vissza

Egészségnap Gyomaendrődön

dec
3
2009

Geothe szerint az öregkort nem megélni, elviselni művészet. Persze ma, amikor alaposan kitolódik a nyugdíjba vonulás kora, már nem is tudom, ki számít öregnek. Vajon tényleg annyira drámai ma Magyarországon idős embernek lenni? Az biztos, hogy ilyenkor három-négy néha még több betegség is terheli a hétköznapokat, észnél kell tehát lennie a geriáternek.
Magas kort megérni genetikai szerencse, amihez persze sokat hozzátehet az életmód, a káros szenvedélyek, az önpusztítás kiiktatása, no meg a pozitív függőség, mondjuk a mozgástól, az egészséges táplálkozástól. Tudták önök, hogy a különböző betegségeket megfelelő diétával gyógyíthatjuk?
Már-már művészi tudatosság kell ahhoz, hogy az életünk színes, gazdag örömteli legyen, bizonyos kor után ne a vegetálásba torkolló testi és lelki hanyatlás uralkodjon el rajtunk. Mondhatjuk úgy is, hogy az idős életszakasznak megfelelő védőhálót kell kiépítenünk a lelkünk számára a család, vagy egy baráti közösség segítségével, a testünk számára meg az odafigyeléssel. Például azzal, hogy szűrővizsgálatokra járunk, hogy a gondok időben kiderüljenek.

Goethe mondta, hogy semmi sem ér többet , mint a mai nap… Ne kutakodjunk tehát a borongós múltban , inkább tekintsünk a mai örömökre. Mondjuk egy pánsípművész élvezetes muzsikájára. És persze ne feledkezzünk meg a gyomai születésű Uhrin Benedekről sem, akiben dúl az energia, és 80 évesen is színpadra áll.

  • Adás:
    • Hálózat televízió, 2009. december 3-án 17 óra.
  • Ismétlések:
    • 2009. december 4-én 13:30 óra.
    • 2009. december 5-én 01:30 óra.
    • 2009. december 7-én 07:00 óra.
    • 2009. december 9-én 14:00 óra.
nov
14
2009

Inkontinencia nap Gyomaendrődön

Ne szégyelld, inkább kezeltesd! Gyomaendrőd, Endrődi Közösségi Ház (Blaha Lujza u. 21.) 2009. november 14 szombat 9.30

Partnereink