vissza

Aliz és Hálózat

ápr
25
2009

Erdélyi Aliz fiatal kora ellenére, már egy jó ideje folyamatosan vezető állást tölt be. Jelenleg a Hálózat Televízió műsorigazgatójaként „hirdeti” az egészség igéjét. Felnőtt életrajza úgy kezdődik, hogy megszerezte a dietetikus (táplálkozási tanácsadói) diplomát. A legfontosabb gondolat, amit magával hozott: a diéta görög eredetű szó, és tágabb értelemben életmódot jelent.

- Hogy kezdődött a pályafutásod? Rögtön lecsapott rád valamelyik tévés-társaság?

- Nem, dehogy. Úgy gondoltam, hogy a dietetikusi munkában találom majd meg magam. Először kórházban kezdtem dolgozni, egész pontosan a Sportkórházban. Később egy egészségmegőrzéssel, prevencióval foglalkozó modellkísérletet végző csapathoz szegődtem, akik a XVII.- kerületi Szíves-házban tevékenykedtek.

- Szép neve van a háznak.

- Nem véletlenül, hiszen a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére jött létre. A rizikófaktorok kiküszöböléséről tartottunk felvilágosító munkát. Fő hangsúlyt kaptak az elhízás és a dohányzás káros hatásai, illetve a torna és az életmódváltás fontossága. Innen már tényleg csak egy ugrás volt a Szív TV, mely korát megelőzően jött létre. És egyáltalán nem a szerelmet jelképező szívről kapta a nevét. Ez a csatorna Magyarországon először a műsoridejének felében foglalkozott egészséges életmóddal. Hetente jelentkezett az Egészségmagazin, melynek hosszú évekig a felelős szerkesztője, műsorvezetője voltam.

- Mindent feltettél az egészségügy népszerűsítésére.

- Ha hozzávesszük, hogy mindemellett 10 évig az Egészségügyi Főiskola dietetikai Tanszékén adjunktus is voltam, akkor tényleg kerek az egész.

- Kommunikációs harcod hol folytatódott?

- Másfél év a Magyar Televíziónál, ahol a TV Klinika egészségügyi magazin főszerkesztője voltam. A Hálózat TV-hez műsorigazgatónak kerültem, itt természetesen más produkcióval is foglalkoznom kell. Csapatommal igyekszünk minél több közszolgálati jellegű műsort készíteni. Ezekben kihasználjuk a Hálózat TV speciális jellegét, vagyis a helyi televíziók segítségével máshol meg nem jelent információkat is tudunk közvetíteni. Az általánostól egészen az adott területre vonatkozó specialitásokig. 

- Valami nagyon izgat ezekben a témákban.

- Méghozzá az, hogy segítsek az átlagembereknek eligazodni a kusza, néha nehezen áttekinthető egészségüggyel foglalkozó hírözönben. Ennek része az is, hogy támogatok minden olyan műsort, társaságot, melynek célja az emberek hiteles tájékoztatása. Úgy érzem, a Kor Kontroll Társaságnak hasonlóak a célkitűzései, egyrészt ezért is lettem a társaság alapító tagja. Másrészt a havonta jelentkező Pallas Páholyban felvett műsorok Hálózat Televíziós  „házigazdája”.

- Ezt a nagy lendületet hogyan tudod összeegyeztetni a családi élettel?

- Nehezen. A fiam még kicsi, próbálok minél több időt neki is szakítani. Ahhoz, hogy a hétvégék az enyémek legyenek, kellett egy jó csapat, akik önállóan, felelősségteljesen végzik a munkájukat.

- A dietetikus étrendje nagyon egészséges?

- Nem tartozom azok közé, akik vizet prédikálnak, és bort isznak, vagyis az arany középutat próbálom odahaza megvalósítani. Számos fontos alapelvet betartok: sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, nem fogyasztunk zsíros ételeket és a só-bors mellett még, rengeteg fűszert használok, melyekkel ízletesebbé varázsolom az étkeket.

- Oké. De mi van az édesség fronton?

- Azt mindannyian szeretjük éppen ezért kompromisszumot kötöttem, hogy nem kész sütiket meg csokoládét eszünk, hanem saját készítésű süteményeket.

- Például?

- Túrót, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű lisztet addig kavarok, míg sütemény nem lesz belőle. Nincs olyan hétvége, hogy ne készülne valami finom házi-dolog. Annál is inkább, mivel a kisfiam ebbe „besegít” már. Arra is rájöttem, ha az ember rendszerességet betartva étkezik, akkor kiküszöbölheti az össze-vissza  nassolást., így  sokkal fittebb, kiegyensúlyozottabb és csinosabb tud maradni.

- Ezt viszont, én fogom hirdetni…

Partnereink