vissza

Nem nős, hanem nősül

jún
1
2008

Kovács Zoltán ügyvezető és a hajók

A MAHART PassNave ügyvezetőjével hamar sikerült megtalálnom a kontaktust. Nem hiába olvasható az önéletrajzában, hogy jó áll a kapcsolatteremtéssel és kommunikációs készséggel. Még az is ott áll, hogy a helyzetet gyorsan felismeri, meg dinamikus, meg munkabíró, meg kitartó. Ezeket olyan adottságoknak tartom, melyeket nem lehet iskolában elsajátítani, de ő biztos, ami biztos, elvégezte a Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok külügyi szakát, illetve az Internacional Business School-t, ahol közgadászi végzettséget szerzett. Pedig, ahogy mondani szokták, messziről jött, hiszen Debrecenben született, ott is járta ki az alsóbb osztályokat, illetve a gimnáziumot.

Ha arra gondolok, hogy ez a mosolygós jóképű fiatalember még csak harminc éves, és máris ilyen beosztásba került, akkor azt mondom, hogy boldog lehet az édesanyja. (Meg ő maga is, meg a párja is.) Ugyanis még e pillanatban nőtlen, ergo arra a kérdésemre, hogy üldözik-e a nők, kész a válasszal:

- Nem. Mert egy kellemes párkapcsolatban élek évek óta.

- Mennyire kellemes? Házasság is lesz belőle?

- Szeptemberre tervezzük.

- Elmondaná, hogy mi a feladata a MAHART PassNave legfőbb főnökeként.

- Irányítom a céget, természetesen (közel 230 munkatárs, 33 hajó, és több mint 70 kikötőhely) A személyhajózás olyan, amely az egészségtudatos életmóddal függ össze. A hajózás nyugalmat áraszt, mely jótékony hatással bír az emberekre. Így kerültem kapcsolatba a KorKontroll Társasággal, időnként hajóutakat, kirándulásokat ajánlunk fel, hogy minél többen eljuthassanak csodálatos helyekre.

- Amikor egészen kicsi volt, ha megkérdezték, mi akar lenni, akkor rávágta, hogy hajóskapitány?

- Dehogy. Már a MAHART előtt dolgoztam más munkakörben. Az Ernst & Young Kft-nál. Ott speciel vezető tanácsadóként. Erre sem vágtam rá, hogy vezető tanácsadó akarok lenni! Itt alapoztam meg a karrieremet, megismertem és megértettem a magyar gazdaság szinte minden szektorának a működését. Másrészt, számtalan sikeres gazdasági társaság kapcsán a számvitel sajátosságait. Tanácsadóként feladataim közé tartozott a helyszíni vizsgálatok megszervezése is. Munkám célja az volt, hogy felhívjam az ügyfél figyelmét akár pénzügyi vonalon, vagy tanácsokkal lássam el, üzletkötések előtt.

- A nyár szól valami másról, mint a munka?

- A tél sem. Ez a munkakör folyamatos jelenlétet igényel. A hajósok szerencsésebbek, mert ők a szezon végével hazamehetnek.

- Mennyit hajózik évente?

- Nem sokat. Inkább nagyritkán vitorlát bontok az Adrián.

- Színház, mozi, koncert? Melyik a kedvenc?

- Jazz rajongó vagyok és az alternatív színházak is vonzanak. Rudolf Péter például nem tud olyan helyen fellépni, ahová ne mennék el.

- Sok titkárnője van?

- Egy. De, az jó. Több nem is kell.

- A divatot követi?

- Feltétlenül.

- A hajózás tömegközlekedésbe való bevonásáról beszélhetünk?

- Inkább még ne. Szép terv, de messze van.

- Az esküvő után ne mondja, hogy nem utaznak sehova?

- Na jó, legfeljebb 3 hét nászút belefér. Egyébként nagyon sok gyereket tervezünk, hogy minél hangosabb legyen a ház.

Partnereink