vissza

Újra indul „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázat!

okt
30
2015

Ajánlja Ön is háziorvosát! Hatodik alkalommal dördül el a startpisztoly, és indul újra október 30-án „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázat. A meghirdető ezúttal az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, célja 2015-ben is ugyanaz, mint a megelőző években. Helyreállítani, erősíteni a háziorvosok és a nővérek megbecsülését, presztízsét határon innen, és határon túl. A szervezők idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnénk irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét.

Ahogyan pályázati kiírásban olvasható, egyének, de kollektívák- kórházak, kórházi osztályok, önkormányzatok, polgármesteri hivatalok, civil szervezetek, szakmai érdekképviseletek – ajánlásaira is számítanak a szervezők.
Tavaly több mint 200 pályázó javasolta orvosát, a pályázat weboldalán pedig 174 467 szavazatot adtak le kedvenceikre a hálás betegek, ez több mint háromszorosa a megelőző év voksainak! A hálás páciensek mellett özönlöttek a polgármesterek, nyugdíjas klubok, idős otthonok, alapítványok, plébániák ajánlásai. Így például írt Mezőhegyes, Annavölgy, az erdélyi Zágon polgármestere, de jött történet Erdélyből a Szent Jobbik Szociális Központból, meg a Péliföldi Örökzöld Egyesület Idős Otthonából is. Orvosát méltató szép szavakkal írt Csíkszentmárton és Marosvásárhely plébánosa is. Jöttek az ajánlások a nagyvárosokból és a kistelepülésekről, Budapesttől, Bajóton és Tésen át Orgoványig és Szennáig. A Google analízise alapján kiderült, hogy a határon túli beküldők között legtöbb az erdélyi ajánló, de találtunk vajdaságit és ukrajnait is. Reméljük idén is hasonló népszerűségre és lelkesedésre számíthatunk!
A beérkezett pályázatokat értékelő zsűri elnöke dr. Paller Judit országos tisztifőorvos, társelnök: Dr. Balogh Sándor az ÁNTSZ főosztályvezetője, tagjai: Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, dr. Béres József a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, dr. Lenkefi Ida az Egis belkereskedelmi igazgatója, Paor Lilla a Hatoscsatorna főszerkesztője, dr. Süveges Szilvia háziorvos, a tavalyi pályázat hazai nyertese, valamint Dr. Bedros J. Róbert, Dr. Farsang Csaba, Dr. Kásler Miklós, Dr. Kiss Róbert professzorok.
A pályázat hivatalos weboldala a azevpraxisa.hu címen érhető el. Az ajánlásokat 2016. március 20-ig várjuk!

Partnereink