vissza

A boldogság profétája, avagy az öregedő Casanova

jan
4
2007

Vendég Pelle János újságíró és Dr.Romics Imre urológus egyetemi tanár

Ha meghalljuk Casanova nevét rögvest az jut róla az eszünkbe, hogy világcsavargó, kalandor, nőcsábász . Ő persze több ennél, , hiszen 200 éve az európai mitológia egyik kulcsfigurája a XVIII századi legendás szex-szimbólum.. Mondják: nem az a fontos mit hazudik valaki, hanem az, hogyan hazudja, ha elegendő bájjal, varázslatosan, és formátumosan teszi, máris beszélhámoskodhatja magát a hallhatatlanságba, ahogyan Casanova tette.

De ki is volt ez a Velencében született komédiás szülők gyereke, teljes néven Gian Giacomo Geronimo Casanova? Földi élete 73 évre szorítkozott, ami akkoriban igen magas életkornak számított. Ez idő alatt volt katona, kém, szerencsejátékos, író és diplomata, tudott táncolni, vívni , lovagolni, beszélte a spanyol, a francia, a latin, az angol nyelvet, értett az okkult tudományokhoz, holmi szabadkőműves kapcsolatokról is szól a fáma, megfordult Európa csaknem minden fővárosában - még arra is futotta az esztendeiből, hogy bevezesse a lottót - szóval akár polihisztorként is számon tarthatnánk.

Anyja, Zanetta Farusi Szentpétervártól Londonig otthon érezte magát, igaz magas rangú főurak ágyasaként. Volt hát kitől örökölni a hajlamot a hódításra.

Így aztán Casanova Párizs, Drezda, Prága és Bécs hölgyeinek a fejét is elcsavarta. Állítólag fekete mágiával is vádolták, 5 év börtönre ítélték, ezt a Dózse palota ólomkamrájában kellett volna eltöltenie, de onnan megszökött. Kalandorságához még egy adalék: Varsóból egy botrányos párbajt követően kellett távoznia.

E bevezető után talán nem véletlen, hogy a Kor Kontroll Társaság legutóbbi, január 4.-ei összejövetelén külön figyelmet szentelt Casanovának és példája nyomán a férfiasságnak is. A fontos téma szakértőjeként került az elnöki asztalnál a civil szervezet elnökének, B.Király Györgyinek a jobbjára dr. Romics Imre urológus professzor baljára pedig Pelle János író-újságíró a történelmi kor és nem utolsó sorban Casanova jeles ismerője. Előtte olyan irodalmi nagyságok kutatták Casanovát, mint például Szerb Antal, Márai Sándor vagy éppen Szenthkuty Miklós.

A Pallas Páholyban megjelent érdeklődők hű képet kaphattak a 18. század miliőjéről, a történelmi személyiségek, kortársak életéről. A jelenlévők megtudhatták, hogy akkoriban, amikor egyáltalán nem volt divat a szexről beszélni, értekezni, Casanova sok örömöt szerzett a hölgyeknek együttléteik során, ahogy írta önéletrajzában: " arra születtem, hogy hódoljak az érzékek birodalmának."

Ennek ellenére már 35 éves korában kitört rajta a kapuzárási pánik, ehhez persze azt is illik tudnunk, hogy akkortájt a férfiak 4o-45 évesen haltak meg. Romics professzor a téma iránt érzékenyen érdeklődőknek arra a kérdésére is válaszolt, hogy 14o hölgy szexuális kielégítése - ennyit vállal a hírhedt kalandor írásaiban - sok vagy, kevés egy 73 évet megélt férfi esetében? Ha figyelembe vesszük, hogy kalandjai negyven éven ívelnek át, nem is olyan sok, hiszen alig több, mint három hölgy jutott egy esztendőre, más kérdés, hogyha potenciálisan bírta is, morálisan mindenképpen megkérdőjelezhető teljesítménye. Akárhogy is,az öregedő Casanova azt mindenképpen megmutatta, hogy 50 felett is lehet, és érdemeses is szexuális életet élni. Mindenesetre, ha csak annyi szóba került e kultúrált találkozás alkalmával, hogy a férfiak igyekezzenek önzetlenül viselkedni a hölgyekkel, már nem ment el senki hiába. Egy fura úr, a hölgyek szemére hányta, ugyanis hogy miért teszik szóvá, ha ő nem mosdik, és nem mos fogat a szexuális együttlét előtt -.

A válaszból kiderült amit egyébként minden magára valamit adó férfiember amúgy is tud: a jól ápoltság nemcsak a hölgyek íratlan kötelessége, de a férfiaké is. Az egészséges életmódhoz éppúgy hozzátartozik, mint a mozgás, vagy a megfontolt mértékletes táplálkozás.


Várhegyi Andrea