vissza

Meg kell-e vakulni a Makula degenerációtól?

ápr
26
2007

A tisztánlátás mindannyiunk érdeke

Sokkoló volt hallanunk a Pallas Páholyban a Kor Kontroll Társaság márciusi összejövetelén az adatot, mely szerint minden öt percben megvakul valaki a világon, közülük egy pedig gyerek. Ettől még persze élhet teljes értékű életet orvosi értelemben az illető, csak éppen a színek és a formák, a látvány szépsége marad ki az életéből. Feltehetően sokkal nehezebb pszichésen elviselni valakinek e sorscsapást, ha korábban látott.

A macula degeneráció olyan látásromlás, amely az 55 éven felülieket támadja meg elsősorban és a kellő felvilágosítás hiányában éppen ők nem sokat tudnak róla. Mint a teadélutánon kiderült hazánkban félmillióan küzdenek ezzel a problémával. Az ismeretterjesztés ez alkalommal is B.Király Györgyi műsorvezetésével történt, a szakértő vendégek dr.Süveges Ildikó szemész professzor és dr.Győry József veszprémi szakfőorvos voltak, az asztalnál meghívott vendégként foglalt helyet Pálos Zsuzsa színművész.

A Duna Televízió műsorához készült felvétel számos érdeklődő jelenlétében készült. Az est programjából más értelemben sem hiányzott a média. Győry doktor ausztráliai úti élményei közül elmondta, hogy az ottani metrón mellette valaki egy újságban éppen egy két oldalas cikket olvasott erről a szembetegségről.

Nálunk kevés az efféle publikáció, vagy ha mégis akad, a megszólaltatott szakember német...pedig a magyar orvosok legalább olyan jól művelik szakmájukat, mint külföldi kollégáik. Ez az információ viszont már a professzorasszonytól való, aki az egyik női hetilapban olvasta a felvilágosító cikket.

A betegségről érdemes tudnunk, hogy a látás zavarát valójában a sárgafolt okozza az ideghártyán, a szem optikai tengelyének hátsó pontjában, a központi éles látás helyén. Győry főorvos szerint a lakosság alultájékozottsága miatt nem tudja, hogy egyszerű önvizsgálattal is ellenőrizheti a veszélyeztetett korosztály éleslátását. Ehhez a legjobb a fürdőszoba csempemintáját havonta egyszer szemügyre venni . Az egyik, majd másik szemet letakarva kiderül mennyire látjuk élesen a mintákat. Ha nem, akkor érdemes azonnal szemészhez fordulni.

Bár csempét nem néztünk, de a Bausch …Lomb jóvoltából speciális szemüveget kapott az összes résztvevő, így amikor a moderátor kérésére egyszerre tettük fel, úgy néztünk ki, mintha egy science –fiction filmből szabadultunk volna. A kék szemüvegre az éleslátás helyén nagy fekete foltot festettek , így mindenki meggyőződhetett arról- saját szemén keresztül- mit lát és mit nem lát, aki macula degenerációban szenved.

Létezik az úgynevezett száraz és nedves formában előforduló macula degenerációt. Az előbbi nem gyógyítható, mert ennek következtében az ideghártya, idegen nevén a retina elsorvad. Viszont ha kellő időben felfedezik, akkor megállítható a folyamat. A nedves forma gyógyítható. Tény, hogy az előfordulás számarányát nézve a száraz a gyakoribb.

Minden betegség esetében a megelőzés a legfontosabb, így az időskori sárgafolt elfajulásnál is. A sárga festékanyag termelését két vegyület segíti: a lutein és a zeaxantin. Ezek pedig a leveles zöldségekben - kelkáposzta, a spenót- illetve a paprikában, sárgarépában, sütőtökben, kukoricában találhatók. Mivel az elmúlt évszázadban alaposan megnőtt a környezetszennyezés aránya, a zöldségek már korántsem tartalmaznak annyi vitamint, mint gyerekkorunkban. Ezért ajánlott a táplálék kiegészítők fogyasztása is. Az oldott beszélgetést színesítette Pálos Zsuzsa önvallomása saját látásproblémájáról, szemüveg viseléséről és arról, hogy mennyire szereti a zöldségeket. Nem maradt el a művészi élmény sem: Ady Endre Őrizem a szemed című versének sorai lírai hangulatot csaltak a Pallas Páholyba.

A professzorasszony a baj kialakulásának rizikófaktorairól szólt. A magas vérnyomásról, a dohányzás ártalmairól, az elhízásról. Dr. Süveges Ildikó szerint frontos, hogy karbantartsuk vérnyomásunkat, testsúlyunkat, és hogy ha bagózunk: dobjuk el a cigarettát. Ezek ugyanis növelik a betegség kialakulásának kockázatát.

.A tévé felvétel résztvevői között akadt érintett, aki az alkalmat megragadva kért tanácsot a szemorvosoktól. A hallgatóság kérdésekkel „ostromolta” a szakembereket, akik készségesen válaszoltak a betegek hozzátartozóinak is. A többi között felmerült, hogy örökölhető-e a macula degeneráció? A válasz szerint a családi halmozódás létezik egyes familiákban, itt a családtagoknak fokozottan kell önmagukra vigyázniuk.

Várhegyi Andrea