vissza

Ésám sóletet főz

okt
8
2008

Egy hajnal Macskássy Izoldával

Amikor képzőművésznővel időpontot próbálunk egyeztetni, azt mondja, hogy korán kelő. Én meg rávágom, hogy én is. Ebből aztán az lett, hogy másnap hajnali fél hatkor kezdtük el a beszélgetést.

- Mit csinálsz Szegeden?

- Éppen a megműtött cicámat pátyolgatom. Tegnapelőtt ivartalanították én meg gyógypuszikkal, gyógysímogatásokkal ápolom. Összesen hét cicám van. Ebből Szegeden három, Budapesten összesen öt állatom van: négy cica és egy gyönyörű német vizsla.

- Szóval mit csinálsz Szegeden? Kiállításod van?

- Nem! Lakásom van, mert Szeged a fogadott városom. Kicsit hasonlít Marosvásárhelyre, itt folyik az orrom előtt a Tisza, ott meg a Maros. Majdnem a flórája is azonos. Még az épületek is hasonló hangulatot árasztanak. Máskülönben itt nyertem 1972-ben az első grafikai pályázatomat, azóta Budapest mellett itt is élek és rengeteg barátom van. Szinte minden alapítványban részt veszek, és a polgármester pedig a fogadott fiam lett. Botka Lászlót saját gyerekemként szeretem, rengeteget teszünk a városért. Mindig mondom neki, ha nem lesz polgármester, akkor idegenforgalmi látványossággal keressük majd a kenyerünket. Ugyanis ő 2 méter 3 centis és meg 1 méter 53 vagyok. Szóval pont a derekáig érek.

- És a saját családod?

- Bence (dr. Egyházi Áron Bence) jogi doktor, de a szegedi Tudományi Egyetem román szakán az első évet most végezte el.  Ugyanakkor nyelvújító, hiszen feltalálta az Ésám kifejezést, mely az édesanyám és anyám nagyszerű keveréke. A lányom Viola pedig nemcsak az eszemet, hanem a kézügyességemet is örökölte, mert nagyon jó eredményeket ért el a Budapesti Iparművészeti Egyetem textil szakán. Hogy tovább hencegjek, a fiam révén van egy vérszerinti unokám is, Izabella Sára most három hónapos.

- Még most sem értem, miért keltél fel ilyen korán.

- Fél kettő szerintem egy normális idő ahhoz, hogy reggelre elkészüljön a hétvégi kaja. A uramnak a kedvenc ételét orja-levest főztem, a többieknek Újházy tyúklevest. Aztán csináltam egy kis tatár-bifszteket, zöldborsó főzeléket és fasírtot.

- Mást nem? Mert ez elég szegényesen hangzik.

- Hogy megnyugtassalak, mivel péntek van odatettem a sóletet is. Ha megérkezik a barátnőm, még sütünk egy tepsi flódnit. És az sem ártana, ha maradna időm egy pici a rajzolásra is.

- Megnyugodhatok: nem haltok éhen. Most már unom, hogy nem ehetek a flódniból, mondjál valamit a művészetedről is.

- Van egy állandó galériám, de ősszel nyitunk egy másikat a Dohány utcában. Minden hónapban meghívok majd egy vendégművészt. A galériát az izraeli nagykövet David Admund nyitja meg, köszöntőt Medggyessy Péter mond.  Az ősz forgalmas lesz, mert szeptember 18-án az Európai Parlament aulájában is nyílik majd egy tárlatom, ahol Medggyessy mellett Habsburg György is köszöntőt mond. Szegeden pedig március 22-én a Tisza szálló nagytermében nyílt kiállításom.

- Vezetsz valami statisztikát, hogy hol- merre-hány kiállítást írhatnál be a naplódba?

- Évente 8-10, de ebbe már a közönségtalálkozók is beletartoznak. Számítsd ki, 1968-ban diplomáztam, 1971-ben lettem magyar állampolgár és azóta nem csökkent a tárlataim száma.

- És a Korkontroll? Oda hogy kaptál bebocsátást?

- B. Király Györgyi barátném  időnként felhív telefonon és kéri, hogy ebbe-abba segítsek. És én boldogan teszem. Rengeteg rendezvényükön voltam már, ilyenkor nagy szócsatákba bonyolódom a tudós doktorokkal. Én ugyanis nem számolom a kalóriákat, és a változó korral sem bíbelődtem sokat.  Én egyetlen ideát követek, (nem tudományosan,) hogy a napi 24 órából 36-ot csinálok.  Nem teóriákat gyártok, hanem holnapot.

- Olyan a hangod, mint aki nagyon boldog és nagyon tudja, hogy mit akar.

- 62 éves vagyok, tényleg boldog a magánéletem, főzök, mosok, vasalok és oldom a világ dolgait. Próbálom elhinteni mindenkibe, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy torzsalkodjunk. Ez mind családi, mind politikai vonalon értendő.

- Nem megy ki a fejemből, hogy ennyi alvás elég neked.

- Van, amikor keveset alszom, és olyan is van, hogy egyszer csak se kép, se hang. A szervezet előbb-utóbb beinkasszálja, ami jár neki. Nem stresszelek attól, hogy tudok-e aludni, ilyenkor sok témát forgatok a fejemben. Aki alszik keveset él. Majd ha elszállok, akkor rengeteget alvást fogok bepótolni.     

Bozsán Eta

Partnereink