pontosan ismerjük a hatásmechanizmusukat. Azt viszont nem tudjuk, hogy a fokhagyma kapszula milyen koncentrációban, és mennyi ideiig hat. Én nem bíznám a fokhagymára a vérnyomáscsökkentést.!”

Mire jó a szívkatéter?

Dr. Szatmári András mesélt a híres önkísérletezőről Forsmannról. Ő teremtette meg a szívkatéterezés alapjait, ő volt az, aki saját magát katéterezte, méghozzá úgy, hogy 1928-ban vékony katétert vezetett a könyökhajlati vénájába és röntgen-ernyő alatt tükörből ellenőrizve érte el a szívét. Önkísérletéért Nobel díjat kapott. 10-20 esztendővel ezelőtt még senki nem gondolta, hogy ekkora fejlődés következhet be a szívkatéterezésben. Katéterrel gyógyítanak infarktust, ritmuszavart és váltanak ki komoly szívműtéteket.

 

Nagy sikerre volt Dr. Kardos Atilla főorvosnak, aki magával hozott egy szív katétert ,a résztvevők nagy örömére. Mindenki tapogatta, forgatta, és némi rémülettel figyelte a végét, ami egy gombnyomásra kígyó módjára tekeredik jobbra-balra Szemléletes videó bemutatót rögtönzött Dr. Szőnyi Tibor főorvos, többek között a katéteres úton elhelyezhető billentyűről, a percutan aorta billentyű beültetésről, aminek segítségével főleg idős betegeknél, rizikós szívműtét nélkül lehet a meszes aortabillentyű cseréjét megvalósítani. Persze nem sokat, mert az OEP egyelőre nem fizeti meg a beavatkozás 4-5 milliós költségeit. 
20 éves a szívátültetés Magyarországon!
A harmadik blokk témája a Magyarországon húsz esztendős szív-transzplantáció. Az orvosok mellett ott ült a mosolygós Szőcs Júlia Luca, aki már átesett már ezen a műtéten.
- Hat éve volt a szív-átültetésem, melyre azért került sor, mert egy vírusfertőzés következményeként szívbeteg lettem. Most 30 éves vagyok és ugyanúgy élek, ahogy a műtét előtt. Az operáció után az volt a legfontosabb, hogy ne alakuljon ki a kilökődés. És hál, istennek van már olyan gyógyszer, ami ezt megakadályozza, ezt életem végéig szednem kell. Pszichésen nehéz feldolgozni, hogy valaki másnak a szíve dobog bennem, és az emberben sokszor az is felmerül, ami persze nem igaz, hogy az illető értem halt meg! A tulajdonságaimat nem változtatta meg az új szív, ez csak a filmekben látható.
Mihály Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat koordinátora elmondta, hogy bár csatlakoztunk az Eurotransplanthoz, még nem vagyunk teljes jogú tagok. A csatlakozás előtt fél évet kellett várni a donorra, ma ez már lerövidült 3 hónapra. Természetes, hogy egy 130 milliós közösségből, hamarabb találnak megfelelő donort, mint egy tízmilliósból.
Dr. Ofner Péter hangsúlyozta, hogy a szívátültetés sokkal több, mint egy sebészeti bravúr, mint egy műtőben zajló operáció, hallatlanul összehangolt munkát igényel, elképesztő szervezés zajlik mögötte. A kivételtől számított meghatározott ideig lehet a szívet újraindítani, sokszor már csak azt is embert próbáló elintézni, hogy több száz kilométerről időben megérkezzen a Haller utcába az donorszív. Az egyik kérdező a szívbetegséget megelőző jelekre volt kíváncsi. Dr. Zupán Kristóf nem késett a válasszal: „Vannak jelek, melyekre figyelni kell, ilyen például a fáradtság, a gyengeség, a kifulladás és a vizenyők megjelenése.”
Végezetül egy szívmelengető hír: folynak már a kutatások a szív-fiatalítás megvalósítása terén is…

A nyílt nap  tombolával zárult. Az ajándékokért, a szűrővizsgálatokért , és az egészségnap létrehozásáért köszönet  támogatóinknak. Szponzoraink voltak:  a Fővárosi Önkormányzat, az EGIS, a Pharma Nord, a Fresenius Medical Care, a Biotronik Hungária Kft, a Twinmed Kft., a Medtronic Hungária Kft, a B.Braun Avitum Hungary,  és a  77 Elektronika.

B.Király Györgyi és Bozsán Eta