vissza

Megint lesz "Év praxisa"!

márc
15
2011

Hagyomány teremtő szándékkal szervezte meg 2010 –ben első alkalommal a háziorvosi praxisok versenyét az Országos Alapellátási Intézet. A páciens javasolhatta orvosát – és annak munkatársait- ezzel is díjazva emberségét, tudását, empátiáját. Lassan formálódnak az idei kiírás szabályai, és az idei zsűri is szerveződik. Lesznek új tagok, de olyanok is, akik, maradnak. Például a halk szavú, maga körül rendkívül kellemes légkört teremtő Farsang professzor, a Magyar Hypertónia Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. Mit érdemes tudni róla? Dr. Farsang Csaba belgyógyász, klinikai farmakológus, nephrológus, az orvostudomány doktora. 14 hónapot töltött a montreali McGill Egyetem Farmakológiai és Klinikai Farmakológiai Intézetében. Alapítója és 8 évig elnöke volt a Magyar Hypertonia Társaságnak, 2 évig a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaságnak. Tagja az Európai Hypertonia Társaság Scientific Counciljának, s több hazai és nemzetközi tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának. . Ma a Szent Imre kórház Kardiometabolikus Centrumát vezeti.

- Hogyan értékeli a 2010-es pályázat végeredményét?

- Nagyon örülök, mert az lett az első helyezett, akire én is szavaztam volna, de persze zsűritagként ezt nem tehettem meg. A nyertest, Hubert Jánost már elég régóta, ha jól számolom, húsz éve ismerem, és az egyik legjobb magyar háziorvosnak tartom, aki valóban megszolgálta az elismerést! Maga a szavazás módszere is tetszik, tanulságosak, és sokszor szívhez szólóak a beérkező levelek. Csupán azt sajnálom, hogy akinek nincs komputere, az nehezebben szerezhet tudomást a pályázatról, de őszintén bízom abban, hogy „Az év praxisa” egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a médiában, s hogy egyre több csatornán; a televízión, az újságokon, a rádión keresztül is értesülhetnek az emberek a kezdeményezésről.

- Miért vállalta, hogy zsűritag lesz, vagyis, miért állt az „Év praxisa” mellé?

- Azért, mert ez a program végre ráirányítja a figyelmet a háziorvoslásra. Olyan sok kritika éri az e területen dolgozókat, hogy jócskán megérdemlik, hogy időnként megjutalmazzák őket. Bár kézzel fogható díjat nem tudunk minden háziorvosnak adni, remélem, az elismerésből nekik is jut!

- Mit gondol, elsősorban mi alapján döntenek a szavazók?

- A tavalyi szavazás alapján nemcsak a szakmai felkészültség számít- persze, ez az alapvető feltétel-, hanem az orvos személyisége is, az, ahogyan a betegekkel bánik. No meg persze a népszerűsége, vagyis, hogy mekkora a baráti köre, hogy milyen mértékben tudja mozgósítani a potenciális szavazókat.


- Hogyan fogadta a felkérést, hogy 2011-ben is szerepeljen a bíráló bizottság tagjai között?

- Természetesen nagy-nagy örömmel fogadtam a felkérést, és boldogan mondtam rá igent, már csak azért is, mert a szervezők szívvel-lélekkel végzik a dolgukat, és teljesen magukénak érzik a kezdeményezést, a szó nemes értelmében. Másfelől pedig sok háziorvos barátom van, akik egytől egyig nagyon jól képzettek, én tulajdonképpen mindegyiküknek szurkolok. Az „Év praxisát”mindenképpen folytatni kell, mert hosszútávon is roppant hasznos lehet!

Partnereink