vissza

Ne viccelj az elhízással!

okt
5
2015

A Kor Kontroll Társaság és a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság szeptember 30-i nyílt napjára több mint százötven középiskolás fiatal látogatott el, hogy kiváló szakemberektől tájékozódjon az elhízás veszélyeiről és megelőzéséről.

Megnyitójában a Kor Kontroll Társaság elnöke, B. Király Györgyi meghirdette a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társasággal közösen az egészséges ételek receptversenyét immáron negyedszer.  Bedros J. Róbert professzor a MOMOT elnöke arra biztatta az egybegyűlt fiatalokat, hogy minél többen küldjék be kedvenc fogásaik leírását és fotóját, amelyek közül a szakértőkből álló zsűri a könnyen elkészíthető, olcsó és egészséges ételeket fogja díjazni. A rendezvény fővédnöke, Dr. Szentes Tamás (Állami Egészségügyi Ellátó Központ) megnyitó beszédében az egyéni felelősségvállalást hangsúlyozva az egészség megőrzésének jelentőségét emelte ki.
A teltházas rendezvény résztvevői kivetítőn nézték és hallgatták a legendás hawai zenész - Israel Kamakawiwo'ole Somewhere over the Rainbow című örökzöld dalát. Bulla Bianka a rendezvény háziasszonya elmesélte, hogy Íz, ahogyan barátai becézték 38 éves korában halt meg légzési nehézségek miatt 350 kilósan. Saját egyéni tragédiájával igazolva, hogy a kövérség nem pusztán esztétikai hiba, hiszen nyomában járnak a társult betegségek, a hipertónia, a magas koleszterinszint, a diabétesz, a vesebetegségek, szívinfarktus, és a stroke is.
Az „Előzd meg az elhízást!” címet viselő kerekasztal-beszélgetésen Dr. Pados Gyula, a MOMOT főtitkára megosztotta a fővárosi Szent Imre Kórház harminc éve működő lipidológiai centrumában, - mai nevén Anyagcsere Központ-  összegyűlt klinikai tapasztalatokat. Ez idő alatt mintegy húszezer beteget sikerült lefogyasztani, az egyhetes turnusokban 600 kalóriás diéta mellett átlagosan négy kilogrammtól szabadultak meg a páciensek.
Kiss Róbert professzor a Magyar Kardiológiai Társaság elnöke többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a várandós anyákra különösen nagy felelősség hárul, mivel életmódjuk nagyban meghatározza születendő gyermekük egészségi állapotát.  Az egészséges étkezés fontos eleme a só használatának csökkentése, amit a STOP SÓ Nemzeti Sócsökkentő Program is igyekszik elősegíteni, hangsúlyozta Kiss István professzor a Magyar Hypertonia Társaság elnöke Dr. Balogh Sándor, a Pécsi Tudományegyetem Családorvosi Intézetének igazgatója óvott a gyorséttermi étkezéstől és a jelenlévő fiatalokat önbizalomra, az élet harmóniában való megélésére bátorította.
A nyílt nap második blokkjában obezitológus, dietetikus és kardiológus szakemberek szolgáltak az elhízás megelőzését segítő praktikus életmód tanácsokkal. Antal Emese dietetikus hangsúlyozta, hogy az étkezések alkalmával a mérték a legfontosabb, ezért a kistányérok használatát javasolta. Dr. Simonyi Gábor centrumvezető főorvos, Dr.Kerkovits András kardiológus és Dr. Audikovszky Mária obezitológus szerint 4 kávé naponta segíti a szívműködést, óvták továbbá a fiatalokat az óriás pattogatott kukorica és kóla adagoktól a moziban, hiszen előbbi finomított szénhidrát, a mozgás fontosságát hangsúlyozva pedig kiemelték, hogy a láb mindig kéznél van.
Ki gondolná, hogy Csongrádi Kata kövér kisgyerek volt, ma pedig- lelki egyensúlyát megtalálva - 66 centiméteres derékbőségével nyugodtan eljátszhatná a legendásan karcsú Sissit a színpadon, ahogyan tette két évtizeden át. Pavlik Gábor emeritus professzor Testnevelési Egyetemről elmondta, hogy Magyarországon 40 esztendő alatt duplájára nőtt a kövér emberek száma! Annak, hogy a hazai népesség 38 százaléka elhízott és 22 százaléka túlsúlyos, legfőbb oka, hogy a lakosság mindössze 17 százaléka végez rendszeres testmozgást. A fölöslegesen bevitt energiamennyiséget napi egy órányi intenzív, dinamikus edzésmunkával kiválthatjuk, s ezzel nem csak fölös kilóinktól szabadulhatunk meg, hanem szív- és érrendszerünk védelméről is gondoskodhatnánk.