A közétkeztetésben kerülendő a leveskocka és a szörp A leveskockát, a cukrozott üdítőt és a szörpöt is a közétkeztetésben kerülendő élelmiszerek közé sorolta az országos tiszti főorvos új, augusztustól érvényes ajánlásában, e körbe tartoznak továbbá a túl zsírosnak ítélt tejfölök, húsok, illetve húskészítmények.
A mesterséges nanorészecskéket már évtizedek óta alkalmazzák a vegyiparban, a festékgyártásban, de esetleges biológiai hatásaik még szinte ismeretlenek. Német kutatók egy évszázada kidolgozott szívkészítményt alkalmazva fontos megfigyeléseket tettek ezeknek a részecskéknek élettani hatásait illetően.
Évszázadok óta ismert, hogy az érelmeszesedés különleges gyulladás az érrendszerben és arra is voltak adatok, hogy az olyan heveny gyulladással járó fertőzések, mint az influenza ugyancsak szerepet játszhatnak ebben a folyamatban.
A dohányzás egyik következménye, az alsó végtagi érszűkület a lábak elvesztéséhez vezethet. Egy új amerikai vizsgálat azt igazolta, hogy a betegség nőkben korábban jelentkezik, mint a férfiakban.
Akár több száz évig élhet az ember jó néhány évszázad múlva egyes kutatók feltételezése szerint - mondta Ungvári Zoltán, az Oklahomai Egyetem docense Pécsett az MTI-nek.
Az ötvenes éveikben járó emberek ma már sokkal egészségesebben táplálkoznak, többet mozognak és a növekvő szabadidejüknek köszönhetően sokkal jobban odafigyelnek az életmódjukra, mint húszas éveikben - derült ki egy friss kutatásból.
Létezik egy a finnek által kipróbált rizikóalapú felmérés, aminek segítségével felfedezhetők a rejtett cukorbetegek. És mivel a betegek fele nem is tudja, hogy cukorbeteg, igen hasznos lehet a Findrisc kérdőív alkalmazása. Erről számolt be Dr. Barkai László professzor a Magyar Diabetes Társaság leendő elnöke a Kor Kontroll Társaság „ Mozogj és számolj! „ elnevezésű egészségnapján Budafokon.
Buczkó Imre saját bevallása szerint „született és beteges optimista”, és erről csodaszép, élettel teli képei is tanúskodnak, melyek közül három „ Az év praxisa a Kárpát-medencében első helyezettjeinél lel majd otthonra!
Segítsen, hogy az ön igényeihez igazodva alakítsuk az oldalt!
Google adatvédelmi iránylevek
nem
igen