vissza

Gyógyító ételek receptversenye

márc
24
2013

A MOMOT X. jubileumi Kongresszusán átadták az „Egészségünkre” receptverseny nyerteseinek díját. Az elmúlt 5 esztendőben nem fogyott, hanem sajnos tovább hízott a magyar lakosság. Annyira, hogy a hazai lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott: tízből hat ember esetében foglalkozni kell az elhízás következményeivel. Szomorú tény, hogy a túlsúly – elhízás a hazai felnőtt lakosság 60%-át érinti, még szomorúbb, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerint a hozzá csatlakozó rizikófaktorok miatt is a 10 legsúlyosabb betegség közé tartozik. Hogy az elhízás mennyi bajt okozhat, azt már lassan minden kisiskolás tudja. Számos betegség forrása lehet, ilyen a cukorbaj, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, de az ízületi bántalmak is közéjük tartoznak.
Éppen ezért írta ki közös Egészségünkre! elnevezésű receptversenyét a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság, valamint a Kor Kontroll Társaság 2012 szeptemberében. Testsúlycsökkentő illetve testsúlymegőrző ételek receptjeit keresték, melyek segítséget nyújthatnak a testsúly normalizálásához, így a már kialakult betegségek kordában tartásához is. Bíztak abban, hogy a receptek szerzői figyelnek kalória szükségletükre, és a kevesebb kalóriát tartalmazó ételeket részesítik előnyben, miközben nem marad ki étrendjükből a tészta, a hús, és a finom desszertek sem.
Olyan recepteket vártak, amelyek hozzájárulnak az egészséges étrendhez, és a betegségek megelőzéséhez is. Arra gondoltak, hogy egyre többen lesznek azok a hölgyek és urak, akik élvezettel főzögetnek otthon és barátaiknál, receptjeiket egymással kicserélik, gasztronómiai élvezeteket gyűjtenek. Ők talán az Országos Receptversenyt jó alkalomnak vélik arra, hogy háztartásukból kilépve ország-világ előtt megmutassák magukat és ételeiket. Nem számítottak sok receptre, hiszen ez az egészséges receptek versenye, miközben a gurmandok egy része a legszaftosabb, legnehezebb ételek bemutatásával kérkedik. Mégis az egészségkultúra versenytársa lehet ezeknek, így felülmúlta várakozásukat a több mint 300 recept és a 210 pályázó.

A három első helyezett recept:

Friss fűszerekben pácolt harcsafilé grillezve pirított mandulával, zöldséges hajdinával és fokhagymamártással, rozsdás csirkemell rozmaringos sütőtökkel és a friss kenyér szerelmeseinek számára: az egyperces lisztmentes kenyér. De legalább ilyen izgalmas a kellevéllel göngyölt narancsos pisztráng fehérbab pürével, a málnás-kókuszos piskótatekercs cukormentes expressz málna fagylalttal, vagy a dödölle imádói számára a diétás nudli túróból.
A díjazottak között van mesterszakács, dietetikus, kismama, jogász, de lipidológus szakorvos is. A zsűri az ételeket, és nem a beküldőket pontozta. Így jóleső meglepetéssel töltött el minden zsűritagot, amikor kiderült, hogy az első helyezett egy igazi food stylist. Hunyaddobrai Csaba 1982 óta hivatásos szakács- két receptjével is bekerült a nyertesek közé- akit már pályája kezdetén különösen érdekelt a nyersanyagok összetétele, egészségre gyakorolt hatása. Neves budapesti éttermekben és szállodákban főzött olyan hírességeknek, mint Madonna, Michael Jackson, Antonio Banderas, Bill Gates, Helmuth Kohl.
A díjazottak között két kettes típusú cukorbeteg is található. A málnás-kókuszos csodasüti megalkotója Zellei Tünde úgy fogalmazott, hogy nem akart lemondani az édességekről, ezért kezdte el megalkotni saját receptjeit, amit blogján bárki megtekinthet.
Hortobágyi Anna imádja a dödöllét, de pontosan tudja, hogy diabéteszesként nem eheti, hiszen valóságos szénhidrátbomba. Ezért kreálta a krumpli gombóc helyett házi túróból készített nudlit, vagyis a spéci dödöllét.

A 15 díjazott okleveleit B. Király Györgyi a Kor Kontroll Társaság elnöke és Dr. Bedros J. Róbert professzor a MOMOT alapító elnöke, a Szent Imre Oktató Kórház főigazgatója adta át, aki egyben bejelentette, hogy sikerre való tekintettel idén ismét meghirdetik a versenyt.
Az első helyezett az oklevél mellé egy all inclusive hétvégét nyert partnerével együtt a négycsillagos Danubius Health Spa Resort Bükk szállodában, a második szintén egy wellness hétvégét a tatai Old Lake Golf Hotelben, amelynek kalandparkjában borzonghat is egy kicsit .
A harmadik helyezett jutalma egy 25 000 Ft értékű könyvutalvány a SpringMed Kiadó jóvoltából. A negyedik-ötödik helyezettek a 77 Elektronika Kft. felajánlásában legújabb generációs, magyar fejlesztésű és gyártású Dcont Trend vércukormérő készüléket nyernek, amellyel gyorsan és pontosan ellenőrizhetik vércukorszintjüket. Még tízen kaptak könyvutalványt, ugyancsak a SpringMed támogatásaként.
Reméljük a diétás ámde izgalmas receptekből sokat profitálhat a hatmillió hazai felnőtt túlsúlyos és elhízott és a mintegy egymillió cukorbeteg, hiszen a recepteket könyv formájában kiadják.


A verseny nyertesei:

  1. Hunyaddobrai Csaba
  2. Béres Andrea
  3. Dr. Beretei Istvánné
  4. Piazza Gabriella
  5. Fekete Krisztina
  6. Ecsediné Hortobágyi Orsolya
  7. Seregély István
  8. Dr.Gaál Szonja
  9. Zellei Tünde
  10. Kónya Zoltán
  11. Ortutay Rita
  12. Hortobágyi Anna
  13. Dr. Audikovszky Mária
  14. Hunyaddobray Csaba
  15. Szabó Veronika

Partnereink