vissza

Diákmunka szervezés és gombaszedés

okt
4
2008

Dr. Kiss Zoltánról nem lehet elmondani, hogy kevés dologhoz ért. A közgazdaságtól a mérlegképes könyvelésig, a pénzügyi adótanácsadástól a csődmenedzselésig, és mindahhoz, amit ezek magukba foglalnak. Társadalmi funkciókkal sem áll szűken, alapító tagja a VOSZ-nak, ahol jelenleg az Ifjúsági és Diákvállalkozási Szekció elnöke, majd a Budapesti Iparkamarának elnökségi tagja lett, illetve a Kamaránál több tevékenységbe is belefolyik. Mindemellett a BKIK Szolgáltató Tagozatának elnöke, melynek révén kapcsolatba került a Korkontroll Társasággal. Sőt, a Korkontroll kereskedelmi tagozatának az elnökévé választották. Ő képviseli a vállalkozásokat.

- Milyen a kapcsolata a Korkontrollal? Gondolom jó.

- Így van, sajnos mostanában ritkábban jutottam el a rendezvényekre. A jövőben ez megváltozik, ugyanis azok a napok már nem foglaltak az életemben, melyen az összejöveteleket szokták tartani. Ettől függetlenül folyamatosan tartjuk a kapcsolatot.

- Amikor életének ahhoz a szakaszához értem, hogy pénzügyi tanácsadóként is lehet Önre számítani, fellélegeztem. Mond egy-két dolgot, és holnaptól gazdag leszek.

- Sajnos elkésett. Ez egy korábbi időszakban lett volna aktuális. Ma már nem ez a főprofilom.
 
- Nem baj. Akkor váltok. Szóval mi a főprofilja?

- A diákmunka szervezés. 1983-ban alakult az Economix Kisszövetkezet a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Ennek oldalhajtása volt egy diákcsoport, amely a későbbiek során az ország egyik legnagyobb diákvállalkozásává nőtte ki magát. 

- Akkor most engedje meg, hogy a diákmunkára váltsak, mi ebben a kihívás?

- Ebben az a kihívás, hogy akár nyár van, akár tél, mi több ezer diáknak biztosítunk munkát és keresetet. Több száz munkaköri lehetőség van, amelyben a diákok dolgozhatnak. Ezek a teljesség igénye nélkül: fizikai, kérdezőbiztosi, újságkihordási, adatrögzítési, áruházi kóstolói, stb. Országos szinten mozgunk, és bőven van a diákmunkára igény. Nemcsak Magyarországon, de Európában is egyedülálló az a franchise módszerünk, amellyel kielégítjük a megrendelők igényeit. Több más nagyobb diákvállalkozással együtt létrehoztunk egy, a diákmunka érdekeit képviselő szervezetet, a DIÁK-ÉSZ-t, amely etikai kódexének szabályai alapján végezzük szabályszerűen tevékenységünket.

- Nyaranta rengeteg olyan cikk jelenik meg, hogy szegény diákokat nem fizették ki. Mi erről a véleménye?

- Ha egy diák iskolaszövetkezeti formában dolgozik, akkor ez nem fordulhat elő. A diákmunkát igénylő megrendelővel az iskolaszövetkezet köti a szerződést, így jogi kapcsolata is a két gazdálkodó jogi személynek van. A diák az iskolaszövetkezet tagja, azon keresztül dolgozik, így a munkájáért járó jövedelmet mindenféleképpen meg kell kapnia, ezt garantálja részére az iskolaszövetkezet, amely akkor is fizet a diáknak az elvégzett munkáért, ha a megrendelővel problémák vannak.

- Ez szép.

- És nincs vége. Ugyanis a diákmunka során fontos és jelentős tapasztalatokra tesznek szert, és amint végeznek, sokszorosan tudják ezt hasznosítani. Főleg azok a diákok, akik kvázi kiemelkedve a többiek közül középvezetőként, témavezetőként dolgoznak az iskolaszövetkezetben. Ilyen gyakorlattal az iskola utáni elhelyezkedésük 99%-ban garantált.

- Jó lenne tudni, hogy a munkája és a társadalmi funkció mellett mivel tölti az idejét.

- Van egy 15 éves és egy 7 hónapos kislányom. Ők jelentős mértékben befolyásolják a szabadidőmet. Mindemellett hetente háromszor focizom, a nyári hétvégeken pedig a Balatonon szoktam vitorlázni. 

- A kisbaba körüli teendőkbe aktívan belefolyik?

- Annyira nem. De igen! Mondjuk azt, hogy fél-aktívan.

- Mondjuk. Beszél már a kicsi?

- Majdnem mondja, hogy pa-pa. Alig várom, hogy megnőjön, mert akkor egy másik kedvenc hobbimnak, a kirándulásnak, a gombászatnak is hódolhatok. Ugyanis hobbiból megszereztem a gombaszakértői diplomát…
        
Bozsán Eta