A mosolygó barnaszemű doktornő rövid életrajza: 1994-ben végezett az Orvostudományi Egyetemen, egyből a László kórházba került, ahol hat esztendeig patológusként dolgozott.
A kisszámú, ám nemzetközileg is elismert hazai alvásgyógyítókat az emberek többsége – még súlyos panaszok esetén is – ritkábban keresi fel, sokan nem is tudnak ilyen lehetőségről sőt, arról sem, hogy a nyugtalan, nem pihentető alvásuk mögött valamilyen alvászavar vagy alvásbetegség húzódik.
A Korkontroll Társaság legutóbbi összejövetele előtt éves , egyben tisztújító közgyűlését tartotta meg a társaság. A hivatalos ülés - miért, miért nem- nagyon jó hangulatban, mosolyogva, igazán derűs légkörben zajlott, pont olyan volt, mint egy családi összejövetel, ami azt látszik alátámasztani, hogy a társaság valóban egy nagycsalád.
A nyílt napon szó esett azokról az új gyógyszeres és sugárterápiákról, amelyekkel sikeresen lehet gyógyítani a rákot. Polgár Csaba, az intézet sugárterápiás főorvosa kiemelte a prosztatarák kezelésében alkalmazott legújabb sugárterápiás eljárást, az úgynevezett brachy terápiát, amely célzottan, tűzdeléssel, azaz belső sugárzással pusztítja el a rákos sejteket, miközben kíméli az ép szöveteket.
Próbáltak már fogyni? Ha igen pontosan tudják, mekkora kínlódás, mekkora harc és , hogy soha nincs vége. Ha ledobtuk a plusz kilókat , kezdődik a küzdelem, hogy vissza ne jöjjenek.
„Az év praxisa „ pályázat célja, hogy a háziorvosok és munkatársaik olyan nyilvános elismerésben részesüljenek, melytől egy kicsit mindenki jobban érzi magát. A háziorvos attól, hogy munkája, életmentése nem hiábavaló. www.azevpraxisa.hu
Hallottak már 70 feletti vén drogos patkányokról? Ha nem, akkor tessék figyelni. Január végén kétnapos konferenciát tartottak az ELTE Állam és Jogtudományi Karán, melynek témája az emberhez méltó halál volt.
Több, nagy vizsgálat igazolta, hogy a nők nem tudják: életük legnagyobb veszélye a szív- és érbetegség. Szív- és érrendszeri betegségek következtében több nő hal meg világszerte, mint rosszindulatú daganatok, tuberkulózis, malária és AIDS miatt együttvéve. A szív- és érrendszeri betegségek évente átlag 9 millió nő halálát okozzák.
Segítsen, hogy az ön igényeihez igazodva alakítsuk az oldalt!
Google adatvédelmi iránylevek
nem
igen