vissza

Kecskeméten jártunk…

nov
20
2016

A Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat idén két naposra tervezte a Tudomány ünnepét. Nagy örömünkre a második napot a Kor Kontroll Társaság kapta.
A fotókon az előadók, és a levezető elnök. Fuss, vagy harcolj, avagy mit kezdjünk a stresszel ? címmel Dr. Borbényi Erika a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának főorvosa, a Kor Kontroll Társaság alelnöke adott emberszabású tanácsokat arról, hogy miként győzhetjük le olykor egekbe szökő adrenalin szintünket.
Levezető elnökként elbeszélgettem Gutai Mátyás építésszel Skypeon, aki innen a szomszédból Tajvanról hívott bennünket. Tajvanon ma 30 fok volt, és amikor 11 -kor bejelentkezett, Mátyás már befejezte a napot, leadta az óráit a Feng Chia Egyetemen, hiszen arrafelé már 6 óra volt. A fenntartható építészet új útjait járva ő tervezte a világ első energiatakarékos vízházát, a prototípust pedig Kecskeméten húzták fel. A szabadalom igazi sikersztori, vízház áll már Tajvanon is/ nem fújta el a tájfun/ és most épül az újabb Budapest agglomerációjában.
Bulla Bianka életmódtréner, újságíró főzőklubot vezetett, tehette hiszen tavaly a MOMOT és a Kor Kontroll Társaság közös receptversenyén bekerült a legjobb tíz közé. Miközben a háziak segítségével megfőzte és megsütötte a Színes zöldségkavalkád fetasajttal című finomságot, arról is beszámolt, hogy a zöldségek, gyümölcsök színét biztosító fitotápanyagok melyik szervünkre, és milyen betegségekre hatnak. Mert mást okoz a piros, mást a narancssárga, mást a kék, és mást a zöld.
A kóstoló olyan jól sikerült, hogy a receptet is lediktálta, mi meg közreadjuk.

Színes zöldségkavalkád
Hozzávalók 6-8 főre:
hidegen sajtolt, sütésre alkalmas olaj
napraforgómag (hántolt, kb. 150 gramm)
fokhagyma (amennyi jólesik)
3-4 közepes répa
Kb. 30 dkg brokkoli
Kb. 30 dkg karfiol
2 kaliforniai paprika (sárga + piros)
2 közepes lilahagyma
póréhagyma
aszalt barack /aszalt szilva (ízlés szerint)
fetasajt ( kb. 300 gramm)
hidegen sajtol olívaolaj (egy nyakon öntésnyi)
szójaszósz (ízlés szerint)
metélőhagyma

Elkészítés
Hidegen sajtolt, sütésre alkalmas olajban megpirítunk kb 15 deka napraforgómagot, majd 3-4 gerezd apróra vágott fokhagymát. Ezután beledobáljuk az olajba a répakatonákat – 3 perc pirítás-, a brokkoli katonákat – 3 perc pirítás -, majd jöhet a karfiol, paprika, hagyma, ugyanezzel a módszerrel, és a végén a durvára felkockázott aszalt gyümölcsök. Meglocsoljuk szójaszósszal, összeforgatjuk, és fedő alatt lezárva még 6-8 percig pároljuk. mindeközben felkockázzuk a feta sajtot és karikákra vágjuk a metélőhagymát. A párolást követően, még egy kis olívaolajjal nyakon öntjük a zöldség kavalkádot, óvatosan összekeverjük a feta kockákkal, végül megszórjuk a hagymával, és jóllakunk vele

El ne felejtsem! Az előkészületekért köszönet a TIT munkatársainak, és megyei igazgatójának Szabics Istvánnak.

A program a Kor Kontroll Társaság TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1444 azonosító számú projektjének fenntartási időszakában valósult meg.

B.Király Györgyi

Partnereink