vissza

Hírlevél 2012. december 17.

Részletekért kattintson a címre, vagy keresse fel a www.korkontrolltarsasag.hu oldalt.

Vér és arany

Vér és arany„ Ez a címe B. Király Györgyi frissen megjelent riportkötetnek, amely Horváth István érelmeszesedés ellen vakcinájának történetét meséli el. Azét a védőoltásét, amit több száz orvos több ezer betegnek több mint tíz éve kifejezetten életmentő céllal intravénásan ad be. Azét, amit még mindig nem sikerült törzskönyveztetni, tehát használatával törvényt sértenek, olyannyira, hogy a Btk. szerint bűncselekményt követnek el.
Idézet a könyv fülszövegéből:
„Elképesztő ki mindenki kapta már meg az engedély nélküli vakcinát. A telefon másik végén egy országgyűlési képviselő, az egyik parlamenti bizottság alelnöke. Ismerem, hiszen annak idején ült a mikrofonom előtt a rádióban. Arra a kérdésre, hogy beoltották-e a Horváth féle vakcinával határozott igen a válasz. Eddig jó. - Akar beszélni róla?- kérdezem, ahogy a pszichológusok szokták. - Arra gondoltam, hogy Ön azok közé tartozna, akik kivételesen a nevüket adják a beszélgetéshez. Most jön a meglepetés: - Ne haragudjon, nem. Nem értem. A magyar törvényhozás tagja, akinek fel kellene állni, és azt kellene mondania: gyerekek, figyeljetek!.

Szavazzon a TOP húszra!

„„Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázaton a páciensek 2012 november 30-ig díjazhatták háziorvosukat történetükkel. Írhattak az orvos és a nővér szaktudásáról, empátiájáról, arról, mennyire ért az idősek, a gyerekek nyelvén, a jó orvos-beteg kapcsolatról, a bizalomról, vagy éppen az életmentő beavatkozásokról, mert ilyen sztorikkal is találkoztunk.

Az idei ajánlás tehát 2012. november 30-án lezárult, a zsűri eldöntötte, hogy melyik 10-10 praxis kerül fel a portálra. A praxisokat ABC rendben láthatják, a végső sorrendet, vagyis, hogy ki nyeri meg a versenyt határon innen és határon túl: a portál olvasói döntik el. Reméljük Ön is kedvet kap ahhoz, hogy ajándékot nyújtson át háziorvosának! Nem kell hozzá 5 percnél több. Csak rákattint a portálra és elolvassa a szavazásról szóló információkat, aztán szavaz a legszimpatikusabb orvosra.

2012. december 15. és december 30. között szavazhat, négyóránként, azaz naponta hatszor! 

 

VAN EGY JÓ RECEPTJE?

Szeretne egy all inclusive hétvégét nyerni partnerével együtt a négycsillagos Danubius Health Spa Resort Bük szállodában? Vagy szeretne borzongni egy kicsit a tatai Old Lake Golf Hotel kalandparkjában? Megteheti, ha megnyeri a MOMOT és a Kor Kontroll Társaság közös receptversenyét.
Receptversenyünk a testsúlyukat megőrzőknek, fogyni vágyóknak és túlsúlyos cukorbetegeknek szól. Jeles alkalom lehet mindenki számára, aki szívesen süt-főz, ugyanis a versenyzők segítségével keressük Magyarország legegészségesebb, és egyben legfinomabb ételeit!

Várjuk finomságait!

Szeret egészségesen étkezni? Akkor Ön is küldjön nekünk recepteket! Dr. Nagy Erzsébet a Szent Imre Kórház főorvosa szintén tagja a recept-pályázat zsűrijének, melyet a Kor Kontroll Társaság és a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság hirdetett meg. Igazság szerint - hiszen diabetológus- autentikus abban, hogy mit együnk vagy mit ne együnk ahhoz, hogy egészségesek maradjunk.
- Főorvos asszony! Mikor érzi majd eredményesnek ezt a pályázatot, melyet nem orvosok és tudósok állítottak össze, hanem a nép egyszerű gyermekei?
- Akkor fogom érezni, hogy a pályázat eredményes volt, ha legalább több tucat ember gondolkodását sikerül átalakítani. Ha a rossz beidegződések eltűnnek, akkor már nyert ügyünk van! Reményeim szerint sok emberhez eljut a felhívásunk, de mint tudjuk a lavina elindításához is elég 1 hópihe.
- Népegészségügyi szempontból kívánatos lenne, hogy ne csak a recept-pályázatra készüljön egészséges étel. Mint vélekedik, a magyar ember felkészült már egy étkezési váltásra?
- Nyilván népegészségügyi szempontbók kívánatos lenne a változtatás, de ez nagyon lassan fog menni. Az évszázadok során kialakult étkezési szokásokat nehéz megváltoztatni.
- Csak a könyveket vesszük meg? Az eladott diétás-könyvek alapján már mindenki karcsú ebben a világban, és nem maradt egyetlen elhízott sem.

Beszámolunk egészségnapunkról!

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet és a Kor Kontroll Társaság nyílt napján Dr. Kakuszi István a Főpolgármesteri Hivatal képviseletében elmondta, hogy meglepetéssel olvasta rendezvény beharangozóját. Azt, hogy a kardiovaszkuláris halálozás az elmúlt 10-15 évben jelentősen csökkent Magyarországon, azaz feleannyi beteg hal meg ma infarktusban, mint tíz évvel ezelőtt! „Ebben az óriási eredményben – folytatta – benne van a szakma, a technológia, valamint azok a civil szerveződések, akik a lakosságot tájékoztatják. „
Majd köszöntőjét azzal zárta, hogy a főváros népegészségügyi szakértői a jövőben olyan akciókat terveznek, melynek céljai szorosan összefüggenek a mai rendezvény törekvéseivel.
Az első panel a prevencióról szólt, vagyis arról, hogyan, milyen életmódváltással kerülhetik el a résztvevők a kardiológiai beavatkozásokat. Dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az egyén felelőssége betegségeinek kialakulásában.
- A fórum résztvevői elvihetik a fontos információkat arról, hogy mit kell tudni a szívbetegségről. Például azt, hogy a telített zsírsav és a szív betegségei között szoros az összefüggés. Ezt a középkorú férfiak teszteléséből lehet tudni. Kevés olyan betegség van, ami ennyire demonstrálja a társadalom állapotát. A koszorúér megbetegedést olyan dolgok siettetik, mint a helytelen táplálkozás, a stresszes életvitel és a mozgáshiány. A kardiológiai megbetegedések összehasonlításában nemcsak Európában kullogunk hátul a listán, de a Visegrádi Négyek közül is a 4. helyet értük csak el. –

Az ellátórendszer felelős vagy az egyén?

Életet mentünk, segítsen Ön is!

Ha segít, elkészülhet Magyarország defibrillátor térképe. Országos kampány indult annak érdekében, hogy a lakossággal összefogva jöjjön létre Magyarország teljes defibrillátor térképe, valamint hogy mindenki ismerje meg a környezetében lévő készülékek helyét és használatát – jelentették be az összefogás résztvevői szerdán. A felhívást az Országos Mentőszolgálat és WEBBeteg.hu közös rendezvényén tették közzé, ahol az Elsősegély – Mit kell tennem? alkalmazás támogatója egy félmillió forint értékű defibrillátor készüléket ajándékozott Komárom mentőállomása számára. Személyes érintettsége okán a kezdeményezés mellé állt a fiatalon elhunyt Kolonics György társa, Kozmann György olimpikon is.

 

Az adatvédelemről:
Az Kor Kontroll Társaság tiszteletben tartja és biztonsággal őrzi az Ön személyes adatait, csak saját híreinek elküldésekor használja fel, harmadik személynek nem adja át. Ezt a hírlevelet a Kor Kontroll Társaság kézbesítette. Amennyiben a jövőben nem kívánja igénybe venni ezt a szolgáltatásunkat, kérjük, hogy a hírlevél alján található gomb segítségével iratkozzon le, vagy küldjön válaszlevelet "Leiratkozás" tárggyal.

 Kor Kontroll Társaság