vissza

A SpringMed Kiadó vezetője

febr
28
2007

Dr. Böszörményi Nagy Klára

A SpringMed Kiadó vezetőjét kutyasétáltatás közben tudtam szóra bírni. Így aztán mindhárman boldogok voltunk. Klára, hogy a spánieljével lehet, a kutya, mert futkározhat, én meg, hogy beszélhetünk. Megjegyzem a legtöbb szó erről a gyönyörű (volt) árva kutyáról esett, akit úgy emelt ki egy menhelyről. Pontosabban a kutya szemelte ki őt, mert mikor meglátta jövendő gazdáját felcsimpaszkodott a kerítésre és könyörgően nézett Klárira.

Miután megbeszélte Nóri lányával, hazavitték. Olivérrel olyan szoros barátságba került, hogy a „dolgozóba” is magával viszi. Ott kialakított neki egy helyet és kutya nagyon jól tűri a tárgyalásokat, a könyvkiadással kapcsolatos észrevételeket csakúgy, mint a nyomdai előkészületeket. Délben egy órás séta a környéken, ami igazából úgy néz ki, hogy Klára három mobiltelefont is sétáltat közben. Mobilon közben elintézi a minisztériumi, támogatói megbeszéléseket. Mikor mit. Most például engem.

A kiadó igazgatója Klára tüdőgyógyászatból tett szakvizsgát, a Korányiban néhány évet dolgozott is. Ez idő tájt úgy gondolkozott, mivel a férje is klinikai orvos volt, és akinek se éjjele se nappala nem volt, hogy ő nem választhat hasonló életpályát. Valakinek a gyerekre is vigyáznia kell. Így hát beadta jelentkezését egy olasz gyógyszergyárhoz, ahol két éven belül ő lett a magyarországi képviselet vezetője. Rengeteg fúziót élt át, először egy olasz svédet, majd jöttek amerikaiak. Kétévenként megszűnt alatta a cég, de ő a szűkös nehéz időkben is maradt. Érezte, hogy a harmadik fúziót már aligha éli túl. Pedig jött még egy, az Astrával, tehát beszálltak az angolok is. Klára megint gondolt egy nagyot és eljött, bár állást fél évig nem lelt, mert mindenhol túlképzettnek tartották. Aztán rájött, hogy mi vonzza igazán. Egyre jobban a könyvek felé fordult. Könyvkiadási karrierjét onnan számítja, amikor a kezébe került egy angol egészséggazdaságtani könyv, amit le szeretett volna fordítani. Bement a Springer Tudományos Kiadóhoz a könyvvel a hóna alatt, és ott ragadt. Három napon belül ő lett az értékesítési- és marketingigazgató. Még rengeteg viszontagságon ment át, amikor rájött, hogy önállósítania kell magát, és 2001-ben levédette a SpringMed nevet. Amely cég a Springer leányvállalataként indult, és orvosi könyvek kiadását, egészségügyi profilt fog megcélozni. Minden jó, ha a vége jó, Böszörményi doktornő 2002-től jegyzi a saját cégét. Egy onkológiai sorozattal kezdte áldásos működését. Azért mondom, hogy áldásos, mert a betegeket tájékoztatja a rettegett kor lefolyásáról, miközben mégis segítséget tud nyújtani reménytelen helyzetekben. (Ma már 19 kiadványa csak erről a témáról szól.)

A KorKontroll-ba úgy került be, hogy a jó sorsa összehozta B. Király Györgyivel, és a szervezet összejövetelein a kiadványai „főszerepet” kaptak. Nemcsak ajándékként hasznosulnak, még a rejtvénymegfejtők között is a SpringMed Kiadó betegtájékoztató könyveit sorsolják ki. Az együttműködés olyan eredményesnek bizonyult, hogy Böszörményi doktornőt a KorKontroll Kuratóriumának Elnökségébe is beválasztották.

Most már csak egyetlen dologgal szeretném szembesíteni Klárit. Hiszen néhány perce azt mondta, azért nem lesz orvos, hogy legyen valaki, aki a ráér foglalkozni és nevelni a gyereket. Ehhez képest életútját hallgatva, még aludni sem járhatott haza.

„Végül is helyén való a kritika. Visszamenőleg úgy érzem, hogy az ember predesztinálva van valamire. A karrierépítés valóban előtérbe csúszott az életembe. Ám ha Édesanyám nem segít, a háztartásvezetésben és gyermeknevelésben, akkor ezt a kört nem tudtam volna befutni.”

Bozsán Eta

Partnereink