Kor Kontroll TarsasagAz egészségtudatos életért!

„ A betegre akkor is mosolyogni kell, ha nem érzem jól magam „ -
állítja Dr. Kékes Ede  kardiológus a  „ Ne légy a rabja” című családi nap egyik szereplője.

Mindig meglepődöm amikor  félelmet észlelek a magán egészségügyi intézmények iránt.  Pedig szigorú munkatempóban ugyan, de aki a munkáját becsületesen elvégzi annak semmitől nem kellett tartania.  Sőt, nagyobb juttatásban részesülnek munkatársaink, mint az állami szektorban. Ez az érem egyik oldala. A másik?  Mint az IMC orvos igazgatója  kijelenthetem, hogy aki nem megfelelően viszonyul a beteghez, az nem maradhat nálunk. Mosolyogni még akkor is kell, ha nem érzem  jól  magam. Hogyan kezdődött?,
Negyven évet a Haynal Imre orvosegyetemen töltöttem, mint kardiológus. Az Egyetem fénykorában az orvos továbbképzés bástyája volt és kiváló tanárok sorát adta nemzetünknek. Ott tanultam diagnosztizálni a betegségeket,  előadást tartani és tudományt művelni.
 Mikor 1956-ben a Klinikára kerültem, akkori professzorom, egy hónapi ismerkedés után azt kérte tőlem, hogy gyűjtsem össze az Intézetben megjelenő magas vérnyomás betegségben szenvedő betegeket, tanulmányozzam a kórtörténetüket, elemezzem őket, és gondolkodjam azon, milyen összefüggést lehet találni a betegség és a beteg környezete, valamint habitusa között. Magam sem hittem volna, hogy két év alatt 5000 beteg adatait sikerül összegyűjtenem. Kötödésem a betegséghez ekkor kezdődött és a mai napig tart. Ha belegondolok , hogy milyen nehézséget jelentett akkor a magas vérnyomás betegség kezelése, egészen elképedek.

Hiszen az első hatásos gyógyszereket akkor próbálták ki a nyugati országokban és sokan, komoly pénzeket áldoztak arra, hogy feketén megszerezzék az életet mentő, illetve meghosszabbító szereket.
 Ebben az időben még vérlebocsátást is végeztünk, ha valakinél hirtelen megemelkedett a vérnyomást észleltünk.

Csakhogy  a Továbbképző Egyetem megszüntetését egyre többen szorgalmazták,  én meg úgy gondoltam, helyes máshol kamatoztatni eddigi ismereteimet. Váratlanul jött a meghívás és egyben kihívás, hogy szervezzek egy új kardiológiai szakrendelést  egy ismert magán egészségügyi intézményben. (International Medical Services Ltd). A kihívás úgy szólt, hogy a szakrendelés fogadjon magán betegeket, de készüljön fel a biztosított betegek ellátására is. Nem árultam el eddig, hogy magánszorgalomból számítástechnikát és informatikát tanultam és ennek eredményeképpen 5 évig egészségügyi informatikát is tanítottam, ami igazán jól jött  az új helyzetben.

Régi klinikai emberként igencsak szokatlan volt, hogy minden percemet be kellett osztanom, sőt a munkatársaimét is.  15 évvel ezelőtt bizony nem volt divat  megszabni  a betegek szigorú időelőjegyzését és azt is, hogy a megszabott betegségnél milyen vizsgálatot,  mennyi idő alatt kell elvégezni.
Ma ez már természetes. A másik döntő különbség a klinikához képest, hogy itt   minden szükséges anyagi és személyi feltételt megkaptam.

A kerületben, sőt azon túl hamarosan megtudták, hogy az ide kerülő hypertoniás beteg nemcsak alapos és teljes kivizsgálásban részesül, de nem is kell várakoznia. Mi mindig az embert nézzük, nemcsak  a betegségét. Az egész embert nézzük, megvizsgáljuk a rizikófaktorokat, szűrést végzünk és törekszünk   a komplex érbetegség felderítésére.  Így nálunk csak akkor teljes a kivizsgálás, ha – szükség szerint – a beteget angiológus, lipidológus, vagy diabetologus is megnézi. De nem feledkezünk meg a betegség mentális, lelki oldaláról sem.
 Idős betegeink elmondják a gondjaikat, saját problémáikat és mesélnek  nehéz körülményeikről.  Nekünk azt is számításba kell vennünk, hogyan, milyen körülmények között élnek, hiszen ez a terápiánkat, a felírandó gyógyszereket is befolyásolja. Nap, mint nap találkozunk olyanokkal,  akiknél a magas vérnyomás kialakulásában döntő szerepe van a stressznek, a  feszültségnek. Ha meghallgatjuk - és mi igenis meghallgatjuk – még ha nem is  tudjuk a megoldást, segítünk.

Az egyik nagyon aranyos, idős hypertoniás betegem mérnökként dolgozott nyugdíjazása előtt. Az övénél precízebb otthoni vérnyomásmérési naplót (grafikonon bemutatva) nem is tudok elképzelni!
Mindig részletesen megvitatjuk, milyen az elmúlt két hét vérnyomás profilja, szükséges-e valamit változtatnia, hiszen legalább 5  vérnyomáscsökkentőt kell szednie, hogy a célvérnyomást tudjuk tartani.
Vitatkozni is kell, mert a mellékhatásokat lassan jobban ismeri, mint én és mindegyik gyógyszernél jelentkezik nála valamilyen  jellemző eltérés. Nagy türelem kell ám ahhoz,  hogy egyetértés alakuljon ki köztünk, mert valóságos konszenzust kell kötni vele. Ez bizony eltart egy félóráig is, de megéri, mert a szellemi kapacitása tökéletes és a záró mondata mindig ez: „Mit gondol Professzor Úr, akkor most rendben lesz?” Na, ő az egyetlen betegem akinél nem merek mosolyogni ,  mert mindent halálosan komolyan gondol.  Mire vagyok büszke?  Arra, hogy a Magyar Hypertonia Társaság hivatalos Hypertonia Ambulanciája vagyunk és bekerültünk a Cardiometabolikus egységek közé is.

/ A cikket a  Kopogtató című Hipertónia Társasági Magazinból vettük át/