vissza

Figyeljünk a testünk és a lelkünk jelzéseire!

dec
9
2013

„Mondok egy példát. Valaki, aki öngyilkosságra készül, bemegy a háziorvosához. Elpanaszolja, hogy nagyon rosszul érzi magát. „Fáj valamije? – kérdezi az orvos. – Igen, mindenem fáj, doktor úr.– A dereka is? – Igen. – No, akkor beutalom a reumatológiára.” A beteg ilyen helyzetben tehát nem tudja feltárni valódi baját, és előfordulhat, hogy a reumatológiára nem megy el, hanem feladja az egész életét. Ha én orvosként az egész embert figyelem, felfedezem benne a rejtett depressziót, és észreveszem, hogy neki most segítségre van szüksége. Ehhez gyakran elég annyi, hogy leüljek a pácienssel, és elbeszélgessek vele.

Előadónk egyik interjújából idéztünk.

Kalmár Sándor nem tíz, hanem 24 parancsolatban foglalta össze a helyes életvitelhez szükséges „gondolatait”. Újévi üzenetnek szánra őket, s úgy véli, aki megfogadja tanácsait, kevéssé hajlamos önpusztító magatartásra.

„Vagy mi magunk irányítjuk az életünket, vagy sodródunk. Lehetőleg mindent előzetes rend szerint végezzünk.

A rendetlenség az életet alapjaiban kikezdő depresszió forrása.

Figyeljünk a testünk és a lelkünk jelzéseire, amelyek harmóniát igyekeznek létrehozni bennünk.

A lelki táplálékok ellenőrzés nélküli bevitele a szervezetünkbe mérgezést okoz, amely megkeseríti és megrövidíti az életünket.

Előadó: Dr. Kalmár Sándor pszichiáter orvos-kutató

Helyszín: Margaréta otthon
Kecskemét Nyíri út 77

Időpont: 2013. december 12. 9 óra

Az előadás után levetítjük a Ne légy stresszes! című ismeretterjesztő filmet

Szereplők: Csala Zsuzsa színművész, Dr. Bagdy Emőke pszichológus és Dr. Füredi János pszichiáter professzorok

Partnereink