vissza

Főzz másképpen! /Receptverseny/

okt
5
2015

Észrevette már, hogy a magyar lakosság kezd elhízni?  Szomorú tény, hogy a túlsúly/ elhízás a hazai felnőtt lakosság 60%-át érinti, a hozzá kapcsolódó rizikófaktorok miatt pedig a 10 legsúlyosabb betegség közé tartozik!
Sokszor az izgalom, a bánat, vagy éppen az unalom vesz rá, hogy akkor is kinyissuk hűtőt, amikor egyáltalán nem vagyunk éhesek.  Olykor csak az örömszerzés miatt eszünk: az ételek látványa, illata ösztönöz bennünket erre, ezért gyakori a nassolás Nem vesszük figyelembe, hogy bár a legtöbb élettani funkciónk csökken az évek múlásával, az étvágyunkra ez nem igaz, sokszor inkább fokozódik. Ráadásul az idősödéssel az anyagcserénk is lassul, kevesebb kalóriát égetünk el. Az idő múlásával a kilók egyre csak rakódnak, és még az évente félkiló nevű problémával is kénytelenek vagyunk szembesülni, ha nem teszünk ellene.  A plusz kilókért az ülőmunka, a televízió előtt eltöltött órák, a rendszeres testmozgás hiánya, a szükségletünket meghaladó mennyiségű és energiadús táplálkozás felelős.
Ezért immáron negyedszer országos receptversenyt ír ki a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság valamint a Kor Kontroll Társaság. Receptversenyünk ezúttal is a testsúlyukat megőrzőknek, fogyni vágyóknak és diabéteszeseknek szól. Olyan testsúlycsökkentő illetve testsúlymegőrző ételek receptjeit keressük, melyek segítséget nyújthatnak a testsúly normalizálásához, így a már kialakult betegségek, például a diabétesz egyensúlyban tartásához is.

Pályázati kiírás

Pályázhat mindenki, aki tenni szeretne azért, hogy ne rakódjanak ránk a plusz kilók, és ismer olyan recepteket, amelyek testsúlymegőrzők, vagy ami még jobb, testsúlycsökkentők. Olyan recepteket várunk melyek szerzői hozzájárulnak az egészséges étrend és életmód kialakításához és a testsúly rendezésével a betegségek megelőzéséhez is! Keressük a legfinomabb és a legegészségesebb ételeket!
Minden pályázó minimum 1, maximum 3 recepttel vehet részt a versenyben, valamint automatikusan és térítésmentesen hozzájárul receptjének képi és szöveges  megjelentetéséhez!
Az elbírálás szempontjai:
az étel az egészséges táplálkozás ajánlásainak megfeleljen, mégis vegye figyelembe a hagyományos magyar konyha szokásait. Növényi eredetű zsiradékot használjon az állati helyett, minél kevesebb sót tartalmazzon, felesleges kalóriától mentes, könnyen és gyorsan elkészíthető legyen, és ne legyen költséges!  A receptek hozzávalóit 4 főre kérjük megadni,
a recept után kérjük, írja le a sütés-főzés során használt fűszer, összetevő / összetevők/ pozitív hatásait, és egyéb érdekességeket, amit fontosnak tart, az ön által készített ételről!
Várjuk az ételről készített fotót- lehet többet is-ennek hiányában érvénytelen a pályázat!
Beküldési határidő: 2016. február 15.
A pályázatokat e-mailben kérjük a következő címre eljuttatni:

receptverseny@korkontrolltarsasag.hu

A zsűri tagjai
Akik elbírálják az önök receptjeit:
A zsűri elnöke: Dr. Bedros J. Róbert professzor, a MOMOT elnöke
Társelnök: B. Király Györgyi kommunikációs szakember, a Kor Kontroll Társaság elnöke
A zsűri tagjai: Erdélyi-Sipos Aliz dietetikus, az MDOSZ főtitkára, Dr. Audikovszky Mária lipidológus, Dr. Borbényi Erika klinikai főorvos a KKT alelnöke, Bulla Bianka életmódtréner, a tavalyi verseny egyik nyertese, Dr. Böszörményi Nagy Klára a Springmed Kiadó igazgatója, G. Németh György, az Orvosi Hírek főszerkesztője, Dr. Pados Gyula a MOMOT főtitkára, Dr. Simonyi Gábor centrumvezető főorvos, és Rajó Yvett a Hotel Vécsecity Hernádvécse szakácsa

Nyeremények
A nyertes 3 napos/ 2 éjszaka/ wellness hétvégén vehet részt partnerével együtt a négycsillagos Hotel Vécsecity Hernádvécse szállodában, félpanziós ellátással.
A további díjazottak vásárlási utalványt kapnak, illetve könyvjutalomban részesülnek a MOMOT és a Springmed Kiadó jóvoltából.
vecsecity.hu/hotel