vissza

Hetedszer indul „Az év praxisa a Kárpát medencében pályázat!”

dec
20
2016

Hetedszer dördült el a startpisztoly, és indult újra december 20-án „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázat. Erről számolt be az OTH-ban tartott sajtótájékoztatón Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, valamint Dr. Kasler Miklós professzor és B. Király Györgyi projektvezető.

A meghirdető az Országos Tisztifőorvosi Hivatal úgy véli, hogy nemcsak a média hírekben található, betegeiket elhanyagoló orvosok és nővérek a magyar egészségügy szereplői, hanem a hivatásuknak élő háziorvosok és nővérek is! Az ő megbecsülésüket, presztízsüket óhajtja erősíteni a kiíró, így idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnénk irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét, határon innen és határon túl.
Idén is csakúgy, mint tavaly: a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé!
Az elmúlt években hat esztendő alatt több mint 1200 hazai és határon túli remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette páciensei és tágabb környezete elismerését, vehetett részt a nemes versengésben, közülük százhúszan kapták meg „Az év praxisa a Kárpát medencében „kitüntető elismerést Budapesten, az Emberi Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkárságának épületében.
A mozgalommá terebélyesedett pályázat a laikus közönség, a betegek hálájára és köszönetére épül, ugyanakkor várjuk a kórházak, önkormányzatok, polgármesterek, idős otthonok, plébániák, civil és szakmai szervezetek ajánlásait is. A szervezők idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnénk irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét.
A beérkezett pályázatokat értékelő zsűri elnöke : dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos, tagjai: Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Béres József a Béres Zrt. elnöke, Sztankó Péter a Webbeteg főszerkesztője,valamint Dr. Bedros J. Róbert, Dr. Farsang Csaba, Dr. Kásler Miklós, Dr. Rurik Imre professzorok.
Tavaly a legtöbb szép és megható történet a hálás betegektől érkezett. Egyáltalán nem hétköznapi, hogy a rokonlátogatáson járó hódmezővásárhelyi beteg éppen Erdélyben hal meg, és, hogy az erdélyi háziorvos vele, az idegen pácienssel tölti karácsonyát, szilveszterét, majd felajánlja feleségének saját autóját, hogy intézhesse a férje hazaszállításával kapcsolatos adminisztratív ügyeit. De az sem hétköznapi, hogy a doktornő egy nappal a szemműtétje után sötét szemüvegben ugrik a hívásra, és ahogy megvan a diagnózis, azonnal operáló orvost keres az életveszélyben lévő kislánynak. Akadt, akinek betegei életműdíjat javasoltak jóságáért, és olyan is, akinek idős apácák köszönték meg, hogy meleg szívvel bánik velük. Az egyik nyertes orvos hatására alkoholista betege letette a poharat, ajánlásában pedig megírja, hogy ivócimborái már régen meghaltak, ő orvosának köszönheti életét.
A történetek beküldői között ott volt Cegléd alpolgármestere, Sur Község polgármestere, a csongrádi járási tisztifőorvos,a Congregatio Jesu apácarend idős-otthonának vezetője, a kárpátaljai görögkatolikus áldozó pap, Fábiánsebestyén Község Gondozási Központjának vezetője is. Írt nekünk Nagyvázsony, valamint a felvidéki Marcellháza polgármestere, a Magyar Vöröskereszt és a Nagycsaládosok Egyesülete Csongrádi Szervezetének képviselői, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, továbbá Tőkés László EU Parlamenti Képviselő, és Duray Miklós felvidéki író, politikus is.
A határon túli ajánlók közül tavaly Kárpátalja tett ki igazán magáért, hiszen a Kárpátaljai Igaz Szó szerkesztősége több történetet is küldött felhívásunkra, de Erdély sem maradt el Kárpátalja mögött: Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Tordatúr, Csíkszereda, Ilyefalva, Kézdivásárhely, Marosvásárhely és Szilágycseh lakosai döntöttek úgy, hogy az ő háziorvosuk megérdemli az elismerést, és felvidéki díjazottunk is volt.

Reméljük idén is hasonló népszerűségre és lelkesedésre számíthatunk!

A pályázat hivatalos weboldala a www.evpraxisa.hu címen érhető el.
Az ajánlásokat 2017. május 10-ig várjuk!

 

Partnereink