vissza

Imád főzni

szept
3
2008

Illés Béla

A doktor úr meglehetősen szűkszavú életrajzot juttatott el számomra. Ebből azért néhány alapvető dolog kiderül. Nevezetesen az, hogy Pécsett született, tanulmányait a debreceni Orvosegyetemen végezte. Van itt még egy dátum, amelyre még visszatérünk, mármint az, hogy 1942-ben látta meg a napvilágot.

- Jó lenne, ha néhány szót szólna a Korkontrollról.

- Alapító tagja vagyok a társaságnak, azért vállaltam ezt a funkciót, mert B. Király Györgyivel rendszeres munkatársak vagyunk. Jó néhány téma egyaránt érdekel bennünket. Nem kevés azon előadásoknak a száma a Kor Kontrollon belül, mely a betegségek megelőzésével foglalkozik. A cél mindannyiunk számára közös, a kor előre haladtával, ne romoljon, hanem maradjon meg a jó kondíció, az egészséges életérzés.

- Ezt nagyon díjazná 3 millió nyugdíjas, akiknek ez vagy az a bajuk van.

- A helyzet az, hogy nemcsak meghallani kell dolgokat, hanem tenni is érte. Az életmód megváltoztatásával, a „kapu” mindenki számára kitárul.

 - Jelenleg mivel foglalkozik a TEVA Gyógyszergyárban?

- Az itt gyártott vérkészítmények kötik le időm felét. Vezetek egy főosztályt, és a Plazma-gyűjtő állomást is. Ez viszont a másik felét foglalja le az életemnek. Magyarországon nálunk működik az első olyan állomás, melynek során csak a plazmát vesszük le, a többi alkotóelemet visszaadjuk. Ez az eljárás a világon már közismert, mi egy éve használjuk.  Tavaly 7 ezer liter tudtunk ferezissel nyerni, jó lenne, ha minél több ilyen állomás működne hazánkban. A gyógyszerek, melyeket ebből nyerünk nemcsak a veleszületett vérzékenyeknek nyújtanak megoldást, hanem másoknak is. Ilyenek az immunológiai, a különböző hematológiai problémákban szenvedők, vagy éppenséggel a súlyos égési sérültek.

- Főosztályvezető, ügyvezető, sőt volt már miniszterhelyettes is. Mivel tölti az idejét, amikor szabadságra megy?

- Nemrég jöttünk meg egy spanyolországi útról, ahová a két kisebb, még otthon lévő gyerekeinkkel mentünk. Nagyon jó időnk volt, de nem volt ennyire meleg, mint idehaza.

- Otthonon kívül is vannak gyerekek?

- Igen! Összesen 5 és mielőtt megkérdezi, máris mondom, hogy ehhez 6 unoka is társul.

- Úristen, akkor, ha összejön a család, legalább húsz főre kell teríteni.

- Nem is akármit! Finom halételeket tudok készíteni, van egy titkos halászlé receptem, de elbánok a vad-félékkel is. Állítólag én tudom a legjobb őzpörköltet vagy őzgerincet készíteni! Ugyanakkor nagy szerényen hozzáteszem, hogy a húsleves is az én resztortom.  Máskülönben szívesen bíbelődöm a kiskertemben, az vált be a legjobban kikapcsolódás gyanánt.

- Hogy bír el ekkora családdal?

- A Korkontrollhoz kapcsolható az is, hogy az embert vegyék körül fiatal és kevésbé fiatal gyerekek, unokák, hogy mindig érezze maga körül a fiatalságot. Hogy ne öregedjen meg soha!

- Magának sikerült?

- Főként nők mondják, de magam is érzem, hogy nekem tényleg sikerült! 65 éves koromra beszereztem minden tapasztalatot, és még van bőven energiám is. Mi kell más? 

Bozsán Eta

Partnereink