vissza

Csicsóka saláta fokhagymás csirkemellel

jún
24
2015

A recept a MOMOT és a Kor Kontroll Társaság receptversenyének nyertesei között szerepelt.

Hozzávalók:
40 dkg csicsóka, 1 kisebb fej vöröshagyma, 1 db közepes kígyóuborka, 1 kis csokor petrezselyem, 1 kis csokor tárkonylevél, ha nincs más, akkor a szárított is jó,
fél mokkáskanálnyi só, 3 evőkanál citromlé,3 evőkanál hidegen sajtolt olaj.
Ha valaki édesebben szereti, és a diétája megengedi, akkor az egész salátára csurgathat 1 evőkanál mézet és így forgatja még össze.
Uborka helyett készíthetjük csak csicsókával is, de akkor 80 dkg csicsóka szükséges a salátához. 

Elkészítés:
A csicsókát megmossuk, meghámozzuk, és gyufaszálnyi csíkokra metéljük, vagy durva reszelőn lereszeljük. A hagymát és az uborkát apró kockára vágjuk. A petrezselymet és a tárkonylevelet finomra aprítjuk. A citromlében feloldjuk a sót, majd apránként belecsurgatjuk az olajt. Ezután beleforgatjuk a salátához valókat. Érdemes legalább 1 órát a hűtőben tartani, hogy az ízek összeérjenek.
Reszelés közben nem kell megijedni, ha a csicsókánk kezd barnulni. Ahogy beleforgatjuk a citromleves öntetbe ismét magához tér és kifehéredik.
Ez idő alatt 1 db csirkemell filét fölszeletelünk, olívaolajjal kikent jénai tálba fektetjük. Fél mokkáskanálnyi sóval megszórjuk, és kevés vizet öntünk hozzá. Előmelegített sütőben, alufóliával letakarva 30  percig pároljuk.
3 - 4 gerezd zúzott fokhagymát 2 evőkanál olívaolajjal elkeverünk. Ezzel megkenjük a húst és ezután fólia nélkül 15 perc alatt készre sütjük.
A végén színes borssal megszórhatjuk.
A csicsóka indokolatlanul elfelejtett növényünk. Igénytelen, gondozást szinte nem is igényel, permetezni sem kell. Ősztől tavaszig ásható a földből, még a fagyosból is. Garantáltan friss téli zöldség. Tárolni nem nagyon lehet, mert hamar megfonnyad. Szerencsére ismét feltűnt a piacokon, vásárcsarnokokban és viszonylag olcsó.
Szegények krumplijaként is ismeretes volt. Karrierjének az adhatott gátat, hogy egy kicsit nehéz meghámozni. A saláta különlegessége még, hogy benne a csicsóka nagyon jó barátságba került a tárkonnyal. A csicsóka édeskés íze és a tárkony enyhén ánizsos zamata igazi különleges élmény.
A csicsóka meghámozva, fölszeletelve, nyersen is kiváló rágcsálnivaló. Vagy egyszerűen hámozás után egészben adjuk a gyerekeink kezébe! Roppanós, egy kicsit édeskés, egy kicsit dió ízű. Érdemes vele közelebbi kapcsolatba kerülni!

Élettani hatása:
Rostokban és inulinban gazdag, ezért kifejezetten ajánlott cukorbetegek szívbetegek és fogyni vágyók számára. Csökkenheti a húgysav- és vér koleszterinszintet, segíti a bélműködést, a népi orvoslás szív és érrendszeri bántalmak, idegrendszeri betegségek, izomgyengeség esetén valamint vesekárosodás és rák megelőzésére ajánlotta.

Wittmerné Tóth Judit

Partnereink