vissza

Keressük a legjobb háziorvost határon innen és határon túl!

febr
23
2014

Március 10-én éjfélkor véget ér az orvos-beteg bizalomra épülő pályázat. Szebbnél szebb, emberségesnél emberségesebb történetek érkeztek eddig „Az év praxisa a Kárpát medencében” portáljára. Az Országos Alapellátási Intézet által immáron negyedszer meghirdetett mozgalom valóban a hétköznapi hősöket fedezi fel.

Azokat az orvosokat, akik valóságos szupermenként éjjel- nappal rendelkezésre állnak, mindenkihez van egy jó szavuk,
remekül diagnosztizálnak és gyógyítanak, ha kell, életet mentenek, betegeiket meglátogatják a kórházban, és ha a szegény nyugdíjas nénikének , vagy bácsikának nincs pénze gyógyszerre adnak neki. És ez nem mese. Idézet az egyik debreceni ajánló leveléből:
„ Már bent voltam a rendelőben, az előző betegnek, egy idős nénike volt, már a receptet írta alá a Doktor úr, amikor a nénike megszólalt: Drága Doktor úr! Nagyon szégyellem magam, de nem tudom úgy megköszönni, ahogy szeretném, mert nagyon kevés a nyugdíjam. Így is többször kell döntenem, hogy a gyógyszereket váltsam ki, vagy a számláimat fizessem ki.
Erre Deményi doktor, azt mondta, ugyan már, nekem a jó szó már köszönet, és megkérdezte a nénit, hogy a recepteket beleteheti-e egy borítékba, hogy ne gyűrődjön. Persze, nagyon köszönöm, aranyos Doktor úr- jött a válasz a nagykendős nénitől. És ami ezután történt, ha nem látom, nem hiszem el. A Doktor úr, háttal a néninek, elővette a pénztárcáját, és beletett a borítékba a receptek mellé egy 5.000.-Ft-ost. Abban a pillanatban, ahogy felnézett, találkozott a tekintetünk,  pajkosan rám kacsintott, és intett felém az ujjával, hogy pszt.  A meglepetéstől reagálni sem tudtam. „
Vagy itt van a szolnoki orvos példája, egy egyszerű jogosítvány meghosszabbítást használt fel életmentésre.
„ Háziorvosom, Lovász doktor nagyon lelkiismeretes, kiválóan képzett háziorvos, belgyógyász. Felkerestem a rendelésén, és kértem, hogy a jogosítványhoz szükséges iratokat szíveskedjen kiadni. Megmérte a vérnyomásom, leolvastatta a szemvizsgálathoz szükséges táblát, meghallgatta a mellkasom, majd váratlanul azt mondta megnézne, vetkőzzek le félmeztelenre, kicsit csodálkoztam, de természetesen megtettem. A bal oldalamon volt egy fekete folt, amit megvizsgált, majd közölte, hogy ez nagyon veszélyes dolognak látszik, azonnal menjek bőrgyógyászhoz, és nézessem meg. Igaza lett, még aznap melanomát diagnosztizáltak nálam. Egy hét múlva megműtöttek, és közölték, ha néhány héttel később jövök valószínűleg késő lett volna.”
Az érdi doktornő pedig a pályázó zsörtölő, súlyosan szívbeteg édesapját szelídítette és gyógyította meg, „ természetesen” hálapénz nélkül.
„ Szalai Doktornő kedvességgel, eréllyel, szakértelmével, kórház nélkül elérte, hogy édesapám (bár sok új gyógyszerrel, amik miatt morgolódik) jól van. Eltűnt a víz a tüdejéből, hasából, lábából, újra van oxigén, a szíve  jól dolgozik. Orvosunk heteken át szinte minden nap nálunk volt apáért küzdeni. Egyik nap szabadságon volt, mert fogműtétre ment délután, de délelőtt eljött hozzánk. Apu többször is rá akart tukmálni " egy kis benzinpénzt", de Doktornőnk viccesen utasította vissza. Szeretném is ezt kihangsúlyozni, hogy ez mindig így volt az évek során. Nem fogad el pénzt.”

De ne feledkezzünk meg az erdélyi orvosokról sem. Akad olyan doktornő Erdélyből, Zete lakáról a kicsi Hargita megyei faluból, aki nem nyugszik addig, amíg a páciense nem találja meg a megfelelő szakorvost, azt aki valóban meg tudja gyógyítani Csikpálfalváról hárman is ajánlották hálapénzt soha el nem fogadó kedves, angyali türelmű orvosnőjüket, de a már 2011-ben díjnyertes Csáki Máriát is megint a döntőbe szeretnék juttatni hálás betegei.
De a portál olvasói megtalálhatják az örök optimista, energikus 80 pluszos székelyudvarhelyi Oláh doktornő hosszú, szinte novellaszerű ajánlását is.

„Az ő keze alatt kezdte, gyakorló orvosként praxisát, több mostani, aktív gyerekorvos, vagy szakorvos. Volt olyan eset, amikor oltani kellett menni az egyik, városvégi (cigány) tanyára. Az egyik fiatal kolléga, akinek még nem volt terepismerete, javasolta egy délutáni rendelés után, hogy ejtsék meg az oltást. A tanyát csak egy darabig lehetett autóval megközelíteni, tovább ösvényen, kukoricatáblák között vezetett az út. Az oltás meg is történt, csak közben leszakadt egy jó nagy zápor, így visszafelé a sárban csúszkálni nem volt a legkellemesebb élmény, mi több, a fiatal kolléga új cipőjének a talpa odamaradt a sárban. Ha erről a tanyáról van szó, máig is fölemlegetik: "Megyünk-e a betlenfalvi oldalba oltani?"

Nem lesz könnyű dolga a zsűrinek. Reméljük, a hálás páciensek újabb és újabb történeteikkel még inkább megnehezítik. Böngésszenek „Az év orvosa a Kárpát medencében” ajánló oldalának történetei között, és ne feledjék március 10.-ig még támogathatják háziorvosukat egy –egy történettel, egy életre szóló ajándékot nyújtva át neki.
http://www.azevpraxisa.hu/palyazatok/