Ugye volt már szerelmes?
Ha igen, olvassa el a pszichoanalitikus Ethel Spector Person könyvét, hátha magára ismer. A nőknek a románc kell, a férfiaknak a hatalom? Önmagunkat szeretjük-e jobban az őrjítő érzésben vagy a másikat? Netán magába a szerelembe vagyunk szerelmesek?
Egy régi, ismert mondás szerint a szerelem csodálatos virág, amely életveszélyes szakadék szélén terem. S a valódi szerelem átéléséhez meg kell lennie bennünk a bátorságnak ahhoz, hogy ezt a virágot leszakítsuk. Módosult tudatállapot, szent szenvedély, az élet értelme… Sokan és sokféleképpen próbálták már meghatározni, megmagyarázni, megérteni és megértetni a szerelmet az olvasóval és önmagukkal. Hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Mások pedig úgy tartják, miért kell mindent megmagyarázni! Rejtélyes csoda, ami úgy jó, ahogy van. Vonz és taszít, ápol és kínoz, éltet és megöl.
Ethel Spector Person nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy pszichoanalitikus karrierje során szerzett tapasztalatai segítségével körbejárja azokat a nagy kérdéseket, amelyek évszázadok óta kínozzák, vagy éppen dédelgetik a szerelmeseket. Az egyes fejezetekben mindenki magára ismerhet, hiszen aki már volt szerelmes – s egyszer legalább mindenkinek át kell esnie ezen a „fertőző betegségen” – azonnal magára ismer. Pontosan tudjuk, hogy a szerelem mennyire kettős: öröm és fájdalom. Éppen ezt fejtegeti az egyik fejezet, ahogy egy másikban az írónő azt a kérdést igyekszik körbejárni, hogy vajon mennyire jár önfeladással a szerelem? És persze vannak boldogtalan szerelmek és gazdagító szerelmek, romantikus és kitartó szerelmek. Feldob és mélybe ránt. Ezt az írónő is pontosan tudja, ezért a kiábrándulásnak is szentel egy fejezetet, ahogyan a szerelmi háromszög kérdését sem hagyja ki. A könyv azonban nem mondja meg a végső igazságot. Hiszen, ha jobban belegondolunk, talán nem is kell azt keresnünk. Ahány szerelem, ahány kapcsolat, annyi csoda és titok. Miközben, éppen pszichoanalitikus tapasztalataira alapozva Ethel Spector Person külön kiemeli azokat, akiknek fő problémájuk a szerelem megélésére való képtelenség, a szerelemben való elköteleződés hiánya. Bizony ijesztő az a szakadék, de mindent megér a szélére merészkedni.
Rohanó világunkban nincs idő a szerelemre, pedig a lelkünk mélyén tudjuk, hogy szinte akkora szükségünk van rá, mint egy falat kenyérre. Minél tovább futunk, annál óvatosabbak leszünk, s annál szegényebbek, ha elzárkózunk az érzés elől. Egy másik mondás így szól: Szeress! Éld meg a szerelmet! Az életet éled. Az életnek halál az ára. A szerelem árát se féld megfizetni.
Itt a nyakunkon a Valentin nap , a szerelmesek ünnepe. A szerelmi álmok és végzetes találkozások című könyvet jó helyen és jó időben most mindazok kezükbe vehetik, akik megélték már e semmihez sem fogható érzést, vagy még keresik azt; egy-egy történetben, jellegzetes szituációban magukra vagy netán családtagjukra, barátjukra ismerhetnek. Egy biztos, aki fellapozza a könnyed olvasmánynak tűnő, ám cseppet sem „rózsaszín” oldalakat, elgondolkodik, tapasztal és érez, vagy éppen újra érez.
A szerelem megélése sokszor megköveteli az értékrend és a dolgok fontossági sorrendjének átrendezését. Az érzés képes megváltoztatni embereket, lehetővé teszi a belső, s néha külső pszichológiai gátak áttörését – hívja fel a figyelmet előszavában az írónő, akinek 1998-as könyvét az Amerikai Pszichiátriai Kiadó adta ki utánnyomással. A magyar változatot Dr. Váradi Enikő fordította, az Oriold és Társai Kiadó gondozta, s tette a hazai olvasóközönség számára is elérhetővé.
Forrás: Oriold Kiadó
