Történt velem, Csiba Lászlóval, a debreceni Neurológia Klinika igazgatójával.
márc
6
2008
Kedves Barátaim!
2008. március 6-án este 8-kor felszálltam a Keleti pályaudvarról Prágába induló éjszakai vonatra, annak is a fekvőhelyes, utolsó kocsijába. A 30-35 év körüli kalauz 10 óra körül bejött a fülkébe (egyedül utaztam, az egész vagonban legfeljebb még 4-5 utas lehetett) és a következőket mondta:
- mobiltelefonját, útlevelét és pénztárcáját tegye a párna alá. A redőnyt húzza le, kívülről ne lehessen látni, hányan vannak a fülkében. Átnyújtok önnek egy vasrudat, erre feltétlenül szüksége lesz. Az ajtó belső oldalán található zárak ugyan működnek, de védelmet nem jelentenek a kívülről behatolókkal szemben.
Ügyes mozdulattal befeszítette a kb. 70 cm hosszú, tekintélyes vasrudat az ajtóba és büszkén mutatott rá:
- így már a légy se tud behatolni -De miért van erre szükség? -kérdeztem. -Brünn és Prága között cseh romák szoktak felszállni, akik kirabolják az utasokat. Ezzel a módszerrel, viszont tökéletesen meggátolható a behatolás -nézett körül elégedetten-.
Láttam, még több vaspálcát szorongat a kezébe, s elképzeltem a néhány fülkével odébb szorongó magányos japán lány arcát. Mekkora rémülettel az arcán ismerkedhet az elmés módszerrel. A kalauztól kaptam még egy fél liter ásványvizet (az üres üveg a bezártság miatt később nagy segítséget jelentett) és igérte mielőtt megérkezünk Prágába (ebben már nem voltam annyira biztos), még egy péksüteményt és kávét is hozni fog.
-A szlovák és magyar szakasz nem veszélyes? - Tettem fel a kérdést egy még naívabbal megtoldva: -És hol vannak a rendőrök?
-Sajnos nem lehet minden vonatra rendőrt ültetni. A nappali vonatokkal egyébként sincs probléma, csak a Brünn és Prága közti szakasz veszélyes. Valószínűleg azért, mert késő éjszaka érünk erre a területre - mondta és eltávozott.
Mit mondjak? Érdeklődve vártam az utazás hátralevő részét. Nem vagyok egy kétkedő típus, követtem utasításait. Éjszaka valóban hallottam motoszkálást a zárakon, de a vasrúdnak hála Botond se tudott volna az ajtón bejutni. Annyira sikerült beszorítani hogy belülről is alig bírtam kinyitni. Hajnali fél 4 kor érkeztünk Prágába, ahol örömmel láttam, hogy másik 3-4 magányos utastársam is épségben kászálódik a vonatról. Ezek szerint ma gyengén ment a rablás! A kalauz rámutatott a másik kocsit éppen elhagyó tornacipős, melegítős delikvensekre.
-Látja, most szállnak le az urak - mondta és mosolyogva nézett rám, mint aki túljárt a modern Sobri Jóskák eszén.
Isten hozta Prágában gondoltam magamban, 150 évvel Rózsa Sándor után.
Történt velem, Csiba Lászlóval, a debreceni Neurológia Klinika igazgatójával, az Úr 2008.esztendejében, Kikelet havában.
